SZÓRAKOZÁS

2012 legjobb romantikus filmjei

Szerző:
Szabó Anna
Romantikus filmek terén ebben az évben igen erős lesz a felhozatal. Izgalmak, dráma, nevetés és nem kevés szirup várható majd. Ám ezek közül is van néhány kihagyhatatlan darab. Filmek és indokok következnek.


Szívszorító filmkockák ugyan, ha nem is tömkelegével, de jócskán lesznek idén. Ha másért nem, azért biztosan izgulhatunk, miként fejeződik majd be mindenki kedvenc vámpírja és irigyelt diáklányának története.


1. Twilight, Breaking Dawn 2. rész

Várjuk is, meg nem is. Leginkább arra vagyunk kíváncsiak, miként sikerül adaptálni az utolsó rész második epizódját. A Twilight ugyanis már nemcsak több részt élt meg, hanem elfogyasztott több rendezőt. Ez pedig nem feltétlenül vált előnyére a történetnek, a regényfolyam rajongóinak jórésze el is pártolt a vámpírhistória mozis verziójától. A lényeg: minden fanyalgásunk ellenére megnézzük.

Bemutató: novemberben

 

2. Mindenki szereti a bálnákat (Big miracle)

Az emberek szívét világszerte rabul ejtő igaz történet alapján készült kalandfilm lenyűgöző történet egy kisvárosi riporterről és egy Greenpeace aktivistáról, akikhez a két rivális nagyhatalom is csatlakozik, hogy megmentsenek egy szürkebálna családot, akiket körbe zárt az északi sarkkör gyorsan szilárduló jege. Az Alaszka északi csúcsán dolgozó helyi riporter, Adam Carlson alig várja, hogy lelépjen valami nagyobb nézettségű hely és állás felé.

Ám amikor beüt élete sztorija, a világ jön el őhozzá. Egy olajmágnás, államfők és szenzációéhes újságírók bukkannak fel a fagyos városkában, de aki miatt Adam leginkább aggódik, az Rachel Kramer. A lány nem csak hogy szókimondó környezetvédő, de a volt barátnője is. Az idő egyre fogy, és Rachelnek és Adamnek össze kell hoznia egy különleges szövetséget az eszkimó őslakosok, az olajcégek és az orosz és amerikai hadsereg között, hogy ellentéteiket félretéve segítsenek kiszabadítani a bálnákat. Ahogy a világ figyelme a földgolyó jégsapkája felé irányul, a veszélyeztetett állatok kimenekítése a nemzetek közös ügye lesz, és pillanatnyi enyhülést hoz a hidegháborúban.

Bemutató: február 23.

 

 

3. Fogadom

Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige (Rachel McAdams) és férje Leo (Channing Tatum) éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik. Egy autóbaleset következményeként az ifjú ara kómába esik, azonban miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leonak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra belészeressen…
A bűbájos Rachel McAdams (Szerelmünk lapjai, Az időutazó felesége, Ünneprontók ünnepe) és a szívtipró Channing Tatum (A bűn hálójában, Step Up, A sas) főszereplésével készült Fogadom című romantikus dráma február 9-én érkezett a hazai mozikba.

Bemutató: február 9.

 

4. A párizsi mumus

Párizs, 1910-et írunk. Pánik uralkodik mindenütt, hiszen egyre nagyobb az árvíz és ráadásul egy szörnyeteg ólálkodik a város falai közt. A rendíthetetlen Maynott rendőrparancsnok és emberei éjt nappallá téve a szörnyre vadásznak, eddig sikertelenül. Úgy tűnik, hogy a Montmartre-i kabaré, a The Rare Bird reflektorfénye nem is lehet olyan rossz hely a rejtőzködésre, ahol egyébként a talpraesett énekesnő, Lucille a sztárattrakció. A nagy kalandba akaratlanul belekeveredik a félénk kaszanova, Emile, és Raoul, a simamodorú kifutófiú. Összefogva a melegszívű kabarésztárral, Lucille-lel, és egy különc tudóssal és annak csupaész majmával, közösen próbálják megmenteni a nem is olyan félelmetes szörnyet, Frank Urat a város kegyetlen rendőrparancsnokától.

Bemutató: január 26.

 

5. Think Like a Man

A romantikus film egy párkapcsolati terapeutáról szól, aki a munkájában rendkívül sikeres. Számos kapcsolatot hozott már rendbe, a probléma csak az, hogy valamiért képtelen a saját életét helyes mederbe terelni, különös tekintettel a szerelmi életére.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL