PASISZEMMEL

A szamárrá tett ló esete, avagy lehetsz még maradék

Szerző:
Szabó Anna
Midőn ezeket a sorokat papírra vetem, épp csak befejeződtek a nagy zöld ogre kalandjai a képernyőn. A monstrum hű társa, Szamár is nehezen viselte az egyik epizódban, mikor elmúlt a bűbáj, és lóból visszaváltozott csacsivá. Miért érdekes ez az átalakulás Pasiszemmel?


Tömör verzióban csak annyit mondanék: azért, mert átérzem szegény iázó patás helyzetét. Szeretnétek bővebben is tudni? Ám legyen. Időm, mint a tenger. Amit mi mással ütne el az ereje teljében lévő – vagy onnan azért már lefelé csúszó… - férfiember, mint a nő-vadászattal. Szánalmas? Nem tudom, de így van. Szóval, mivel a Pasik ostobák – nem én mondtam, de most már én is mondom -, és olyanok, mint a majmok: ha nincs gond, akkor csinálnak maguknak (ezt egy bölcs állatgondozótól tudom!), ezért a magány útvesztőjébe érve azon kapják magukat, hogy csajozniuk kell, ha nem akarnak minden éjjel a saját testükkel ágyba bújni. Néhány hete megírtam, hogy eljön az az életszakasz, amikor egy igazán jó nőt akarunk. Idáig ezzel nincs is probléma, már csak az hiányzik, hogy az az igazán jó nő is minket akarjon. Ennek a kiderítése fáradtságos feladat, ami azért kellően izgalmas is lehet. Ugyanakkor az udvarlás során kiderülhet, hogy nemhogy a herceg fehér lovon, de még a ló sem vagyunk a Hölgy számára.

Fogalmazás óra a szamárpadban

Hogyan is lássunk hozzá a kívánatos nő becserkészéséhez? A régi módszerek a sármunkkal együtt már megkoptak, így meg kell hallanunk az új idők új szavát: felejtsük el a társkereső oldalakat, jöjjön a közösségi portál! Tudom, gyakran visszatérek ide a cikkeimben, de nincs mit tenni, Pasiszemmel megkerülhetetlen aranybányát rejt az a bizonyos „arcoskodó” könyv – akarom mondani: honlap. Itt például máris remekül bele lehet futni abba, hogy a lány csak úgy ímmel-ámmal bájcseveg veled. Érdekes amúgy megfigyelni, hogy kezdetben mennyivel lelkesebbek a gyengédebb nem tagjai. Mindez persze annak szól, hogy az elején még fogalma sincs arról, hogy többet szeretnél vele, mint a neten csépelni a szavakat (meg a billentyűzetet). Aztán mikor a sokadik alkalommal írsz rá, már kezdesz gyanús lenni. Ha nem lenne annyi eszünk, mint Süsünek, a sárkánynak, hamar rájöhetnénk, hogy az is jelent valamit, hogy mindig csak mi jelentkezünk nála. Persze ilyenkor azzal áltatjuk magunkat, hogy ez a férfi dolga. Így lovagias. Még szamárháton is.

 

Első találka az istállóban

Ez nem mehet azért így a végtelenségig, eljön a nap, mikor szeretnénk kiugrasztani a nyulat a bokorból. A patadobogás amúgy is tökéletesen alkalmas erre. Na, azért nem rohanjuk le, csak megkérdezzük tőle, hogy lenne-e kedve találkozni velünk. Ilyenkor mindig magam elé képzelem a nő arckifejezését. Lemondóan sóhajt egyet, majd mégis azt írja, hogy „igen”. De miért? Hiszen az eddigiekből már lehetett arra következtetni, hogy nem jövök be neki, és hogy én jobban akarom ezt az egész randizósdit, mint Ő. Tehát a férfilélek legmélyén tudjuk mi ezt, mégis újfent elaltatjuk magunkat. „Hm, benne van a találkában, szóval mégis megmozgatok benne valamit” – veregetjük meg gondolatban a vállunkat. Hogy bennetek mi játszódik le ilyenkor, azzal kapcsolatban csak találgatni tudok. Nem akartok megbántani minket? Esetleg úgy vagytok vele, hogy egy evéssel összekötött dumálásba még nem halt bele senki? Vagy majd élőben úgyis rájövünk, hogy nincs esélyünk nálatok? Tudom, szamárság ezen spekulálni, hiszen minden nőnek más a motivációja. A lényeg, hogy beadta a derekát, amitől mi nyerítünk örömünkben.

 

Keserű zab

Bennünket a remény éltet. Vagy még inkább: a kilátások. Ha látjuk magunk előtt, hogy ebből még lehet valami. Ha nem vele, akkor a másikkal. És ha vele sem, akkor a harmadikkal. Csak kilátások és esélyek legyenek. Méghozzá látótávolságon belül. Ez szerintem újabb hasonlóság a két nem között: mindnyájan szeretünk betárazni tartalékokból, A, B és C opciókból. Ezek kívánatossági szintje persze eltérő. Pasiként mi is így okoskodunk és számítgatunk, ha viszont mi csak egyek leszünk a lehetőségek közül, azt máris rossz néven vesszük. Olyankor már nem boldogságunkban nyerítünk. Egyikünk sem szeret második lenni. Pláne nem harmadik. És a megvalósult randevún már ez is érződik. A lány csak visszafogottan érdeklődő, kerül mindenféle kontaktust, és tulajdonképpen minden porcikája arról mesél, hogy Ő bizony a paripán érkező herceget várja, nem egy ilyen szamárháton galoppozó, botcsinálta lovagot. Egy közös és ártalmatlan este még tényleg nem okozott maradandó sérülést senkinek, így hát felszínesen csevegünk egy kicsit, megesszük és megisszuk, amit kirendeltünk, puszi-puszi, és viszlát. Illetve dehogy lesz viszontlátás! Ennél a pontnál már mi, pasik is szembesülünk azzal, hogy felejtősek vagyunk. Néhány példányunk még kitartóan próbálkozik tovább, de valószínűleg ők lehetnek a versenylovak, akik jobban bírják a női cipősarkak utáni ügetést.

 

Szamárbőr királyfi

A nagy férfi csajozási kódex világosan kimondja: „Ha elsőre visszautasítanak, próbálkozz újra. Ha akkor is kosarat kapsz, add fel!”. Igen, nagyon romantikus lenne sosem feladni, de hát az élet túl rövid ahhoz – főleg a merevedési zavaroktól mentes időszaka -, hogy ilyen szentimentális dőreségekre vesztegessük az időnket. Különben is, ha már a Hölgyeket kell hajkurászni, akkor tuti lesz olyan, aki meglátja bennünk a szamárbőrbe bújt királyfit, onnan meg már csak néhány lépés, hogy a hálószobában előcsalogassa belőlünk a báránybőrt húzott farkast. Ő majd magától is jelentkezik; ha találkozunk, igazi érdeklődés csillog a szemében, javasolni fogja, hogy ismételjük meg a randit, vagyis az ellentéte mindannak, amit fentebb írtam. Nála érzed magadban, hogy tényleg kár lenne feladni. A kis Drága minden porcikája arról mesél, hogy Ő bizony képes felismerni bennünk a hófehér paripán érkező herceget. Aláírom, nincs könnyű dolga. Éleslátására meg végképp akkor lesz szükség, amikor elillan a kezdeti varázs, és kiderül, hogy bizony szürkébb a bundánk és hosszabb a fülünk a kelleténél. Vagy akkor kéne igazán a szemellenző? De az már egy másik tündérmese. Nem csak hercegnőknek!

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL