Mi az autizmus oka?
Női Portál
A.K.
2006-05-02
A végső választ előre megmondjuk: pontosan senki sem tudja. A legtöbb tudósnak az a véleménye, hogy az autizmus környezeti és genetikus hatások egy bizonyos kombinációja.

A legtöbb tudósnak az a véleménye, hogy az autizmus környezeti és genetikus hatások egy bizonyos kombinációja. És még ezeknek a tudósoknak sincsen konkrét válaszuk.

A legtöbb ember számára pont ez a bizonytalanság frusztráló. A jó oldala a dolognak az, hogy az érdeklődés, és így a kutatásokra fordítható összegek is folyamatosan nőnek, így akár hónapról-hónapra újabb és újabb információink lesznek.

Hogy mi okozza az autizmust, ennek a kérdése heves vitákat szül mind tudományos körben, mind az érdeklődők között.
Itt most néhány különböző teóriát ismertetünk.
 

A kötelező védőoltások okozhatják?

Két olyan teóriai is létezik, melyek szerint igen. Az első szerint a mumpsz, bárányhimlő, rubeola elleni kombinált védőoltás okozhat olyan belső szervi problémákat, amik az autizmust kiválthatják. A másik szerint meg az a higany-alapú szer, amivel a védőoltások egy részét konzerválják, a thimerosal köthető az autizmushoz.


Öröklődő betegség esetleg?

Nagyon valószínű, hogy az autizmusnak van némi genetikus alapja is. Sok tanulmány mutatta ki, hogy az olyan szülőknek, akik olyan családból származtak, ahol volt már autista, nagyobb valószínűséggel lesz autista gyerekük. És az is igaz, hogy egy olyan családban, ahol már van egy autista gyermek, nagyobb valószínűséggel születik még egy.


Az autizmust a rossz nevelés okozza?

Nem. Dr. Kanner, aki először diagnosztizálta önálló betegségként az autizmust, még azt vallotta, hogy a hideg, érzelmeiket titkoló anyák okozhatják. De nem volt igaza. Ő a helytelen következtetést azoknak a szülőknek láttán vonta le, akik szégyenkeztek a gyermekük állapota miatt.


Az autizmust esetleg egy nem jellegzetes agyi fejlődés okozza?

Pár kutató tényleg lát különbséget a „normális” és az autisztikus agy között. Az autistáknak általában nagyobb az agya. És úgy néz ki, másképp is dolgozzák föl a beérkező információkat, másképp van „drótozva” az agyuk.


Az autizmus rossz immunrendszeri válasz volna?

Van arra némi bizonyíték, hogy az autizmusnak köze van az immunrendszer problémáihoz. Az autistáknak gyakran van más olyan tünetük is, ami az immunrendszer zavarához köthető. Néhány kutatónak állítólag sikerült olyan kezelést kidolgoznia, ami az immunrendszer javításával működik. De ez még nem tekinthető elég bizonyítéknak.


Az autizmust ételallergia okozza?

Van arra néhány bizonyíték, hogy különböző ételek felelősek lehetnek az autizmus tüneteiért. Azok, akik ebben hisznek, leginkább a glutént és a casseint tartják a két legjellemzőbb ilyen összetevőnek.


Az autizmust az alultápláltság okozza?

Az nem valószínű, hogy az alultápláltság önmagában autizmust okozna. De hosszú éveken át a sokvitaminos kezelés volt az egyetlen, amit valamennyi sikerrel alkalmaztak az autizmus kezelésében.

Nahát akkor, mi is okozza az autizmust? Valószínűleg ezek a dolgok mind egyszerre, szerencsétlen kombinációban.

Hogy tetszett?
Értékeld cikkünket!
1 2 3 4 5    

Játssz velünk, és nyerj!

OrangeWays utazás

Játssz velünk és nyerd meg külföldi buszos utazások egyikét Prágába, Krakkóba vagy Bécsbe.
Ez a nyereményjátékunk 2010. 07. 21 - 2010. 08. 21-ig tart. Sorsolás: 2010. 08. 22.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Nyerd meg pihenésedet!

Mindössze 3 kérdésre kell helyesen válaszolnod és részt veszel sorsolásunkon, ahol wellness pihenést sorsolunk ki a ceglédi Best Western Hotel Aquarell-be!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 07. 12 - 2010. 08. 02-ig tart. Sorsolás: 2010. 08. 03.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Feng Shui ajándék a harmonikus párkapcsolatért

Helyesen válaszolsz kérdéseinkre, megnyerheted Bányász Imréné Marika Villő okleveles Feng Shui tanácsadónk felajánlását, mely a harmonikus párkapcsolatodat szolgálja majd!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 07. 09 - 2010. 08. 08-ig tart. Sorsolás: 2010. 08. 09.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Minden héten új játékkal várunk!

JÁTSSZ! »

Fűszerlexikon

Évezredek óta segítőink a fűszernövények házipatikánkban és a konyhánkban is. Te tudod, melyik mire jó?

Még több kalkulátor »

Schneider Csilla Krisztina
Művészeti szakértő

KÉRDEZZ! »

összes szakértő »
Schneider Csilla Krisztina
Együttműködő partnerünk

Infinety Online Média és Marketing Kft.

Hihetetlen Magazin

Media Nexus

Life Magazin