PASISZEMMEL

A gyerek mindent megváltoztat...

Szerző:
Szabó Anna
…de főleg a nőket! Elköszönhetünk a hosszú fürtjeitektől, az izgalmas ruhatáratoktól, a változatos beszélgetéseinktől – és a szextől. Mindez valamennyire még érthető is. De legyen bármennyire tündéri az a kis krapek, attól még a pasitok is a világon van!


„Skacok, nekem ennyi volt a nyaralás veletek!” – sóhajtott fel némileg megtörten egyik cimboránk, midőn a rendes, évenkénti kan-hétvégére zúztunk a bömössel. „Te most csak viccelsz, ugye?” – szegeztük neki szinte egyszerre a kérdést, hiszen még csak alig kezdtük meg az utunkat. „Bocsi, vár a kis családom” – jött még megtörtebben a válasz, és ekkor egy életre megtanultam, hogy soha ne szervezd a vakációdat arra a helyre, ahol a csajod is tartózkodik. A csajod, aki már a gyermeked anyja. Biztosra veszem: utálni fogtok azért, amiket ezen a héten leírok. Pedig ezúttal sem a bántó szándék vezérel. Mindössze arról van szó, hogy Pasiszemmel nézve a kis bambino érkezése teljesen megváltoztat benneteket. Ami egy darabig teljesen természetes! Ám ettől még mi sem szűnünk meg létezni, és igenis, joggal veheti a szívére a férfi, ha a gyerek születése után rá már csak mint kenyérkeresőre és pelenka beszerzőre tekintetek. Igen, a gyerek mindent megváltoztat. Főleg benneteket, Hölgyeim. Megmutatom, hogyan.

 

Nőből anya – vagy inkább házisárkány?

A haveri víkendes sztori úgy végződött, hogy egészen a nyaralóig vittük a cimborát –, aki tehát csak sofőrnek használt minket -, és még abba is belementünk, hogy megnézzük a kis porontyot. Cuki volt, tényleg. Mindezt nem lehetett elmondani a világra hozójáról. „Végre, hogy megjöttél, mostantól négy napig Te foglalkozol a gyerekkel! És tedd el a cuccaid az útból!” – ez volt a szívélyes üdvözlés párja részéről. Miután folytattuk utunkat, barátunkat pedig hátrahagytuk a sárkány barlangjában, bús nosztalgiával állapítottuk meg, hogy micsoda hárpia lett az egykori Party Királynőből. Oké, vágom, hogy az anyaság felelősséggel és az értékrend megváltozásával jár, de azért mégis megdöbbentő látni, hogy mennyire más ember lesz abból a nőből, akit megismertünk. Már csak a külső alapján is. Sokan elkövetitek azt a borzasztó hibát, hogy fiús frizurát vágattok magatoknak, a ruhatáratokra pedig a slampos jelző lesz a jellemző. Erre lehet mondani, hogy van elég bajotok, és a kényelem az első, de továbbra se feledjétek: azért még a pasitok is létezik.

 

Egyetlen téma: 0-24-ben

A betoppant kis trónörökös azonban nem csak külsőleg formál át benneteket. Néhány héttel ezelőtt találkoztam egy kedves Hölgy ismerősömmel, aki pár éve anyai örömök elé nézett. Meg kell hagyni, a megjelenésével semmi gond nem volt, ám idővel azon kaptam magam, hogy a beszélgetésünk folyama egyetlen fő áramlatból táplálkozik: a gyerekből. Gondolhatjátok, nem miattam. És megint csak ne legyen félreértés: Pasifüllel szívesen hallgatjuk, hogy mikor kezdett el járni a csöppség, mi volt az első szava, hány foga jött már ki, melyik a kedvenc állata, vagy hogy tátott szájjal bámulja a vonatokat. De azért lehet másról is dumálni. Lehetne. Ám – tisztelet a kivételnek – ez nem nagyon jön össze nektek. Ez megint csak olyasmi, amit egy férfi nehezen emészt meg. Egész nap a kis utóddal vagytok, ami beszűkíti a világotokat. Az élet ugyanakkor nem áll meg. Főleg a teremtés koronáinak nem.

 

Már azt sem tudom, hogyan kell csinálni…

A nőietlen ruháknál, a fiús hajnál és a beszélgetés témáinak egyoldalúságánál is nagyobb baj azonban a szex hiánya. Ismételten leszögezném: nem arra gondolok, hogy pár órával a szülés után máris elégítsétek ki uratok és parancsolótok nemi étvágyát. De ha évek telnek el hálószobai hancúrozás nélkül… „Szex? Az micsoda?” – kérdezett vissza egy szomorkás mosoly kíséretében egyik barátom, midőn arról faggattam, hogy az asszony a hitvesi ágyban is serénykedik-e, vagy már csak a gyerekszobában. Fájdalom, ez nem egyedi eset. Korántsem az. Be kell, valljam – gyerek hiányában -, személyes tapasztalatom nincs ezen a téren, de a beszámolók alapján az első hetekben, hónapokban a férfiak is beérik az apa szereppel – amit az egészségügyi szempontok is megkövetelnek. Ám idővel csak felhorgad bennük az intimitásra vágyó bika. És ilyenkor már bizony rossz azzal szembesülni, ha életünk párja hallani sem akar a pasija közeledéséről. Megkockáztatom: a leírtak közül ezt viseli egy férfi a legnehezebben, és ha ez az állapot tartós marad, abból komoly gondok lehetnek…

 

Én lennék a féltékeny gyerek?

Lehet azt mondani, hogy önzők vagyunk. Ennyivel elintézni lenne a legegyszerűbb. Ám ahogy ennek már hangot adtam: szó sincs arról, hogy a baby megszületésének másnapján a pasik már azt várnák el, hogy minden ugyanúgy menjen tovább, mint azt megelőzően. És igen, képzeljétek, azzal is tisztában vagyok, hogy sok fajtársunk rettentő nehezen és éretlenül kezeli ezt a helyzetet, és úgy kezd el viselkedni, mint egy sértődött kisgyerek. Mondván: nem foglalkoznak vele. Ám józan határokon belül ez nem lehet természetes vágyunk azzal a nővel szemben, akit szeretünk? Nálam sokkal nagyobb koponyák, igazi szaktekintélyek is sokszor leírták már: óriási probléma, ha az anya elfeledkezik a párjáról. Nézzétek meg, tele vannak a pszichológiai rovatok ezzel. Tudnotok kell nőnek (is) lenni. Legalább néha. Mert ha ez nincs meg, lehet azon csodálkozni, hogy a pasitok majd máshol kezdi el keresni a boldogságot? És akkor ő lesz a szemét. Ez annyira biztos? Tény: a gyerek mindent megváltoztat. Elfogadjuk. De azért jó, ha van, ami állandó. Az évenkénti haveri nyaralásokon túl is.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL