UTAZÁS

Törj a csúcsra, ne add alább!

Szerző:
Szabó Anna
Utazásaink során szeretnénk mindent látni, mindent megtapasztalni, amit a helyiek, mindet megkóstolni, amit a gyomrunk kibír, és még sorolhatnám. Turistaként mindig a különleges látványosságokat keressük. Nézzük most azokat a helyeket, vagyis épületeket, melyek nem csupán megjelenésükkel vonzzák városuk látogatóit! Toronyépületek a nagyvilágból.

 

A világ egyik legmagasabb tornya

Kalandunk első állomása Kanada, pontosabban Toronto. A világ legmagasabb szabadon álló tornya a maga 553 méteres, égnek feszülő karcsú testével hívogatja a turistákat. A kalandos toronytúra 342 méter magasan veszi kezdetét, ahol a CN Tower első kilátó szintje kap helyet. Aki eddig nem félt a magasságtól, most lehet, hogy újra értékeli eme nézeteit. A Glass Floor - a mondhatni egymáshoz közel eső első három szint - egyike tulajdonképpen egy Üveg Padló, melyről először csodálhatjuk meg Toronto látképét, miközben a lábunk alatt ott tátong a mélység. Pusztán egy emelettel fentebb, 346 méter magasan, pihenhetjük ki az első sokkot, a Horizons Café-ban, ahol egy büfé és kávézó választéka várja a vendégeket kanadai finomságokkal és forró kávéval. Aki tartalmasabb ebédre vágyik, folytathatja is útját a 351 méter magasan elterülő, harmadik szintre – szigorúan, miután kipihente háborgó gyomra kipihente a szédítő gyorsasággal közlekedő felvonó gyötrelmeit. Érdemes az ebédre vagy vacsorára bőven időt szánni, hiszen az étterem lassan-lassan kicsivel több, mint egy óra alatt tesz egy teljes fordulatot. Így étkezés közben az ablakból folyamatosan újabb és újabb látnivalón akadhat meg a szemünk. A desszerten túl még mindig tud a torony újat mutatni nekünk, a 447 méteres legfelső kilátószint a Sky Pod már-már a felhőket karcolja, és a kitartó látogatóknak olyan látványt terít a lábuk elé, amitől szélben lebegő porszemnek érezhetjük magunkat! Tiszta időben mintegy 160 kilométeres távolságra is elláthatunk, de mindenképpen megtekinthetünk egy szintén lenyűgöző turista látványosságot, a Niagara vízesést. Könnyű a szédítő magassággal szerelembe esni, így akit lenyűgözött a CN Tower, annak tetszeni fog úti célunk következő felhő karcolója is.


A torony, amely soha nem alszik


Talán mondanom sem kell, hogy az Egyesült Államokban járunk, New York szívében, a világ talán leg ismertebb turista látványossága előtt. Az Empire State Building nem is csupán egy épület, egy szimbólum, inkább az amerikai álom és a törekvés jelképe. Aki életében egyszer is amerikai körutat tervez, nagy valószínűséggel ellátogat ide. A maga 103 emeletével a 381 méter magasságot éri el. Amint felérünk a torony tetejére és a kilátó termek egyikéből elénk tárul a város, a zaj, a nyüzsgés megszűnik létezni. Mintha a legnagyobb kasszasikert ígérő egyik film szereplői lennénk, a nyolcvanhatodik emeleten: Manhattan a lábaink előtt hever. Ennél csak akkor érezhetjük szerencsésebbnek magunkat, ha napsütéses időt fogunk ki, mert ebben az esetben a százkettedik emeletről nézve New Jersey, Connecticut, Massachusetts, Pennsylvania és még Delaware is. De senki se gondolja, hogy nem találna az év minden napján valami új látnivalót, hiszen New York látképe napról-napra, hónapról-hónapra változik. Az időjárás változásával a harsogó tavaszi parkok, a színes nyári forgatag, az aranyló őszi és behavazott város megannyi csodás kép szereplője. Ahogyan az éjszakai fények is elvarázsolják a romantikára vágyó éjszakai látogatókat. A város és benne a torony, amely soha nem alszik.


A 101 emeletes felhőkarcoló


Nehéz szívvel, de újabb kiugró élmények reményében hagyjuk el az Egyesült Államokat és repülünk egészen Tajvanig, ahol a Taipei 101, vagyis a Tajpej-i 101 emeletes felhőkarcoló vár szédületes kilátással ránk. A különösen kecses és légies, nyíló bambusznádra emlékeztető felhőkarcoló jól ötvözi a hagyományokat és a technikai újításokat. A nyolcas tagolású épület „törzse” elemenként felfelé szélesedik, aminek köszönhetően a torony optikailag magasabbnak tűnik, nem mintha az 509 méteres magasságát fokozni kellene. A recept itt is a szokásos, a lehető legmagasabb szinteken kilátók várják az ide látogatókat, a 357 méteres magasságba a torony felvonója alig 37 másodperc alatt repíti a vendégeket, akik a 86-87 és 88. emeletet vehetik birtokukba. Első sorban a csodás kilátást élvezhetik a környező hegyekre, a Keelung folyóra, valamint a Dél-kínai-tengerre. Ugyan a tenger és a klíma következményeként gyakorta burkolják felhők a torony csúcsát, de akkor sem kell csüggedni, hiszen a látvány ilyenkor is lenyűgöző. Ám aki háborítatlan panorámára vágyik, míg kitisztul az ég, vásárolgatással vagy épp egy jó ebéddel vagy vacsorával ütheti el az időt. 160 üzlet és 12 étterem várja azokat, akik a pénzüket és idejüket itt szeretnék eltölteni, elkölteni!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL