PASISZEMMEL

Bunkócskáim...

Szerző:
Szabó Anna
Nyílt az ajtó, és kilépett rajta a két lány. Hajuk ragyogásától a nap szégyenkezve bukott alá, idomaikat megpillantva pedig a görögdinnyeárus látta jobbnak bezárni a boltot. Pasiszemmel szédítő volt a látvány. Mígnem egyikük akkorát böffentett, hogy az ablakok is beleremegtek.


A „bömbölés” hallatán a másik csaj meg teleszájjal felröhögött. Lelki füleimmel hallottam, ahogy darabokra törik az illúzió bennem. Mindez nem a fantáziám szüleménye, megtörtént esetet tártam a Női Portál bájos olvasói elé. Bizony nagy igazság, hogy a szépséghez sem eszet, sem kulturáltságot nem osztogatnak. Úgy gondolom, ha egy ilyen nőre azt mondanánk, hogy nő, az a többi, IGAZI nőre nézve lenne sértés. Mert nem csak attól lesz nő a nő, hogy jó a fodrásza, menő a ruhatára, és konyít valamicskét a sminkelés tudományához. Tudnia kell nőként viselkednie is! Akinek kiesik a szájából a kapa, vagy olyan a modora, mint egy barbár törzsfőnök lányának, azt nem szívesen vinnénk haza, mutatnánk be a szüleinknek vagy a barátainknak. Ne nekem kelljen már egy felnőtt nőből társaságba vihető Hölgyet nevelnem! Hiszen ez a való élet, nem a My Fair Lady. Az előbbi mondatokban kicsit sokszor sütöttem el a nő kifejezést, de hát a szövegkörnyezet megkövetelte ezt. És mi, férfiak is megkövetelünk néhány modorbeli dolgot ahhoz, hogy valakit NŐ-nek tartsunk.

 

Csokonai. Vitéz. Miháááály…

Megosztok Veletek egy pasi titkot: a kiváló költőt mindössze azért volt bátorságom ide ráncigálni, hogy bemutassak Nektek egy versenyt, amelyet kamaszkorunkban folytattunk. Összegyűltünk páran, és kellő mennyiségű kóla elfogyasztása után el kellett böfögni egy szuszra a szomorú sorsú poéta nevét. Akinek ez sikerült, az volt az ász. De ebben az olimpiai számnak nem minősülő viadalban lányok nem vehettek részt! Sajnos, elnézve napjaink „termését”, manapság egyre több csaj szállhatna ringbe a kétes értékű babérokért. Tudom, férfikörökben kifejezetten jópofának tűnik, ha valaki akkorát böfög-röfög, hogy abba egy grizzly medve is belesápadna, de sokszor mi is rászólunk a másikra: „ne legyél már ekkora paraszt!”. Egy nő meg végképp ne legyen az! Baromira kiábrándító lenne, ha az első randevún, a moziban ülve, a csaj mellettem olyat büfizne, hogy a nézőtér azt hinné, a filmbeli szörny köztük foglal helyet. Nem hiszem, hogy kapna egy második lehetőséget a kis Drága…

 

Ez aztán húzós volt…

Egyáltalán nem akarom az álszentet játszani, és beállítani úgy a fajtánkat, mint akiknek a feje felett glória díszeleg, és akik sosem böfögnek – és sosem káromkodnak. De alapvetően azon a véleményen vagyok, hogy egy normális fickó nem használja minden második mondatában az f-fel és b-vel kezdődő szavakat. Persze, ha a kedvenc csatárunk gólhelyzetben kirúgja a stadionból a labdát, vagy ha nem elég hideg a sör, akkor nevetségesen hangzana, ha úgy fakadnánk ki, hogy a „kutya mindenségit”. Kedveseim, ezt tőletek sem várjuk el. Vannak olyan élethelyzetek, amikor egy derekasan húzós káromkodás igenis megállja a helyét. Még egy nőtől is! Hogy úgy mondjam, létszükséglet. Ezért is teljesen valótlanok a televíziós sorozatok, ahol legyen bármennyire is ingerült valamelyik szereplő, sosem hagyja el egyetlen csúnya szó sem a száját. Tehát nem azt akarjuk, hogy szende szűzlányként karattyoljatok (főleg az ágyban megengedett a szóbeli mocskolódás…), de azért olyan se legyen a szókincsetek, mintha a kocsmában tettetek volna rá szert.

 

Kés, villa: lány kezébe való!

Ismételten olyan ponthoz érkeztünk, ahol el kell ismernem, hogy sok pasi úgy eszik, akár a moslék elé trappoló disznó. Nem is eszik, szó szerint zabál. Csámcsog, tele szájjal beszél, rossz nézni, és főleg rossz hallgatni. Szerencsére a nőknél ennyire nem súlyos a helyzet, de azt megfigyeltem, hogy a kés és a villa használata azért jó néhányatoknak komoly fejtörést okoz. Mintha a késben ellenséget látnátok: ha a kaja állaga engedi, szívetek szerint inkább csak a villát forgatjátok. Volt az életemben olyan Hölgy, aki előbb inkább gondosan felkockázta a húst, majd a kést lerakta a tányér mellé, és csak a villával falatozott. Oké, tudom én is: ez legyen a legnagyobb problémám az életben. De az mégis kellemetlen lehet, ha a férfi azért nem meri egy üzleti vacsorára elvinni a nőjét, mert fél, hogy az nem tud illendően viselkedni az asztalnál. Emlékszem, egyszer a társaságban elég nagy megrökönyödést keltett, hogy az egyik lány felhúzott lábakkal foglalt helyet a teríték mellett. Aláírom, nem kell úgy ülni, mint a szálfa, de ez meg a másik véglet. Abban pedig szerintem Ti is egyetértetek velem, hogy egy nő ne csámcsogjon, és ne beszéljen akkor, amikor épp egy fél hamburger szaltózik a szájában.

 

„Ejej, Édesem…”

Miközben leírtam a fenti sorokat, többször is eszembe jutott, hogy az egész úgy hangzik, mintha valami karótnyelt okostóni akarna eltúlzott előadást tartani az illemről a viselkedésre képtelen gyengédebbik nem tagjainak. Erről szó sincsen! Már csak azért sem, mert a saját barátnőjével szemben például minden férfi sokkal elnézőbb. Sőt, kimondottan jókat lehet mulatni azon, ha Kicsikénk néhanap véletlenül kienged egy mélyről jövő büfit (Shrek is megmondta, hogy jobb kint, mint bent…). Egyik cimborám – midőn nagyon szerelmes volt – meg egyenesen szerette, ha a csaja idegesebb hangulataiban cifrákat káromkodott, merthogy még azt is annyira édesen csinálta. A különbség csak annyi, és ettől nem lesz visszataszító az egész, hogy nem direktben, nem öncélúan és nem ocsmány módon engedi meg magának ezt egy nő. Ha a megismerkedéskor azzal nyitott volna, hogy – képletesen szólva – odataccsol az asztal közepére, majd felröhögve horkantgat azon, hogy ez mekkora poén, biztosan nem kezdünk vele. Aki csak Miss Bunkócska tud lenni, az inkább keresgéljen tovább Tapló herceg után.

 

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL