PASISZEMMEL

Tapló pasinapló: a nőmmel is nyaraltam, de minek?!

Szerző:
Szabó Anna
„Egyszer egy évben a csajomat is el kell vinni a vízparthoz. Különben hallgathatnám tőle, hogy ’persze, folyton csak a haverok’. Igazából nem is lesz rossz pár nap lazulás vele. Csobbanás, pihi, lángos, sok szex. Meg ahogy én azt elképzeltem…”


A Női Portál bájos olvasóinak figyelő műszempillái előtt már többször dilemmáztam azon, hogy melyik az ideális nyaralás: az, ha a kanfalka tagjaként non-stop bulit tartunk, vagy az, ha a barátnőnk oldalán nyugdíjas tempóban lötyögünk egy sétálóutcán. Fogalmazzunk úgy: mindkettőnek megvan a bája, ám az otthoni béke érdekében elengedhetetlen, hogy legalább néhány napot édes kettesben töltsünk szívünk választottjával. Jól tudta ezt Balaton Béci is. Már épp elégszer kirúgta a ház oldalát a haverokkal ezen a nyáron, így szinte várta, hogy ezúttal csak neki és párjának hápogjanak a vadkacsák a magyar tenger partján. Lenyomulnak a verdával, aztán kicsapja magát a strandra, ahonnan csak azért lesz hajlandó felkelni, hogy elcsoszogjon a napi betevő lángosért, vagy hogy megfegyelmezze a törölközőjükön csuromvizesen átrohangáló németeket. De férfi tervez, asszony végez. Bélánk naiv volt, emellé kevésbé érzékeny a női rezdülésekre, és agyban sem éppen túl erős. Hogy a balul sikerült nyaralást lelkileg feldolgozza, naplóban írta ki magából a megrázkódtatásokat. Volt olyan jó arc, ebből néhány bekezdést eljuttatott hozzám, szenvedéseit pedig ezennel megosztom a Hölgyekkel.

 

Ha hallanám, elindulnánk…

„Nem szeretek korán kelni, aludni viszont annál inkább. De ma startolunk le a tóhoz, szóval a csaj kedvéért képes voltam korán kikászálódni az ágyból. Tök fölösleges volt. Nekem kábé 15 percig tartott a pakolás, hiszen tegnap még dög kánikulát jósolt a tévében a nagymellű időjós spinkó, azaz kellett egy papucs meg egy fürdőshort, aztán szevasztok. Az én kis drágám meg legalább háromszor rendezte át a csomagjait, és amikor azon nyafogott, hogy a hajvasalója nem fér be hozzá, éreztem, hogy lüktetni kezd egy ér a homlokomon. Brutál kánikula lett, mire végre elindultunk, bele a forgalom közepébe, de legalább nálam volt a kormány. A kicsikének csak annyi dolga lett volna, hogy figyelje a gps-t. Az első két eltévedést még számoltam, utána feladtam. Egy kicsit sírdogált az anyósülésen, hogy a hangos zenétől nem hallja, mit suttog neki a navigációs rendszer, meg hogy én különben is mindig rögtön ideges leszek. Istenem, a nők mellett nem lehet bömböltetni a rádiót! Csak akkor nyugodott meg, amikor leérkezve megígértem neki, hogy kap egy krokodilos matracot. De csak azután, hogy végre bevetjük magunkat a habokba, mert megőrülök ettől a hőségtől!”

Megjöttünk…

„Én voltam a hülye. Ott kellett volna hagynom a szálláson, nekem meg lerongyolni a partra. Ám én ökör, belementem, hogy előbb pakoljunk ki. Jó, legyen. Aztán vészjósló ábrázattal eltűnt a fürdőszobában. Amikor hosszú percekkel később kijött, közölte, hogy megjött neki. Király, a szexnek akkor lőttek ebben a pár napban! Majd elkezdett azon dilemmázni, hogy így lejöjjön-e a vízhez, és ha igen, fürödjön-e, vagy sem. Amíg ezen rágódott, nem tudom honnan, de betört egy hidegfront – lehet, hogy az időjós bige mellei helyett a szavaira kellett volna figyelnem? -, süvöltött a szél és szakadt az eső. Vagy jó 10 fokot hűlt a hőmérséklet. A strandolásnak annyi. Ettől egy kicsit újra sírdogálni kezdett, magát hibáztatta a fürdés elmaradásáért. Mondtam neki, hogy semmi baj, de belül evett a méreg. És még szex sem lesz. Megvártam, míg este elalszik, és átkapcsoltam a tévén a pornóadóra. Persze ez is csalódás volt, mert csak néhány mellett mutattak, action nuku, úgyhogy azzal a reménnyel aludtam el, hogy holnap minden jobb lesz.”

 

Napfény – és egy tőr – járja át a szívem…

„Ez a köcsög front úgy döntött, hogy letáborozik a Balaton felett. Megmondtam a csajnak, hogy felejtse el a felfújható krokodilt: egyrészt nincs szex, másrészt nem adok rá ki pénzt úgy, hogy pulóverben szelünk a tóparton. Arról nem is beszélve, hogy a strandolás helyett más programok után kellett nézni, amik mind további súlyos forintokba kerültek. Bezzeg a haverokkal döntenénk a sört magunkba egész nap, kártyáznánk, este meg irány a party. Hát, party itt is volt. A szomszédban. Engem egyáltalán nem zavart, hogy egy tízfős társaság épp mellettünk tartott házibulit, a nőmet viszont annál inkább. Hangosak voltak, na ja. Én simán bírtam volna így is aludni, ő nem. És mivel ő nem tudott, én sem akartam. Mikor még hajnali kettőkor is a plafont bámultuk, és azt hallgattuk, hogy a szomszédban a ’napfény járja át a szívem újra’ kezdetű slágert vonyítják részegen, egy kicsit megint sírni kezdett mellettem. Hogy ez az egész nyaralás el van cseszve, és hogy ő csak egy kis pihenésre meg nyugalomra vágyott. Bevallom, én is sírtam. Belül. Bár inkább ott lennék a szomszédban a haverokkal, és együtt buliznánk! A többire nem emlékszem, mert elaludtam.”

 

Elvonulóban…

„Alig hittem a szememnek az utolsó előtti reggel: bakker, sütött a nap! Végre a szomszédok is befejezték a maratoni bulit előző este, így egy kicsit a csajom is tudott aludni. Nem tudom, mi lelt, biztos a napfény tette, de lábujjhegyen kilopóztam a szobából, és irány a bolt. Hagytam, hagy szunyókáljon. Király volt látni a cuki pofiját, amikor felébredt, és azt látta, hogy nem én, hanem egy felfújható gumikrokodil fekszik mellette. Szerintem tök romantikus és meglepő voltam, ott az ajándék is, szóval nem szeretnék több sírást hallani. Lehetőleg egész évben nem. Örült neki, mint állat, és rögtön ki akarta próbálni. Úgy voltunk vele: basszus, itt vagyunk a Balatonon, nehogy már ne fürödjünk! Lementünk a vízhez, ami hűvös volt, mint én két estével korábban, de azért is belegázoltam. Később rájöttem, hogy a gumikroki genya jó vétel volt: amíg a csajom azon lebegett a vízen, én a parton napozva nyugodtan stírölhettem a többi nőt. A szállásra visszaérve meg az is kiderült, hogy elmúlt a menstruációja, szóval adhattunk az érzésnek. Esküszöm, tényleg nem gondoltam közben egyik nőcire sem a partról! Oké, egyszer talán a bögyös időjós eszembe jutott…”



 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL