FOGYÓKÚRA

Új év, új diéta, új élet?

Szerző:
Szabó Anna
Ne rohanjunk így előre! Túl az ünnepeken, a szervezetünk segítségért kiállt - itt bizony tenni kell valamit! Aki hosszú távra tervez, tegye most félre a "majd pár napig koplalok, és minden a régi lesz" tervet, és gondolkozzon el azon, ideje változtatni.

 

Dr. Howard Shapiro a tartósan túlsúllyal küzdő, de elszánt páciensek számára dolgozott ki egy kúrát, amely már 30 nap alatt is látványos eredményt ígér, és tartósan is folytatható. Hívhatnánk újévi fogadalom diétának is, hiszen aki eszerint alakítja át étkezési szokásait, annak nem lesz többet gondja a súlyával. A diéta legkedvezőbb tulajdonsága, hogy fokozatosan programozza át agyunkat az egészséges étkezésre. Ezzel mintegy megteremti az igényt
arra, hogy a későbbiekben is a diéta alatt tanultak szerint étkezzünk, hogy fittek maradhassunk. Valamint hatékonyan fokozza a szervezet zsírégetését, hiszen nem a koplalás a cél, hanem okosan össze kell válogatni a finom, az egészséges, a számunkra kedvező ételeket.


A diéta lényege


Kihasználva a 30 napot, célozzuk meg – főként ételeink minőségi cseréjével - a napi cca. 1350 kcal bevitelének elérését. Tekintettel, hogy úgyis itt az ideje új életet kezdeni, de legalábbis minőségire cserélni a régit, az első héten reformáld meg a reggeliket, majd tedd ugyanezt az ebéddel, harmadik héten a vacsorával és végül keress tápanyagokban gazdag, de egészségesebb nassolni, uzsonnázni valókat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy amely étkezéseket fokozatosan egészségesebbre és alacsonyabb kalóriaértékűre cseréled, azt az átszoktatás ideje alatt a többi alkalommal pótolhatod.

Első számú lecke, hogy igyekezz az ésszerűség határain belül maradni, és ami ennél is fontosabb, első naptól ügyelj a megfelelő mennyiségű, napi 2-2,5 liter folyadék, lehetőleg víz, cukrozatlan tea vagy zöldség és gyümölcslé fogyasztására. Minél nagyobb lesz a változás az első időben, annál nagyobb eredményekre számíthatsz majd. Ha betartod a diéta irányelveit, akkor az első hónapban akár 7-9 kilótól is megszabadulhatsz. Mégis sokkal fontosabb, hogy az első hónap végére rögzülnek az új és egészségesebb szokások, a szervezeted fellélegzik. Majd ahogyan távoznak a méreganyagok és a zsírpárnák, már nem is érted, miért kellett ezt tanulnod, miért nem étkeztél mindig is ilyen formán.


Alapelvek


A reggeli mindig tartalmazzon sok rostot, például teljes kiőrlésű pékáruban vagy müzliben. Ezt egészítse ki némi zöldség, gyümölcs és egy kevés zsírszegény tejtermék. Az étkezések során a cél az legyen, hogy minőséget vegyél magadhoz. Fogadd el, hogy a zsírégetés bizony a korábban megszokott: mennyiségi étkezés mellett lehetetlen. Amíg cél a súlyvesztés, addig a mennyiség korlátozva marad, majd ha szinten tartasz, akkor lehet kicsit többet enni, de ugyanebben a minőségben.

Fehérjeforrásként válaszd a sovány húsokat, halakat és a hüvelyeseket, valamint a sötétzöld levélzöldségeket. Itt az ideje az új ízek bevezetésének! Próbálj ki új alapanyagokat, vagy új recepteket, elkészítési módokat. Rengeteg ismert alapanyagunk - pl. főzelékfélék - sokkal értékesebbek, ha salátaként fogyasztjuk őket, mintsem vastagon berántva. Kezdj el mozogni. Ugyan tél van, de ilyenkor sem tesz jót, ha a lakás egyik sarkából pusztán a másikig vonszolod el magad. Kiadós séták remek zsírégető programok, sőt az immunrendszeredet is felturbózza. Maradj rugalmas, ugyanakkor tartsd magad az elhatározásodhoz. Elő fog fordulni, hogy a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudsz ellenállni, sőt lesznek visszaesések is. Ilyenkor ne büntesd magad, és ne is edd ki a hűtőt bánatodban. Légy nagyvonalú és lépj át az ilyen pillanatok felett - megtörtént, túl vagy rajta holnap is lesz nap,
folytasd a kúrát mintha mi sem történt volna.


Minták, melyeket fokozatosan beépíthetsz az étrendedbe, majd módosíthatod, vagy ismételheted

Reggelik


Hétfő
Teljes kiőrlésű kenyérszelet, zsírszegény vajkrém, sovány sonka és savanyú káposzta

Kedd
Teljes kiőrlésű pirítós, olíva olajjal meglocsolva, paradicsomsaláta

Szerda
Spenótos omlett, fokhagymás magos kenyérrel

Csütörtök
Narancslébe áztatott müzli, reszelt almával

Péntek
Sajtos szendvics, paprikasalátával

Szombat
Svéd gomba saláta, teljes kiőrlésű pirítóssal

Vasárnap
Müzlis joghurt, gyümölcssaláta pirított magokkal


Ebédek


Hétfő
Sajttal töltött gombafejek grillezve, káposztasaláta

Kedd
Chilis bab, zsírszegényen elkészítve

Szerda
Tonhalas szendvics teljes kiőrlésű buciban, vegyes salátával

Csütörtök
Durum lisztből készült spagetti, paradicsommártással és grill zöldségekkel

Péntek
Zöldségleves, madártej édesítővel

Szombat
Paradicsomos káposzta, hirtelen sült natúrszelettel

Vasárnap
Tyúkhúsleves zöldségekkel gazdagon, gyümölcssaláta

Vacsorák


Hétfő
Héjában főtt krumpli, hasábokra vágva és olíva olajon meg pirítva

Kedd
Cukkini fasírt, uborkasaláta

Szerda
Grillezett csirkemell, káposztasaláta

Csütörtök
Tonhal saláta

Péntek
Grillezett zöldségek, könnyű joghurtmártás

Szombat
Zöldborsó krémleves, sajt

Vasárnap
Spenótos omlett, paradicsomsaláta


Nassolni valók, uzsonnák és tízóraik


Légy résen és készíts be tudatosan olyan nasikat, amik néhány órára megfékezik az étvágyadat. Vésd észbe, az első pár falat megrágása és lenyelése után az agy jóllakottságot érez, függetlenül attól, mit és mennyit tömtél a pocakodba. Használd ezt ki, és ezekre az étkezésekre készülj aszalt gyümölcsökkel, almával, körtével, naranccsal, élőflórás joghurtitalokkal - bármivel, amiből pár falattal kevéske energiát, de annál több hasznos tápanyagot tudsz bevinni.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL