PASISZEMMEL

Jókor, jó helyen - de nem ő a Nagy Ő!

Szerző:
Szabó Anna
Úgy elvagyunk. Lángoltam én már hevesebben nőért, és a szex is volt jobb mással. Folyton azt érzem: valami hiányzik. Mással teljesebb lenne a boldogság. Mégis vele vagyok. Hogy miért? Mert már nincs vesztegetnivaló időm…


A körülményeknek mindig nagy kényszerítő ereje van, akármennyire fáj is ezt beismerni. Ahogy egyre több lesz az ősz hajszál egy pasi egyre ritkuló fürtjei között, úgy lesz egyre nehézkesebb a mozgása. Egyrészt a sok sör, meg a vacsorára benyelt pörkölt váltja vissza csigatempóba, másrészt a mindennapokban is elkényelmesedik. Amíg korábban mindig meglépte, hogy otthagyjon egy olyan kapcsolatot, amelyben nem érezte teljesen jól magát, most már megelégszik a félmegoldásokkal is. Mert az idő telik. És bármilyen irreálisnak is tűnik, kedves Hölgyeim, a mi életünkben is eljön az a pillanat, amikor nyugalomra és megállapodásra vágyunk az élet nagykanállal habzsolása helyett. Ezért pedig kompromisszumot kötünk. Lehet, hogy nem azzal a nővel vetjük ki közös horgonyunkat, akit a nagy szerelemnek nevezünk, csak pont mellette értünk meg annyira, hogy komollyá váltak a szándékaink. Tehát nem biztos, hogy ő a nagy Ő, mégis vele tervezgetünk. Félmegoldás lenne ez? Romokra épített illúzió-kastély, amely bármikor összedőlhet? Mi vezetett odáig, hogy a megszelídíthetetlen teremtés koronája önként vonul be a mészárszékre? Ezen a héten válaszokat keresek nektek ezekre a kérdésekre – Pasiszemmel. 

 

Túl korán, túl nagy szerelem

Mindenki ismeretségi körében találni olyan párt, akik már majdnem kamaszkorukban összejöttek, most meg együtt terelgetik a csemetéket. Szerencsések, amennyiben még mindig jól elvannak együtt. Ám ez ritka, mint a furkálódás-mentes anyós. Az első szerelmek ritkán az utolsók. Általában túl korán jönnek. Pedig sokszor lehet, hogy teljesen felesleges lenne tovább keresgélni, mert a sors már nagyon hamar felkínálja a közel tökéletes harmóniát. És férfiúi meggyőződésem, hogy legtöbbször a nők simán kiegyeznének azzal, hogy szinte az első pasijukkal éljék le az életüket, csak mi vagyunk túlságosan nyugtalanok ehhez. „Na nehogy már rögtön az első csaj mellett lekössem magam” – szoktuk hangoztatni. Ebből születnek aztán az olyan szakítós dumáink, mint az „ez még túl korai nekem”, vagy a „nagyon szeretlek, de még élni akarok”, ami a pasiszótár szerint annyit tesz, hogy még más nőket is fel- és ki akarunk próbálni. Pedig lehet, hogy mással sosem lesz már ugyanolyan, mint az elsővel. Ezt látják is a mellettünk állók, és elkönyvelik magukban azt, hogy…

 

„Ó, ők már örökké együtt lesznek!”

Pedig ilyen nincs. Ahogy a Bajnokok Ligája adott fordulójának megtippelt eredményeit, úgy ezt sem lehet kézpénznek venni. Magunkban szívesen gondolunk úgy párokra, hogy mivel már négy, hat, nyolc, vagy akár még több éve együtt vannak, közéjük aztán már nem állhat semmi. A semmi nem is, de valami igen, és bizony ez elő szokott fordulni. És mikor robban a bomba, és szétmennek, ott állnak mindketten egy számukra teljesen új világban, már abban a korban, amikor nem az újratervezés, hanem a családtervezés koordinátáit kellene bepötyögniük a mindenható GPS-be. A fajtánk, vagyis a pasik előtt két út áll ilyenkor: vagy jön az a bizonyos, korábban már emlegetett „nagykanálos” balhé, és most aztán jól kiéljük magunkat, és bepótoljuk azt, amit eddig kihagytunk; vagy gyorsan keresünk valaki mást, és igen sietős tempóban letudjuk azt, amit a másik mellett alaposan elhúztunk. A harmincas kor tájékára egyre riadtabb tekintettel megérkező férfiak között ezért találunk annyi olyat, aki látszólag hirtelen hoz nagy döntéseket, és röpke ismeretség után máris az oltárhoz cipeli a még be sem melegedett új kedvesét. Ez is a kapuzárási pánik egyik formája. Hiszen az idő telik…

 

Napok, hónapok, évek…

Elhiszem, hogy számotokra hihetetlen, de a férfiaknál is tényleg eljön az a szakasz, mikor már nem mondjuk többé, hogy „ej, ráérünk arra még”. Sőt, inkább már úgy érezzük, hogy semmire sem érünk rá, és ha nem húzunk bele nagyon gyorsan, akkor mindenről lemaradunk. Mert az a genya óra egyre hangosabban ketyeg. Ezért pedig felhagyunk a kísérletezéssel és a keresgéléssel. Nem mondom, hogy ez azonos a „mindegy, jó lesz ez is” állásponttal, de közel jár hozzá. Megtanulunk kompromisszumot kötni. Komoly kapcsolatot akarunk, tudni, hogy van valaki a hátunk mögött, és ha dőlni kezdünk, megfog; és aki vár otthon minket, és nem minden este az üres négy falat – meg a netes pornót – kell bámulnunk. Tisztában lehetünk a hibáival is. És talán tényleg nem ő életünk nagy szerelme, de úgy vagyunk vele, hogy nem húzhatjuk tovább a letáborozást. Mert ha most vele is szakítok, lehet, hogy évekbe telik, mire újra találok egy komolyabbat, és már nem feltétlenül van kedvem és türelmem mindent az elejéről újrakezdeni. Meg azzal is számolni kell, hogy a végén addig keresgélünk, míg egyre kevésbé hozzánk passzoló Hölgyekkel is beérjük. Mert az a genya óra egyre hangosabban ketyeg.

 

Nem marad semmi?

Amelyik drágalátos női olvasóm idáig eljutott, abban talán felmerül a kérdés: de nem lesz ilyenkor egy pasiban hiányérzet? Jogos a felvetés! Hiába, a nőket lehet az eszükért is szeretni, nemcsak a nagy melleikért. Mondjam ki? De, marad. Maradhat. De csak nagyon kevés példányunk lesz, aki ezt bevallja magának, a külvilág elől pedig olyan gondosan rejtegetjük, mint karácsonyi ajándékot a kíváncsi nő elől. Legfeljebb egy-egy elhajlással végződő, enyhén alkoholmámoros éjszakán valljuk meg egy cimborának, hogy nekünk X vagy Y volt az igazi, de most mégis Z-vel vagyunk. Mert X vagy Y túl korán lépett be az életünkbe, még nyughatatlanok voltunk, vagy a körülmények szóltak közbe. Vagy egyszerűen csak akkor és ott nem ismertük fel benne, hogy ő lenne számunkra a tökéletes. És vannak dolgok, amiket már nem kapunk vissza. Ha lekésted a hajód, már csak egy másikra tudsz jegyet váltani. Biztosan az is kényelmes lesz, és eljutsz rajta oda, ahova szeretnél, de te akkor is azzal a másikkal akartál menni. El tudjuk ezt fogadni? Sokszor igen, mert egy pasi mindenre képes. De nem hiszem, hogy ezt kell nektek bizonygatnom…

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL