Femibion, az újgenerációs magzatvédő vitamin

 

A folsavról…

Idestova három évtizede, hogy a várandósok viszonylagos folsavhiánya és velőcső-záródási rendellenessége közötti okozati kapcsolatot felismerték, és hogy az Egyesült Államok egészségügyi szervei 1992-ben elrendelték: a várandósoknak naponta legalább 400 μg folsav fogyasztása ajánlott.

A folsavkiegészítés eredményeként a velőcső-záródási rendellenességek előfordulása lényegesen visszaesett.

Az 1980-as évek óta bizonyított a folsav szerepe a nyitott velőcső-záródási rendellenességek kialakulásának megelőzésében.
Ám, hogy a folsav milyen módon fejti ki eme jótékony hatását, még mindig nem tisztázott teljesen.

 

A folsavanyagcsere és a velőcső-záródási rendellenességek

A folsav a szervezetben ionizált alakjában (folát) található. A folsavháztartás számos enzimjét vizsgálták, és azt tapasztalták, hogy nem azonos módon hasznosul a folsav illetve a biológiailag aktív folsav (folát).
Tisztázódott, hogy a folsavanyagcserében és/vagy – átvitelben résztvevő gének alléljai befolyásolják a folsav hatását. Ezen gének különbözősége magyarázhatja, hogy a velőcső-záródási rendellenességek gyakorisága népcsoportokként meglehetősen eltérő.

Étrend-kiegészítő. Gyártó és forgalmazó: Merck Kft.


METAFOLIN® biológiailag aktív folsav, már a kezdetektől fogva…

Kutatások igazolták, hogy akár a nők 50%-a nem képes a folsavat teljes mértékben biológiailag aktívvá alakítani és így megfelelően hasznosítani. Csökkent enzimaktivitás esetén a folsav nem alakul át teljes mértékben biológiailag aktívvá.

Az elmúlt tizenöt évben a genetikai kutatások eredményeképpen alaposan feltérképezték a folsav-anyagcserében kulcsfontosságú enzim génjét is, melyet MTHFR génnek hívunk. Ez a gén irányítja a folsav hasznosulását. Az emberek 30-50%-a – népcsoporttól függően – egy olyan génhibákat hordoz az MTHFR- génben, amelynek következtében nem tudják 100%-osan hasznosítani a bevitt szintetikus folsavat.

Az MTHFR- gén C677T- polimorfizmusa miatt a folsav eltérő mértékben hasznosul az állapotosok szervezetében. A szokványos gént hordozó nők a folsavat teljesen mértékben hasznosítják, nem így a populáció másik fele (kb. a nők 50%-a):. tíz gyermekvállaló magyar nőből három-öt olyan nő van, akinél nem hasznosul teljes mértékben a folsav, náluk emelkedik a homociszteinszint, s ezáltal fokozódik a velőcső-záródási rendellenességek előfordulásának kockázata.

 

Egyénre szabott folsavszedés?

A fentiekből következett, hogy az MTHFR- gén C677T-polimorfizmusát hordozó várandósoknál a biológiailag aktív folsav bevitellel a folsavanyagcsere inkább rendezhető, s így a velőcső-záródási rendellenességek is jobban kivédhetők, mint a szintetikus folsav adásával. A szokványos gént hordozóknál a folsav is ugyanolyan hatásos.

Sajnos a várandósok szűrése az MTHFR- polimorfizmusra még nem vált gyakorlattá, holott ma már rutin géndiagnosztikai szinten elérhető szolgáltatás a gyermekvállaló nők számára az MTHFR- génvizsgálat, amelyet néhány nap alatt el lehet végeztetni. A génvizsgálat során több génhiba ellenőrzése is megtörténik. A genetikai lelet után nyílik lehetőség a korszerű, egyénre szabott folsavszedésre.

Minden gyermekvállaló nő más és más, ugyanez igaz MTHFR génváltozat szinten is. A géndiagnosztika és a modern biológiailag aktív folsav együttesen hozzájárul ahhoz, hogy a szülész-nőgyógyász szakorvosok egyénre szabott védelmet tudjanak nyújtani a gyermekvállaló nők részére.
(Dr. Nagy Zsolt PHD genetikai szakértő, Dr. Lukács János szülész- nőgyógyász)




Tények:

A várandósság ideje alatt a szervezet folsav szükséglete megnövekszik.

A folsavnak bizonyítottan fontos szerepe van a nyitott velőcső-záródási rendellenességek kialakulásának megelőzésében.

Csökkent enzimaktivitás esetén a folsav nem alakul át teljes mértékben biológiailag aktívvá.

Ez a nők kb. 50%-át érinti, akiknek szervezete a folsavat nem képes teljes mértékben hasznosítani.

5-MTHF: a szervezetben döntően előforduló biológiailag aktív folsav = METAFOLIN®, amelyet minden nő szervezete hasznosítani tud.

Ha többet akar tudni a METAFOLIN®-ról:
www.femibion.hu
Info vonal: 06 80 203 782

Vegyél részt a Női Portál és a Merck közös nyereményjátékában, és legyél Te a három szerencsés egyike, aki megnyeri a 3 db, egyenként 13.500 Ft értékű, exkluzív női csomag egyikét, melynek tartalma két hónapra elegendő femibion 400 új generációs magzatvédő vitamin és egy pihe- puha babatakaró. (Az ajándékok képe illusztráció!)
Tovább a kérdőívhez >>

 

 

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL