Egy eltűntetett civilizáció

Homályba veszett kultúrák

A mai történelemtudomány hozzávetőlegesen ötezer évre vezeti vissza az emberiség históriáját. Az írásos emlékek és a régészeti leletek alapján a hivatalos álláspontot időszerű lenne „leporolni” és újragondolni, különösen azon szent iratok alapján, melyek részint keleten maradtak fenn, s máig őrzik a több tízezer évvel ezelőtti űrháborúk emlékét, részint nyugaton, például a maja kozmikus hieroglifek sok évmillióra visszanyúló eseményhorizontjainak formájában. Ehhez járulnak hozzá a legfrissebb spirituális információk, melyek egyre több égi csatornán üzenik, hogy az atlantisziak milyen örök emlékeket hagytak az utókorra angyali pecsétjeik és gyógyító módszereik alakjában. Továbbá a felsőbbrendű lényekkel kommunikálók, illetve bizonyos földönkívüliekkel kapcsolatot tartó kontaktok is arról adnak hírt, hogy nem egy, s nem is kettő olyan kultúra előzte meg a miénket, amelynek tudása messze felülmúlta a mi jelenlegi intellektuális csúcsteljesítményünket. Ezen felül a bolygónkon állandóan megtestesülő istenemberek – avatárok – rendre beszámolnak a régebbi korszakokról és olyan fajokról, melyek mára elköltöztek a Földről, de egykoron a miénkhez hasonló evolúciós utat futottak be. Természetesen mindenkinek a maga döntése, hogy mit fogad el és miben kételkedik. Mindazonáltal a következőkben egy ilyen, a történelem homályába vesző kultúráról lesz szó.

A tudás kétélű pallosa

Atlantisz és Lemúria előtt létezett egy olyan faj, a zanteon népcsoport, amely nagyon hasonlított az ember (homo sapiens sapiens) jelenlegi fejlettségi szintjéhez és megnyilvánulási formájához. Abban a világban akkor kétféle lény élt a Földön. Megkülönböztettek sötét és világos bőrű lénycsoportot. Városaik voltak, hasonló módon tanultak, olyasféleképpen dolgoztak, mint mi a 21. században. A táplálkozási szokásaik szintén megegyeztek a modern emberével. Egy valamiben azonban eltértek. Ők egységesen csupán egyetlen istent tiszteltek, Zateput.
Zatepu az ég istene volt. Zatepu volt az a különleges isteni lény, aki egykoron erre a bolygóra telepítette, illetve küldte a zanteonokat. Nem annyira meglepő tény ez, ha arra gondolunk, hogy az Isteni Gondviselés a különféle életterekbe és testekbe különböző tudatszintű fajokat rendel. Ezt a gondolatmenetet követve az emberi létforma csak egy a sok közül, miként az atlantiszi, a lemúr, vagy a szóban forgó zanteoni is. Történetünk szempontjából azonban nem is annyira a fizimiska, mint inkább a tudatszint és a gondolkodásmód az, ami perdöntőnek bizonyul. Ugyanis mindent az határoz meg, hogy az adott lénycsoport, miként sáfárkodik a rábízott isteni tudással, s hogy egyedei mire használják fel a tudás kétélű pallosát.

Az önteltség áldozatai

A zanteonok egy alapvetően békés népcsoportot alkottak. Mivel akkoriban egyedüli fajként birtokolták a Földet, nem igazán háborúztak. Nem is volt velük gond egészen addig a pillanatig, amíg maguk ellen nem cselekedtek. A zanteonok fejében megszületett egy gondolat, egy olyan eszme, amely már sajnos a mi tudósaink fejéből is kipattant: tervbe vették, hogy leklónozzák magukat és a klónozott mással végeztetik a fizikai munkát maguk helyett.
A zanteonok eljutottak nagyjából arra a szintre, ahol most az ember áll, és a következőképpen okoskodtak: miért ne klónozzam le magamat, hiszen így megspórolok egy csomó időt és energiát, az így nyert életet pedig legalább hasznosabb dolgokra vagy pihenésre fordíthatom, mesterséges sarjam, azaz a klónom, pedig majd eltart engem. Ennek a másnak a létrehozásával viszont az volt a probléma, hogy a fekete bőrű egyedeket is a fehéreknek szánt koel génekkel kezelték. Eme genetikai malőr miatt azonban elcsúszott a vérvonal, minekután a sötétbőrűek másolatai primitív és pusztító lényekké váltak. Itt érhető tetten az egocentrikus tudatú fajok egyik rákfenéje: túlértékelik önmagukat és előbb-utóbb fejükbe száll a dicsőség, majd kisistent kezdenek játszani. A spirituális tudás hiánya, a felvilágosulatlanság, mely korunk tudati nívójára is oly jellemző tendencia, olyan túlkapásokat eredményezett, melynek kihatásai beláthatatlanoknak bizonyultak. A zanteonok saját önteltségük áldozataivá váltak. Gyakorlatilag létrehoztak egy torz vérvonalat, illetve egy bizarr genetikájú testet, s ekkor csúszott ki a kontroll végképp a kezükből.

A spirituális élet törvényei

Így tört ki a háború a mutánsok és a nem mutánsok között. Ekkor szükségszerűvé vált az isteni beavatkozás a tudás kimentése céljából, máskülönben veszendőbe ment volna az egész lelki faj minden elért eredménye. Ez megakadályozandó, az ég istene különös kórt bocsátott a Földre. Ez a betegség a zanteonok immunrendszerét támadta meg. Csupán egy ág mentesült a kórtól, ami aztán tovább vitte a tudást. Tehát az ég istene, Zatepu, úgy rendelkezett, hogy egy halálos betegséggel elpusztítja a sejthibás egyedeket. Ez lett a zanteonok végzete.

A fő problematikát egyébként az okozta a klónozással kapcsolatban, hogy az új fizikai testbe nem ugyanaz a lélek került be, mint aki a gazdatestben volt. Ez teljességgel logikus is, hiszen a lélek alaptulajdonságai közé tartozik, hogy egyedi, megismételhetetlen és oszthatatlan. Ily módon a klónozott testbe nem lehet pontosan tudni és szavatolni, hogy milyen típusú lélek kerül, egyáltalán lesz-e lelke. Mert bizony könnyen elképzelhető, hogy egy testi megnyilvánulási formába egy szellemi lény bújik bele. Így ki tudja milyen fejlettségű lényeknek adhattak volna „beköltözési” lehetőséget a zanteonok. Ezzel a döntésükkel súlyosan vétettek az élet spirituális törvényszerűségei ellen, és magukra vonták istenük haragját.

Tanulság

A zanteonok a Föld azon részén éltek, melyből később az afrikai kontinens kialakult. Fejlődésük eme szakítópróbáját kiállva végül is megmenekültek és tovább folytathatták földi spirituális evolúciós iskolájukat. A megmenekített vérvonal ezt az óriási fordulatot követően 3400 évvel átlépett egy interdimenzionális kapun és elhagyta a Földet. Ez idő alatt megtanulták az életüket spirituális látószögből szemlélni, megismerték önmaguk magasabb rendű alkotórészeit, képességeiket és kibontakozási lehetőségeiket.
Esetük példaként állhat a felcseperedő emberiség előtt, mely ma még mereven tagadja, illetve úgy tesz, mintha tagadná a magasabb rendű világok létezését és azok lakóinak létét. De véleményem szerint ez a fennhéjázó, beszűkült attitűd már lassacskán szétporlad és helyét átveszi a finomabb és több dimenzióra kiterjedő észlelés és a holisztikus gondolkodás.

A zanteoni történelem egyúttal intő jel is lehet számunkra a tekintetben, hogy miféle fatális hibákat követhetünk el a legnagyobb magabiztossággal, amikor hézagos tudásunktól megittasulva azt hisszük, hogy bármit megtehetünk és megkaphatunk, amire csak elménk hajlamai szerint vágyik. A katasztrofális, apokaliptikus világváltás forgatókönyvei közül egy zanteonihoz hasonló sem zárt ki kategorikusan, igaz, nálunk nem éppen a klónozás, hanem egy sor más „vívmány” lehet a dominószerű globális váltás elindítója. Bízzunk abban, hogy még időben eszmélünk és a technikai fejlődési irányzatok mellett immáron a spirituális-ezoterikus iskolák tanításait is képesek leszünk sikeresen magunkba integrálni, melyek egy újfajta, felelősségteljes és emelkedettebb tudatosságot tesznek majd lehetővé a számunkra. Csak nehogy későn kapjuk észbe!

Klónok idegen lélekkel

A mai ember tudatosságának fénye – vagy inkább homálya – nem terjed ki a fizikainál finomabb frekvenciájú világok érzéstartományaira. Addig még csak-csak elmegyünk, hogy észrevesszük intuícióinkat és az életünkben letagadhatatlanul bekövetkező megannyi szinkronicitást (egybeesést). De már ott bajba kerülünk, amikor az elmúlás és a halál elkerülhetetlenségével kényszerülünk szembenézni. Így azzal sem vagyunk tisztában, hogy léteznek az anyaginál eggyel finomabb, úgynevezett asztrális síkon olyan parazita fajok, akik előszeretettel beavatkoznak az óvatlan emberek életébe. Kopogó szellemek garázdálkodása és számos más pszí-jelenségnek keresztelt esemény zajlik le ezeknek az asztrális lényeknek köszönhetően.
A klónozással de facto (ténylegesen) az a probléma, hogy bár technikailag összeraknak ugyan egy anyagi testet, de azt már képtelenek biztosítani az alkotók, hogy a testben a megfelelő, rendeltetésszerű entitás (lény) nyilvánuljon meg.

Amikor egy idegen lélek, vagy valamilyen szellemi lény fennhatósága alá kerül a klónozott test, akkor akár egy zombiszerű képződmény, akár egy Frankenstein is létrejöhet. Ez abszolút kontrollálhatatlan és semmi köze az adott lelki fajhoz, esetünkben a zanteonokhoz