FOGYÓKÚRA

"Jól lakva fogyni" diéta

Szerző:
Szabó Anna
Eleged van az állandó éhezés és a lelket gyötrő falási rohamok közötti őrlődésből? Elárulom neked, nincs igazán szükség rá! Sőt, bizonyos élelmiszercsoportok bőséges fogyasztásával egy hét alatt akár 2,5-3 kiló testzsírt tudsz elégetni, éhezés nélkül.

 

Ebben a diétában a falási rohamok fel sem merülnek benned, hiszen soha nem üres a pocakod. Nincs gyomorégés, nincs kellemetlen acetonos lehelet, sőt, szinte fel sem merül benned, hogy most épp diétázol.

Ösztönösen önsanyargatásként éljük meg a fogyókúrát, próbálunk mindenből soványabbat, kevesebbet és egyre ritkábban enni… ennek lesz a következménye, hogy a szervezet a hátunk mögött takarék üzemmódba kapcsol és még abból a kevésből is inkább tartja a zsírraktárakat! Ugye milyen bosszantó tud ez lenni? Épp ezt elkerülendő fejlesztették ki a Pennsylvaniai Egyetem élelmezéstudományi szakemberei a Volumetrics-diétát! Ez a diéta merőben más szempontokat vesz figyelembe, mint az eddigiek: a hangsúly a táplálék kalória-, víz- és rosttartalmán van. Ezeket figyelembe véve állították össze a minta étrendet, mely bőséges étkezésekkel biztosítja az anyagcseréd hatékony működését.


Mit és hogyan?


Dr. Barbara Rolls és Robert A. Barnett túlsúlyos önkénteseken tesztelték elméletüket. Bebizonyosodott, hogy akik magas víz- és rosttartalmú zöldségeket fogyasztottak, sokkal jobb eredményeket értek el, mint akik a kis mennyiségre és főként a fehérjékre koncentráltak. Megfigyelték ezen felül, hogy a két kontrollcsoport között a Volumetrics-diétát követők kedélyállapota és motiváltsága nem hanyatlott, teherbíróbbak és lelkesebbek is voltak. Ezek pedig nagyban hozzájárultak a kúra sikeréhez.

Talán körvonalazódott is a kedves olvasóban, hogy ebben a módszerben az étrend alapját a magas víz- és rosttartalommal bíró zöldségek alkotják, ehhez válasszunk alacsony zsírtartalmú fehérjeforrásokat. Így könnyedén állíthatunk elő boszorkánykonyhánkban olyan menüt, mely ellát tápanyagokkal, de nagy hatékonysággal készteti a testünket arra, hogy a szükséges kalóriákat a zsírraktárainkból fedezzék! Nem fogyókúra egyetlen diéta sem elegendő sport és folyadék bevitel nélkül, ezekre most is fokozottan fordítsunk gondot. Részesítsük előnyben a salátákat, zöldségleveseket, alacsonyabb kalóriatartalmú gyümölcsöket. Fogyasszunk nyugodtan sovány tejtermékeket és fehér húsokat.

A diéta hosszabb távon is tartható, de ha terhes vagy, netán szoptatsz, esetleg anyagcserezavar vagy egyéb krónikus betegség áll fent nálad, kérd ki kezelő orvosod véleményét.

Mintaétrend (melyben a bögre 2dl-t jelent)

1. nap


Reggeli: 3 db őszibarack, egy joghurt vagy kefir
Tízórai: 2 dl gyümölcssaláta tetszőlegesen összeválogatva
Ebéd: zöldbab leves, sajtos pirított kenyérkockákkal
Uzsonna: 10 dkg vegyes gyümölcs.
Vacsora: 1 szelet teljes kiőrlésű pirítós sajttal és paradicsommal


2. nap


Reggeli: 1 db korpás zsemle, 150 g savanyú káposzta
Tízórai: 1 bögre gyümölcssaláta
Ebéd: húsleves zöldségekkel gazdagon tálalva
Uzsonna: korpás gyümölcs joghurt
Vacsora: 10 dkg hirtelen sült csirkemell, friss spenótsaláta


3. nap


Reggeli: fél csésze müzli, reszelt almával és narancslével
Tízórai: 1 bögre gyümölcssaláta
Ebéd: rántás nélkül kézült frankfurti leves virslivel
Uzsonna: barna rizsből készült puffasztott szelet, cukormentes lekvárral
Vacsora: 150 g teljes kiőrlésű száraztészta, tonhallal és paradicsommal


4. nap


Reggeli: 1 db teljes kiőrlésű kifli, juhtúróval töltött paprikával
Tízórai: 2 őszibarack
Ebéd: egy csirkés szendvics teljes kiőrlésű zsemléből, pirított zöldség.
Uzsonna: 1 körte
Vacsora: grillezett töltött gomba, barnarizzsel, paprikasalátával


5. nap


Reggeli: fél csésze müzli narancslével és reszelt körtével
Tízórai: 1 grapefruit, vagy narancs
Ebéd: zöldséges tekercs (csirkemellbe göngyölt zöldségek)
Uzsonna: 1 bögre gyümölcssaláta
Vacsora: 10 dkg grillezett csirke, brokkoli ágyon

6. nap


Reggeli: rántottás szendvics, teljes kiőrlésű zsemléből, friss vegyes vágott savanyúsággal
Tízórai: 1 bögre gyümölcssaláta
Ebéd: zellerkrém leves, sovány puding
Uzsonna:1 gyümölcsjoghurt
Vacsora: párolt kelbimbó, tetszés szerinti öntettel


7. nap


Reggeli: pulykasonka, 1 szelet barna kenyér, paprika
Tízórai: 1 alma vagy körte
Ebéd: cézár saláta
Uzsonna: müzli szelet
Vacsora: gyros tál (sült krumpli mentesen)


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL