GYERMEK

Hogyan (ne) rontsd el a gyermekedet?

Szerző:
Szabó Anna
Mint minden szülő, bizonyára Te is szeretnéd a legtöbbet kihozni a gyermekedből, s az első néhány évben legtöbbször úgy tűnik, ez sikerül is. Azonban az első dackorszak beköszöntével sokan ijedten kérdezik: „Mit rontottam el?” Valóban, sok ponton elronthatjuk, de ki is kerülhetjük a buktatókat, ha figyelünk.

 

Érezted már, hogy a Tiéd a legszebb, legokosabb kisgyerek az egész játszótéren, az oviban, sőt az Univerzumban? Nos, ez így is van, hiszen minden gyermek önálló egyéniség, mindegyik tud valamit, amit más nem, legyen ez bármilyen csekélységnek tűnő képesség.

 

Angyalból ördög

S azt érezted már, hogy a Tiéd a legvásottabb kölyök, akit valaha a hátán hordott a Föld? Ha még nem, akkor szerencsés vagy, de ne dőlj hátra, mert előbb-utóbb a ti életetekben is elérkezik a pillanat, amikor a kis angyal –átmenetileg – ördöggé válik. Ilyenkor gondoljuk azt, hogy valamit igencsak elrontottunk, nem így akartuk, nem ezt terveztük, mégis ez lett. Hol a hiba? Nyugodj meg, nem biztos, hogy benned, hiszen a gyermek öntudatának fejlődése során természetes, hogy feszegeti a határokat, igyekszik saját szabályokat alkotni, mely legtöbbször abban merül ki, hogy leráz magáról mindenféle szabályt. Ettől nem kell kétségbe esni, de nem is szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a szülőnek ebben a korban (2-6 év) elvégzett nevelő munkája teszi le a felnőtt élet alapjait. Habitusunk ugyan velünk születik, és nem nagyon változik az évek során, de, hogy milyen ember lesz belőlünk, az nagyban függ a kisgyermekkorban kapott „útravalótól”.

 

Mi történt?

Ha angyalkád egyik napról a másikra görbe szarvú kis ördöggé változott, aki mintha minden erejével azon fáradozna, hogy eltegyen téged láb alól, először is tudatosítsd magadban, hogy ez egyáltalán nincs így. Valószínűleg történt valami a kis életében, ami neked fel sem tűnt, de az ő lelkivilágát megbolygatta, és minél vehemensebben igyekszik elutasítani a szülői gondoskodást, jó szót, szeretetet, annál nagyobb szüksége van rá. Persze senki sem örül, ha ajtóstul rontanak a házába, így az ilyen helyzetet is tapintattal és nagy-nagy türelemmel kell kezelni. Először is gondold végig, milyen változás érhette a gyereket! Új óvó néni, új csoporttárs, de akár egy kényelmetlen cipő is lehet a bajok okozója, nem is szólva a nagyobb horderejű ügyekről, mint válás, haláleset, családi konfliktusok. Nem is hinnénk, hogy már a hároméveseknek is milyen határozott meglátásaik vannak az élet dolgairól – csak sajnos általában ezek nem helyesek. Látnak, hallanak, éreznek, kigondolnak, következtetnek, de mivel a világról csak fél-, vagy még kevesebb információval rendelkeznek, gyakran a saját csapdájukba esnek. Ha gyermeked minden reggel hisztivel megy az oviba, holott korábban ez nem volt jellemző rá, érdemes olyan banális problémákat is szemügyre venni, mint a ruházat, az öltözőszekrény, mert lehet, hogy ami neked egy mozdulattal megszüntethető „bajság”, az őt egész nap feszélyezi. (Az én lányom hiszti rohamot kapott a bebújós pulcsitól, mire sikerült kiszednem belőle, hogy ezt nem tudja egyedül levenni, az óvó nénik pedig szóvá teszik, ha segíteni kell, ezért egyfolytában szorongott, ha ilyet adtam rá. Azóta csak cipzáras, vagy gombos felsőt hord.)

 

Kinek van igaza?

Amennyiben semmilyen materiális, vagy jól körülhatárolható oka nincs a megváltozott viselkedésnek, lehet, hogy „csak” természetes önállósodási törekvésről van szó. A gyerekek már ebben a kis korban is szeretik, ha azt csinálhatnak, amit akarnak, ez azonban veszélyes játék, mert a nagy szabadsággal nem tudnak még mit kezdeni. Vagyis a kialakult szabályokhoz, szokásokhoz, napirendhez akkor is célszerű ragaszkodni, ha a gyerek éppenséggel börtönbüntetéssel fenyegeti a szerinte alkalmatlan szülőt. (Nálunk adódnak ilyen szócsaták…) Ám, mivel a cél nem az, hogy mereven ragaszkodjunk „főnöki” szerepünkhöz, ésszerű változtatásokat időnként be lehet iktatni. Két, szülő által felállított alternatíva közül egy négyéves már el tudja dönteni, mi a jobb neki, így a szabályokon is belül maradunk, de meg is adtuk neki a választás szabadságát, mely amellett, hogy jólesik neki, még az egyéniségét, döntésképességét is fejleszti.

Az óvodások már remekül értik, hogy a világban vannak jó és rossz dolgok, van igazság és igazságtalanság, becsület és becstelenség. Éles helyzetben viszont még nehezen tudják megkülönböztetni ezeket egymástól, ami azt eredményezheti, hogy sokszor becsapottnak, áldozatnak érzik magukat. Nem volna helyes az ilyen helyzetekben pusztán a felnőttségünkre hivatkozni az érveléskor, de meg kell értetnünk a kicsikkel, hogy életkorunk, tapasztalataink okán, mi látjuk jobban az adott helyzetet, és neki lesz jobb, ha ránk hallgat. Lehetőleg jól érthető, valós példákkal támasszuk is alá mondanivalónkat, mert ez a korosztály még kevéssé képes elvonatkoztatni, a dolgokat jobbára fekete-fehérben látja.

 

Amikor a szülő a „ludas”

Legyünk őszinték: néha valóban a gyereknek van igaza. Fontos az ilyen esetekben, hogy tévedésünket, netalán hibánkat nyíltan és őszintén felvállaljuk, mert ezzel arra tanítjuk a gyermekünket, hogy ő is így járjon el hasonló helyzetben. Ahogy a mondás is tartja: „Tévedni emberi dolog”, sőt bocsánatot kérni sem szégyen.

Mivel hibázhatunk? A legtöbbször azt a hibát követjük el, hogy nem vesszük észre, mire képes már a gyermekünk. Születésétől fogva alig várjuk, hogy okosodjon, felnőjön, majd amikor azt látjuk, hogy remekül elboldogul nélkülünk, a szívünk mélyén megijedünk, és tudatosan, vagy tudattalanul, megpróbáljuk visszatartani az időt. Felkockázzuk a szendvicsét, pedig egyedül is meg tudja enni, felhúzzuk a cipőjét, pedig ő is képes rá, elébe tesszük a játékot, pedig ki tudja választani, hogy mivel szeretne játszani, leülünk mellé, pedig épp egyedül szeretne lenni. (Az együtt játszásra természetesen még sok évig szükség lesz, de egyre több önállóságot is kell biztosítani a gyermeknek, hogy a fantáziája tágulásával párhuzamosan megtanulhassa, milyen jól szórakozhat egyedül is.)

 

Végezetül, lássuk, mit tehetünk a hosszú távú, jó kapcsolatért, gyermekünkkel?

1. Beszélgessünk! Méghozzá röviden, mert sok beszédnek sok az alja, és a gyerek megunja, mire befejezzük, vagy épp egy lényegtelen információt szűr ki, a lényegest pedig elfelejti. Mondanivalónk legyen mindig tömör, egyértelmű, lényegre törő.
2. Ne akarjunk mindig beszélgetni! Néha jobb hallgatni. Ahhoz, hogy beszéljen, legtöbbször kell egy indító kérdés, vagy kijelentés, de, ha elkezdett a gyerkőc beszélni, próbáljuk visszafogni magunkat, ne szóljunk bele, amíg be nem fejezi. (Az enyém már eleve úgy kezdi: „Mondok valamit, de ne szólj bele!”) Közben persze figyeljünk, gondoljuk át, mit fogunk mondani, de a válaszunk ne arról szóljon, hogy márpedig neki nincs igaza, mert ő még gyerek. Igyekezzünk megérteni, és olyan változtatásokat kiötleni, ami mindkét félnek megfelel!
3. Türelemmel terelgesd, ami azt jelenti, hogy akkor sem húzod fel magad, ha igazán bosszantó dolgot mond, vagy tesz (Szép is lenne, igaz? Tanulható képesség!), és, ha el akarsz érni valamit, ne utasítsd (ezt biztos te sem szereted), inkább terelgesd a helyes irány felé, még inkább pedig mutass jó példát!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL