NŐVARÁZSOLÓ MŰHELY - Pintácsi Viki átváltoztató-szépítő birodalma

 

- Vikit arról faggattuk, hogyan pattant ki az ötlet a fejéből?
- Mindig is bennem volt a késztetés, amikor megláttam egy hölgyet és úgy éreztem, hogy sokkal jobban is nézhetne ki az adottságai alapján, hogy segítsek, tanácsot adjak neki. De alapvetően a fotózással indult a dolog. Világ életemben nagyon szeretettem fotózni. Fényképezőgép nélkül számomra elképzelhetetlen volt az élet. Az első NDK gyártmányú gépemet 10 évesen kaptam a szüleimtől, akkor indult a szerelem. Aztán 1999-ben, amikor édesapám elment, én örököltem meg a félprofi, filmes gépét, s legalább a veszteség nagy fájdalmát enyhítette egy kicsit, hogy tovább vihetek valami olyan dolgot, tevékenységet, ami számára is nagyon fontos volt. Később egy újabb, már digitális, félprofi gépbe ruháztam be, mely a hű társam lett az első műtermi felszerelésem mellett, ez 2007-ben volt. Eleinte csak a kismama ruházati kollekciónk és a gyermekeim profi fotózása volt a cél, később azonban - a fotóimat látva – egyre többen kerestek meg önálló portfoliók készíttetése céljából. Ezen fotózások során ismerkedtem meg Müller Beáta sminkmesterrel, majd később Nagy Doris hajszobrász barátnőmmel, s meglátva, hogy a smink, a frizura, a jól megválasztott öltözet és bíztató, önbizalom növelő instruálás eredményeképpen mi minden hozható ki egy hölgyből, kitaláltam a Nővarázsoló Műhely koncepciót és programot, s kolléganőimmel kidolgoztuk a részleteket. 

 

- Nagyon sok hölgy keres fel Benneteket, sőt igényes szállodákban is megtalálhatóak vagytok különleges csomagokkal. Mi a titkotok?
- Szerintem nincs titkunk. Egyszerűen őszintén szeretjük, amit csinálunk! Hatalmas öröm azt látni, hogy egy hölgy, aki megtörten és önbizalom hiányosan - és persze tele kérdésekkel és aggodalommal, hogy mi vár majd itt rá - megérkezik hozzánk, s szépen lassan felenged és átalakul. Volt olyan vendégünk, aki azt mondta a program végén, hogy évek óta nem volt ilyen boldog… hát, nem csak ő sírta el magát… De szeretném hangsúlyozni, hogy nem csak olyan hölgyek keresnek fel minket, akik nincsenek békében önmagukkal. Magabiztos, vidám hölgyek is jönnek, akik úgy érzik, nem tudják pontosan, hogy mi áll jól nekik, legyen szó öltözetről vagy akár frizuráról. Vannak, akik nem szoktak sminkelni, ezért szeretnék tudni azt is, hogy milyen színek állnak jól nekik, s miféle rafinériák, optikai trükkök találhatók a hölgyek kelléktárában, mellyel szebbé varázsolhatják a maguk és szeretteik életét is.

 

- Ki a célcsoportja a programotoknak, kikhez szóltok általa?
- Tekintettel arra, hogy a nőiességre minden nőnek szüksége van, függetlenül attól, hogy a felső tízezerhez tartozik vagy pedig napi nyolc órát dolgozó három gyermekes édesanya, megtalálja nálunk a számára megfizethető csomagot. Mi is édesanyák vagyunk, tudjuk, hogy a gyermekünk megszületésétől mi magunk háttérbe szorulunk, és a családban nem az az első, hogy magunkra költsünk. A legkedvezőbb csomagunkat azonban szinte bárki meg tudja fizetni, de természetesen hiper-szuper luxus csomagjaink is vannak azok számára, akik esetleg meg szeretnének ajándékozni valakit, vagy egyszerűen kellőképpen fontosak saját maguknak. Hozzáteszem, a dolog meghálálja magát…. A férjek álma a programunkról hazatérő Nő…

 

- Hol tudnak értesülni a hölgyek akcióitokról, érdekességeitekről, s referenciátokról?
- Honlapunkon (www.novarazsolomuhely.5mp.eu) és Facebook oldalunkon (http://www.facebook.com/Novarazsolomuhely). Őszinte szeretettel várunk mindenkit!

Játssz és nyerj!

Vegyél részt a Női Portál és a Nővarázsoló Műhely közös játékában, és nyerd meg az 50.000 Ft értékű, VIP átalakító csomagot, mely a következőket foglalja magában:
- professzionális smink elkészítése
- bőr- és arctípus analízis
- bőrápolási és smink tanácsok a hétköznapokra
- frizura elkészítése, vágás, szárítás, sütés, vasalás, kétféle frizura befésülése
- frizura tanácsok a hajszínre, fazonra vonatkozóan, tippek, trükkök a hétköznapokra
- öltözködési a tanácsok a szín/típus analízisnek megfelelően
- két legelőnyösebb öltözet kiválasztása saját ruhatárból, illetve az általunk hozott ruhákból (amennyiben a méret megfelelő)
- tippek kiegészítőkkel kapcsolatosan
- fotózás (200 kattintás) kétféle öltözetben, kétféle háttér előtt, plusz (ha ezt a hölgy igényli), sejtelmes fotók fehérneműben vagy csipkeanyagba tekerve
- a hölgy megkapja az összes fotót ( a fotózásra hozni kell pendrive-ot) + 5 db a hölgy által kiválasztott fotó professzionálisan retusált formában később mail-ben
- ajándék: Pintácsi Viki két női témájú könyve dedikálva
- ajándék: bőrtípusnak megfelelő luxus krémminták

Tovább a kérdőívhez >>

Akik a luxus átvarázsolást végzik: Müller Beáta smink mester, kozmetikus, Nagy Doris hajszobrász, valamint Pintácsi Viki fotós, stylist, a program megálmodója.

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL