Ki menti meg a házasságomat?

Jól választani

Lehet nem kívánatos, vagy tervezett baba, érkezhet váratlanul, vagy várva vártan, többévi sikertelen próbálkozás után. Mindegy, melyik verzió áll fenn, egy újszülött, bár aprócska és magatehetetlen, képes arra, hogy tönkretegye szülei kapcsolatát. Persze nem szándékosan és a legkevésbé sem vonható felelősségre ezért. Mi lehet az oka, hogy a felszínen mosolygós, már-már burokban élő kisbabás családok csaknem mindegyikénél meginog a stabil érzelmi háttér az első hónapokban? Lehet-e tenni valamit ez ellen, vagy legalább azért, hogy mielőbb újra megszilárduljanak a család alapjai?

Az első kérdésre a válasz sokszor jóval a kisbabás idők előtt keresendő, azaz gyakori ok a válságra, hogy a párkapcsolat sohasem volt igazán erős, a felek egyszerűen rosszul választottak, vagy nem köteleződtek el eléggé egymás mellett. Egy ilyen helyzetben előre borítékolható a mosolyszünet beköszönte, még csak nem is kell hozzá babának születnie. Bármilyen krízishelyzet (márpedig a gyermekvállalás krízis a javából) kihozhatja a párokból az érzést: én ezt nem így akartam, nem vele, esetleg nem most. Annak, hogy nem a megfelelő partner mellett tesszük le a voksunkat a párválasztáskor, számtalan magyarázata lehet, kezdve a jelenkor deformálódott erkölcsi értékeitől, a neveltetésen át, a másik elégtelen megismeréséig. Mégis, a legtöbbször azon egyszerű helyzet áll fenn, hogy saját magunkat nem ismerjük eléggé. Nem tudjuk, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben, és arról sincs elképzelésünk, hogy mire van szükségünk a bajban, a stressz kezelésben, betegségben, vagy akár munkahelyi, gazdasági nehézségeink során. Mindenre természetesen nincs és nem is lehet előre gyártott recept, de nem árt, ha – mielőtt végleg összekötnénk valakivel az életünket – kipróbáljuk egymást a lehető legváltozatosabb szituációkban. Egyebek mellett ezért nem elítélendő dolog a házasság előtti együttélés, amely időszakban a felelősség közös vállalása mellett teret engedünk a szétválás szabadságának is. Különösen a nőkre jellemző, hogy partnerükben leendő gyermekük apját keresik, még akkor is, ha az adott pillanatban távol áll tőlük a gyermekvállalás gondolata. Genetikai kód ez, melyet az éppen lángoló szerelem csak még jobban felerősít. Melyik szerelmes ne érezné úgy, hogy most azonnal egy alomnyi gyereket szeretne? Hallgassunk a józan eszünkre, és várjunk a gyermekvállalással, míg alaposabban megismertük életünk párját!

Minden rendben. Vagy mégsem?

Az sem ritka, hogy a korábban évekig remekül működő párkapcsolat a gyermek megszületése után válságba kerül. Még azokban a családokban is előfordulhat ez, amelyekben tervezték és szeretettel várták a babát, hiszen ettől a pillanattól fogva náluk is minden megváltozik. Felcserélődik a fontossági sorrend, átértékelődnek a szerepek, új feladatok sora vár megoldásra, rég berögződött szokások tűnnek el egy pillanat alatt. Valószínűleg tudta mindkét fél, hogy így lesz, egy ideig ügyesen veszik is az akadályokat, de a sokadik álmatlan éjszaka és kimerítő nap után borulhat a papírforma, s persze a bili. Jellemzően késő már akkor segítséget kérni, amikor a problémák vitákká dagadtak. A helyes az lenne, ha már a kezdet kezdetén, amikor még nincsenek is jelen a gondok, úgy osztanánk be az időnket és az erőnket, hogy jusson is, maradjon is. Nem véletlen, hogy sokan úgy tartják: a pár tagjainak naponta legalább félórát egymással kell foglalkoznia. Ha ezt nem is sikerül minden nap összehozni, hetente legalább egy óra legyen a szülőké, méghozzá gyermek nélkül! Ez nem önzés, hiszen a kicsinek is az a jó, ha nyugodt, kiegyensúlyozott, szerető szülei vannak, akik nem az ő rabszolgái, hanem kölcsönös támaszai, örömforrásai egymásnak.

Mielőtt belevágna a nagy kalandba, minden leendő szülőnek vannak elképzelései arról, milyen is lesz az ő családja. A valóság az, hogy ritkán sikerül ezt a modellt teljesíteni, nem számolhatunk ugyanis előre egy fontos tényezővel: a baba egyéniségével. Csak az első hónapokban derül ki, hogy folyton alvó, vagy folyton síró csecsemővel hozott-e össze bennünket a sorsunk, s mikor ráébredünk az igazságra, olykor azt érezzük: valamit nagyon elrontottunk. Hibát bárki követhet el, de azzal vádolni magad, hogy rossz családot alapítottál, butaság volna. Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, vagyis semmi gond azzal, ha nem csinálsz mindent (vagy semmit) úgy, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Fölösleges és hiábavaló veszekedni azon, hogy hol, hogyan, mennyit alszik a gyerek, hány óránként eszik, mikor levegőzteted, és meddig szeretnéd szoptatni. Egyszerűen csak tegyetek úgy, ahogyan az a ti családotoknak megfelel!

Intimitás – volt, nincs!

Pedig nem kell, hogy így legyen. A legtöbb kismama kimerült a szülést követő hetekben, sőt, ha sírós a baba, ez az állapot sokkal tovább is eltarthat. Lehet, hogy semmi kedve nincs az összebújáshoz még jó ideig, s ez nincs jó hatással a párkapcsolatra. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az intimitás nem egyenlő a szexszel. Sokat jelenthet mindkét félnek egy bizalmas beszélgetés, egy ölelés, vagy bármi, amit kettesben csinálhatnak, és mindketten örömüket lelik benne.

A házasságok és párkapcsolatok egyik legnagyobb próbatétele az első gyermek megszületése, éppen ezért a többségük átesik kisebb-nagyobb válsághelyzeteken ebben az időszakban. Azt, hogy a házasság menthető-e, nem valamiféle felsőbb misztérium, hanem kizárólag a pár saját maga döntheti el. Ha megszületett a döntés: „tovább, együtt”, akkor nagy adag türelemmel és kitartással kezelve a nehéz helyzeteket, megmenthetjük a saját házasságunkat.