SZÓRAKOZÁS

A 10 legjobb program augusztus 20-ra - szerintünk

Szerző:
Szabó Anna
Legnagyobb nemzeti ünnepünkről sokaknak csak a tűzijáték jut eszébe – mostanában talán még az Ország Tortája… Pedig tömérdek érdekességet rejt magában ez a nap, köztük rengeteg jó programmal. Tudd meg, hova, miért érdemes ellátogatnod!


Egyik legrégebbi ünnepünk eredetileg augusztus 15-re – István király törvénykezési napjának és egyben halálának évfordulójára – esett. Aztán Szent László királyunk úgy döntött, ünneplejük inkább ezt a jeles alkalmat államalapítónk szentté avatásán… Fordulatokban gazdag történelmünkben azonban voltak államalapító ünnep nélküli évtizedek, amiket talán jobb lenne elfelejteni. 1991. óta ismét igazán méltó megemlékezéseket tarthatunk, sőt talán nincs is olyan pont az országban, ahol elfeledkeznének e jeles napról. Választásod megkönnyítendő összeszedtük a mi kedvenceinket.

 

Légi-vízi parádé a Dunán
Helyszín: Budapest, Erzsébet- és Margit híd között
Időpont: reggel 10 óra

Az egyik legkedveltebb program nemzeti ünnepünkön a légi-vízi parádé. Idén ezzel a már hagyományosnak mondható műsorszámmal indítják útjára Budapesten az egész napos parádét. Magyarország történelmi zászlói vonulnak fel majd magasan a fénylő kék égbolton, ha az időjárás úgy akarja. 

 

III. Palóc Parasztolimpia
Helyszín: Nagyréde
Időpont: egész nap

A versengés a paraszti élet hagyományaiból meríti feladatait, eszköztárát, szóhasználatát. A csapatok az alábbi számokban mérik össze a tudásukat: Létrában futás, hordógurítás, tojásszedés, jószág sacc, petrence hordás, kukoricázás, billegős vízhordás, fűrészelés, kapóstojás , borlopó...

 

Bor- és Csemegeszőlő Fesztivál
Helyszín: Vonyarcvashegy
Időpont: 14 órától

Három napon át tartó jókedvvel, muzsikaszóval és sok-sok boros dologgal várják Vonyarcvashegyen az érdeklődőket. Minden nap csemegeszőlő kóstoló a borházakban és azon kívül.

 

Bor és Kenyér Ünnepe
Helyszín: Siófok
Időpont: egész nap

Siófok legnagyobb nyári fesztiválját a gyönyörű Rózsakertben kialakított Borudvarban rendezik meg, közvetlenül a Balaton partján. A színpadon színes kavalkádban váltják egymást a jobbnál-jobb programok.

 

26. Mesterségek Ünnepe
Helyszín: Budai Vár
Időpont: augusztus 17-20.

Kézművesség, zene, tánc – minden, ami hagyomány. Immár 26. alkalommal népesül be a Budavári Palota és környéke a népművészet legkiválóbb mestereivel, a régi szakmák tradícióinak. Az idei program kiemelt témája: Régi, ritka mesterségek, melyhez kötődően számos különleges mesterséghez kapcsolódóan, mint a halászháló-kötő, pintér, kötélverő, vagy a szappanfőző lesznek kiállítók.

Természetesen a közel 800 résztvevő mester által nem csak a kiemelt, de minden más szakma is képviselteti majd magát, így senki ne ijedjen meg, hogy nem talál szemet gyönyörködtető hímzéseket, fonott kosarakat, kerámiákat, és ugyanúgy megcsodálhatjuk idén is a szövés-fonás, kovácsolás, vagy éppen a tojásdíszítés mestereit is.

 

Mórikum Kultúr-Fröccs-Fesztivál
Helyszín: Mór
Időpont: augusztus 19-20.

A gyönyörű, móri Lamberg-kastély kiváló akusztikájú udvarán rendezik meg a Mórikum fesztivált immáron harmadik alkalommal. A fröccs és kvircedli mellé mesés kiállítások, érdekfeszítő színdarabok, zene és tánc szolgáltatják a kísérőt. Leginkább nyáron lélegzetelállítóan szép ez a vidék, így hatványozottan érdemes kilátogatni a rendezvényre.

 

Fekete Zaj Fesztivál
Helyszín: Gyöngyös, Mátrafüred-Sástó
Időpont: augusztus 17-20.

A már megszokott helyszínen, vagyis a mátrafüredi Sástó Kempingben rendezik meg a Fekete Zaj Fesztivált. A korábbi évekhez hasonlóan idén is különleges előadókra és zenekarokra számíthatunk: a Sólstafir Izlandról, Xenomorph Berlinből, az Hocico pedig Mexikóból érkezik a Mátrába.

 

V. Badacsonyi Rózsakő Fesztivál – „Hegy, víz, bor és szerelem”
Helyszín: Badacsony, Dísztér
Időpont: augusztus 17-20.

Badacsonyba nagyon sok ifjú párt csábít a legenda, miszerint ha a Balatonnak hátat fordítva leülnek a Rózsakőre, egy éven belül összeházasodnak, és boldognak élnek, míg meg nem halnak. Lehet, hogy csak mese, de mindenképpen jó apropó a szerelmi ünnephez egy pohár (vagy több) finom bor kíséretében. A kitűnő zenei kínálat, a csodaszép táj, már csak a ráadás!

 

Duna átúszás – Szent István ünnepe
Helyszín: Paks
Időpont: egész nap

A Szent István napi rendezvények idén is az ünnephez méltó színvonalon kerülnek megrendezésre augusztus 19-én és 20-án. A vasárnapi programot koncertek és tánccsoportok előadása színesíti. A Szent István napi megemlékezés augusztus 20-án 10 órakor veszi kezdetét a Jézus Szíve templom előtti téren. Ahogy már hagyomány, ezen a napon rendezik a Duna-átúszást, melyre a kompkikötőben lehet nevezni 9-től 11 óráig.

 

Debreceni Virágkarnevál
Helyszín: Debrecen
Időpont: augusztus 14-20.

Debrecen virágba borul. A Debreceni Virágkarnevál nem csupán egyetlen nap: az utóbbi években csaknem egyhetes ünneppé bővült. A város legnagyobb és az ország egyik leghíresebb rendezvénye, hagyományosan több százezer látogatóval. Öt napon át, szórakoztató, könnyedebb műfajok jelennek meg a Kossuth téren. A fellépők kiválasztásánál az ismertségen kívül fontos az is, hogy az adott műfajban értéket közvetítsen.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL