GYERMEK

Nyáron is kerüld el a baleseteket!

Szerző:
Szabó Anna
Statisztikák, de sajnos a családi tapasztalatok is bizonyítják, hogy nyáron sokkal több gyermekbaleset történik, mint az év egyéb szakában. A jó időben a kicsik is többet vannak a szabadban, aktívabbak, ezért megóvásuk érdekében fokozott figyelmet kell fordítanunk rájuk.

 

Napszúrás, hőguta


Ha balesetveszélyről esik szó, nem feltétlenül a törésekre, zúzódásokra kell gondolnunk, habár kétségtelen, hogy ezek is ebbe a kategóriába tartoznak. A legkisebbek azonban nagy veszélynek vannak kitéve akkor is, ha csak a napon sétálgatnak. Ma már minden média igyekszik tájékoztatni, ha az UV-sugárzás eléri a veszélyes fokozatot, de napvédő krémet nemcsak ilyen esetekben kell használni. (Sőt, ekkor már nem is ajánlatos a napon tartózkodni a kicsiknek, még bekrémezve sem. A fényvédő krém legyen mindig nagy faktorszámú, és legalább 20 perccel a napozás előtt érdemes bekenni vele a bőrt. Ha sokáig vagyunk kint, vagy strandolunk, ne feledkezzünk meg a lemosott, vagy leizzadt krém pótlásáról!

Nagyon fontos, hogy a napszúrástól, hőgutától is megvédjük a gyermekeket. Bármilyen kicsi is a baba, nyáron nem kell vastagabban öltöztetni, mint ahány réteg számunkra kellemes. Egy vékony kis kalap, vagy kendő bármikor elviselhető, és megóv a napszúrástól, vagy a fejbőr leégésétől. Nagy melegben maradjunk inkább a hűvös(ebb) szobában és a nagyobb sétákat estére, vagy kora reggelre időzítsük! Ne feledkezzünk meg a folyadékpótlásról, szoptatott babák esetében sem!


Rovarok, bogarak


Elsősorban a méhekre, darazsakra, hangyákra, kullancsokra kell gondolni, de persze másfajta bogár, rovar, sőt pók csípése is okozhat kellemetlenségeket. Ezeket az állatokat rendkívüli módon vonzzák az illatok, legyen szó testápolóról, naptejről, vagy akár izzadtság szagról. A szabadban történő evés-ivással legyetek nagyon óvatosak, fogyasztás előtt alaposan vizsgáld meg az ételt, vagy italt! Előfordulhat ugyanis, hogy az apró rovar belebújik, és csípése a torokban akár fulladást is okozhat. Mezítláb járni a felmelegedett talajon nagyon egészséges, de a füves területen inkább húzz egy könnyű szandált a gyermek lábára, nehogy észrevétlenül belelépjen egy megbújt rovarba.

A kullancsok által terjesztett betegségek egy része ellen létezik védőoltás, de legjobb, ha magát a kullancsot tartjuk távol a testünktől. Ezt megtehetjük különféle rovarriasztó spray-kkel és stiftekkel, de hatékony lehet a zárt öltözék is. Hazaérve mindig alaposan nézzük át magunkat és gyermekeinket, különös tekintettel a hajlatokra, és a hajas fejbőrre. Ha mégis megtörtént a baj, azaz találunk kullancsot a bőrben, egy csipesszel (akár szemöldökcsipesszel, de kapható speciális kullancskiszedő csipesz is) tekergetés, olajozás és minden egyéb hókuszpókusz nélkül, egyetlen határozott mozdulattal távolítsuk el.


Játszótéri veszélyek


A játszótér a felhőtlen szórakozás színtere, ahol gyermek és szülő egyaránt kikapcsolódhat. Nem kell, hogy minden mozdulatát ellenőrizd, de mindig légy a közelben, mert pillanatok alatt segítségre, vagy a figyelmeztetésedre lehet szüksége. Sokan tartanak paramaminak, mert a 2-3 órás játszóterezéseink alatt szinte sosem ülök le pihenni egy padra, és garantáltan sosem távolodom el 5 méternél messzebb a gyerekemtől. Nos, vállalom a jelzőt, de azt is, hogy egy távoli padon ülve nem biztos, hogy észrevenném, ha beszorul a lába a mászókába, vagy nem tudnám megakadályozni, hogy a repülő hinta elé sétáljon. Látszólag banális, egyértelmű helyzetekből súlyos balesetek adódhatnak, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Az pedig csak hab a tortán, hogy sokkal jobb a szülővel együtt játszani, mint egyedül, vagy ismeretlen gyerekekkel. Akkor is állj a mászóka, vagy a nagy csúszdához vezető létra alatt, kezeddel biztosítva a leesés elleni védelmet, ha gyermeked már nem először használja a játékot! Elég egy harmattól nedves cipőtalp, vagy léc, és máris lecsúszhat, lezuhanhat. Ne feledkezzetek el arról sem, hogy a játszótéren különböző életkorú gyerekek vannak együtt, és bizony egy kamasz által erőből megrúgott labda, vagy suhanó bicikli komoly sérüléseket okozhat a kicsinek.


Kerekeken gördülve


Kerékpár, tricikli, a nagyobbaknál roller, vagy görkorcsolya… Nagy élmény kerekeken gördülni, de rendkívül balesetveszélyes is. Már egészen kiskorban érdemes a védőruházatot, könyök-térdvédőt, bukósisakot beszerezni, egyrészt, mert így szokja a gyermek a közlekedés szabályainak betartását, másrészt kis járművel is lehet nagyot esni. Ha csak a kis műanyag motorjával, vagy futóbiciklijével közlekedik is, hívjuk fel a figyelmét arra, hogy a járda, vagy gyalogút jobb oldalán haladjon. Nem számít, hogy nem ismeri még jól az irányokat, a szabály így észrevétlenül beléivódik. Tanítsd meg arra is, hogy a kisbabák és az idősek nehezen mozognak, rájuk fokozottan kell figyelni, illetve a nagyobbak, nagy kerékpárjaikkal komolyan elüthetik az eléjük guruló totyogókat. Ha úttesten keltek át, akkor is a zebrát használjátok, ha nagyobb utat kell megtenni az eléréséig, és soha ne kezdjétek meg az átkelést villogó zöld jelzésnél! Tudom, hogy mindez idő-és energiaveszteség, de egy kisgyermekkel kiszámíthatatlan az átkelés időtartama. Lehet, hogy át tud futni/kerekezni gyorsan, de lehet, hogy az úttest közepén leesik a cipője, megbotlik, elejt valamit… Ne kockáztassunk! A túloldalra történő átkeléskor akkor is álljunk meg, és szabályosan nézzünk körül, ha közel, s távol egyetlen autó sem látható. Csak így fogja megtanulni gyermekünk a biztonságos gyalogos közlekedés szabályait. Ha pedig bármilyen okból az úttest szélére kényszerülünk, igyekezzünk a lehető legrövidebb időn belül a járdára visszatérni!


Vízparton


Az remélhetőleg minden szülő számára evidens, hogy strandon, még inkább élő vizek mentén egy pillanatra sem hagyja felügyelet nélkül a gyermekét. Nincs olyan kisgyermek, aki biztonságosan tudna jól úszni, hiszen még gyenge, meglepik a váratlan helyzetek és pánikba is eshet. Azt sem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bármilyen kis vízbe bele lehet fulladni, ha rosszul érkezik, vagy ijedtében összezavarodik a gyermek.

De nemcsak a strand, az otthoni medencék, kerti tavak is veszélyt jelentenek a gyermekekre. Még annyi időre se hagyd egyedül a gyermekedet a kerti tó, vagy medence mellett, amíg beszaladsz WC-re, vagy elintézel egy telefont! Ha nincs, ki vigyázzon rá, inkább vidd magaddal, de a tó kikerülésére akkor is mindig figyelmeztesd, ha mellette vagy! A kicsik figyelme könnyen elkalandozik. Hiába tudja, hogy ott a víz, amit kerülnie kell, ha a labda után futva, vagy a játék hevében egyszerűen megfeledkezik róla.

Elsősegély


A baj sajnos minden óvintézkedés ellenére bekövetkezik néha. Ha megtörtént a beleset, a jelen lévő felnőttnek kell mérlegelni, hogy mi a teendő. Mindig legyen otthon, vagy kirándulás esetén a hátizsákban sebfertőtlenítő, steril kötöző anyag, sebtapasz, és orvosi segítség telefonos elérhetősége. Ha a gyermek elveszíti az eszméletét, szédül, hány, aluszékony, fájdalma nem csökken, sebének vérzése nem csillapítható, orra, füle vérzik, vagy csak képtelen vagy megnyugtatni a baleset után, feltétlenül és haladéktalanul mutasd meg orvosnak!

Amennyiben a baleset olyan súlyos volt, hogy a gyermek légzése és szívverése megáll, azonnal kezdd el az újraélesztést! Bármilyen esetlenül végzed is a mellkas kompressziót, minden jobb, mint a tehetetlen várakozás, mert ilyen esetben minden pillanat számít.

A gyerekeknek még nincs veszélyérzetük, gondolkodás nélkül belerohannak a kockázatos helyzetekbe. Roppant fárasztó, de egy pillanatra sem engedhetjük meg magunknak, hogy lanyhuljon a figyelmünk, felelősségünk. Az ő életük ránk van bízva, bizonyos mértékben tőlünk függ az egészségük, jól létük. Vigyázzunk rájuk!


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL