PASISZEMMEL

2 pasi, meg 1 kicsike

Szerző:
Szabó Anna
„Szívecském, legyünk őszinték egymással: bizony döglődik a szexuális életünk. Mit szólnál, ha bevennénk valakit harmadiknak? Rendben? Remek! Micsoda? Hogy szóljak az egyik haveromnak? Hát, nem is tudom… én nem feltétlenül erre gondoltam…”

 

A férfi fantázia már csak ennyire piszkos, és főleg ennyire önző. A hanyatló hálószobai libidó felélénkítését nem abban látjuk, hogy elvisszük kedvesünket egy pezsgőzéssel megkoronázott vacsorára, majd a közös, gyertyafényes fürdőzés után órákon át kényeztetjük egymást – ezt hívjátok Ti nők szeretkezésnek -; hanem rögtön úgy keressük a probléma megoldását, ha becsábítunk még egy embert oda – az ágyba -, ahol általában csak ketten szoktunk henteregni. Önös érdekeink pedig abban nyilvánulnak meg, hogy ez a bizonyos harmadik fél egy nőnemű egyed legyen. A kantársadalom rejtjeles nyelvén ezt nevezzük édes hármasnak. Eme kellemes ízhatás viszont furcsán keserű lehet, ha a plusz egy fő egy úriember képében lép be intim életünkbe. Adott esetben nincs ezzel semmi probléma: egy nem annyira szomjas hajnalon, egy hirtelen megismert leányzóval, egy buli után sok mindenbe belefuthatnak a pasik (nekem fogalmam sincs erről, csak a haverok mesélték…). De azért az már aggályos, ha a komolynak látszó kapcsolatomba engedek be egy idegen hímet. Mert ugye tényleg férfiak vagyunk: amit nekünk lehet, azt nehogy már szabad legyen a gyengédebbik nemnek is. 

 

Kölcsön partner visszajár

Pedig amennyiben reálisan nézem – higgyétek el, erre nem sok fajtársam képes… -, akkor teljesen érthető a részetekről, hogy ha a mi kívánságunk teljesül, akkor cserébe Ti is megdörzsölhetitek a csodalámpát. Így járt az egyik ismerősöm is: a srác az anális szex gyönyöreire próbálta meg rávenni a barátnőjét, aki nem zárkózott el a dologtól, de neki is volt egy feltétele – utána egy segédeszköz „támogatásával” Ő is hasonló élményben részesíti a srácot. Szerintem nem kell mondanom, hogy a cimbora rögtön meghátrált a lehetőség elől… Ezzel egyébként a legtöbb férfi tényleg így van: én kapjam meg az adagomat, lehetőleg sok-sok tejszínhabbal; Drágám, Te meg érd be annyival, hogy nekem jó volt, ne is álmodozz semmiről. De azért nem mindegyikünk ennyire galád teremtmény, és lehet, hogy néha képesek vagyunk engedményeket tenni. Ebben a plusz fickós felállásban nem állítanám, hogy pont az motivál minket, hogy annyira szeretjük a társunkat – lehet, hogy azért megyünk bele, mert már érzelmileg eltávolodtunk tőle. Szóval tegyük fel, hogy engedünk a kérésének…

 

„De ugye nekem nem kell vele semmit?”

Az tuti, hogy ez lesz az első kérdésünk a nőnk felé, miután jóváhagytuk azt az ötletet, hogy mellettünk egy másik pucér pasi is ott legyeskedjen a mi kicsikénk körül. Mert hát megint magunkból indulunk ki: természetesnek vesszük, hogy ha megvalósul az általunk óhajtott édes hármas, akkor ott a két Hölgy nemcsak velem foglalkozik, hanem egymással is. A nemek más elosztásánál azonban, hacsak nincs bennünk olyan vágy, hogy egy picikét „megmelegedjünk a homokozóban”, akkor már a gondolat is ijesztőnek tűnik, hogy a másik fickóval… értitek, ugye? Szerencsénkre a legtöbb nő finoman szólva sem ragaszkodik ahhoz, hogy a két izmos férfitest találkozzon; ha már választani lehet, ők is inkább néznének meg két nőt együtt (hm, remek ízlésetek van!). Tehát jó eséllyel megússzuk azt, hogy bármit is kezdenünk kellene leendő lyuksógorunkkal – épp elég az is, hogy egyáltalán ott van.

 

Messziről jött idegen azzal fekszik le, akivel akar?

Újabb fontos, eldöntendő ponthoz érkeztünk: ki legyen a szerencsés harmadik? Naná, hogy szerencsés, hiszen egy ilyen csodás nővel bújhat ágyba… Na, ne kalandozzunk el: határoznunk kell arról, hogy a haverok közül kérünk fel valakit a feladatra, vagy jöjjön egy vadidegen Tarzan. Úgy vélem, ez a pároktól függ. Amilyen a férfiagy, biztosan azon kezdünk el kattogni, ha egy barát kerül a képbe, hogy talán a koma már korábban is a mi csajunkról fantáziált, és most boldogan élne az alkalommal. Itt már megjelenik a féltékenység részünkről, ami csak fokozódhat, ha póló nélkül kiderül a haverról, hogy sokkal izmosabb; arról már nem is beszélve, ha a szerszáma mérete is köröket ver a miénkre. De legalább tudom, hogy ki veszi kezelésbe a nőmet. Ebből rögtön kitalálhatjátok, hogy mi a legnagyobb gáz azzal, ha mondjuk az Interneten cserkészünk be valakit harmadiknak. Jön, elvégzi a „melót”, aztán megy is – de ki tudja, milyen alak valójában? Az viszont elég groteszk lenne, hogy ismerkedésként menjünk el pár alkalommal kávézni vagy moziba. Nem, inkább legyen valamelyik haver…

 

Ellenség a kapunál?

Eljött hát a nagy nap – már akinek, a csajnak biztos… -, ma megtörténik, aminek meg kell történnie. Megtörténik? Mert még akkor is rezeghet a léc, amikor már mind a hárman befordulunk a célegyenesbe. Egyik Hölgy ismerősöm mesélte, aki volt hasonló helyzetben, hogy már valamennyi szereplő ruhátlan volt, amikor a pasijára rátámadt a „zöld szemű szörnyeteg”, és féltékeny rohamában majdnem verekedésig fajult a dolog a harmadik szereplővel. Igen, elképzelhető, hogy elméletben megbarátkozik a férfilélek azzal a képpel, amikor a másik pasas odahajol, hogy megcsókolja azokat az ajkakat, amelyek addig csak nekünk nyíltak meg – más testrészekről nem is beszélve… -, de lehet, hogy hirtelenjében az egészről kiderül, hogy ez egy borzasztó rossz elgondolás volt. Talán mégis inkább a gyertyafényes vacsorával kellett volna felforrósítani a kihűlő ágyat? Lehet, hogy a nőknek könnyebben megy ez az egész? Egy másik bűbájos Tündérke ugyanis arról tájékoztatott, hogy minden gond nélkül kölcsönadta a pasiját az egyik barátnőjének, aki szerette volna megtapasztalni a 2 az 1 elleni élményt. Basszus, mivé lesz a világ, ha még ezen a téren is Tőletek kell tanulnunk…

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL