LELKIPATIKA

Higgy az álmaidban!

Szerző:
Szabó Anna
Már régóta köztudott, hogy lelki és testi folyamataink szorosan összefüggnek egymással. Szakértők szerint éjjel a legőszintébb a tudatállapotunk, melynek egyszerűen csak ismerni kell a kódjait, és máris olyan hatékonyan segíthetünk magunkon, ahogy semmikor máskor nem áll módunkban.

 

Miért álmodunk?



Sokféle válasz létezik erre, de egy pár dologban mind megegyezik: úgy tűnik, hogy az álmodás segít rendet rakni a napi történések, aggodalmaink között, segít eltávolítani a fölöslegesen tárolt adatokat, ráláthatunk a múltra, jelenre és jövőre. Az álmaink mi magunk vagyunk, ahogy levetkőzzük az egónkat, nem köt sem az öt érzékünk, sem a fizika törvényei. Tudunk repülni, vízen járni, megmászni a legmagasabb csúcsokat – álmunkban a hétköznapi korlátok eltűnnek. Az álmokat az idők kezdete óta csodálják. Még a biblia is megemlíti az álmokat, sőt a céljukat is megmagyarázza: „És szóla az Úr először, és másodszor, de az ember nem érté. És álmában, éjszakai látomásában, mikor mélyen alszik az ember, ágyában heverve, az Úr megnyitja az ő füleit, és közli parancsait…” Talán jobban oda kellene figyelnünk – valaki fontos, valami fontosat akar velünk közölni!

Mindenekelőtt azt kell megjegyezned, hogy a TE álmod elsősorban RÓLAD szól. Lehet, hogy az álmodban segítő szerepet játszol, de az álom akkor is RÓLAD szól. Ha például azt álmodod, hogy a párod megcsal, az nem jelenti azt, hogy a valóságban is megtörténik. Azt jelenti, hogy érzed, valami nem stimmel köztetek, ez jelenik meg az álmodban. Persze, az álmok néha ennél mélyebb betekintést is engednek, néha a jövőbe is láthatunk velük, de minden álmot alaposan meg kell vizsgálni, anélkül, hogy az egódat belevonnád, hogy most tényleg a jövőt láttad, vagy csak az aggodalmaidat vetítetted ki.


Éjjel sok minden történik velünk, amiről nincs tudomásunk


Ha hiszed, ha nem, szépségünk, sőt arcunk legapróbb vonásai, jegyei is lelki állapotunk lenyomatai, tükrözik gondjainkat, vidámságunkat, jókedvünket. Még a leghatásosabb szépészeti tevékenységünk, az arcápolás is lelki életünk, megoldatlan problémáink orvoslása. A kutatások szerint a szépítkezésnek is éjjel jön el az ideje, amikor az igazak álmát alusszuk. Éjjel a legőszintébb a tudatállapotunk, melynek egyszerűen csak ismerni kell a kódjait, és máris olyan hatékonyan segíthetünk magunkon, ahogy semmikor máskor nem áll módunkban.


A megoldás természetesen nem az, hogy este az ágyban, elalvás előtt bajainkra koncentrálunk, és emésztjük magunkat megoldhatatlan problémáinkkal, várva az éj jótékony hatását. A szervezet ugyanis furcsa jószág: szeret nyugalmi állapotba jutni. És ha ez nem adatik meg neki, 24 órán keresztül szolgálatot teljesítő agyunk többször is átveszi a problémarendszereket, megoldást keresve az egyensúly elérésére.
Csakhogy éjjel gondolkodásunk, asszociációink jóval szabadabbak, sablonmentesebbek, ezáltal hatékonyabbak. Álmainkban sokkal bátrabbak vagyunk, ami azt jelenti, hogy merészebben flörtölünk, és éljük ki rejtett vágyainkat. Elhagyunk és visszaszerzünk szeretőt, barátot, anélkül, hogy félni kellene: mit szól majd hozzá a szomszéd, az anyós, a főnök, stb. Sokszor az álmoknak van igazuk, és ez az út nappal is járhatóbb lenne. Ha mernénk. Az első lépés tehát az, hogy elfogadjuk: álombéli képünk az igazi énünk, sőt! Sokkal igazibbak, mint a nappali szabályok, tradíciók által befolyásolt tudatos világunk. Kísérletek bizonyítják, hogy olykor egy rendszeresen megálmodott – és egy ideig tudatosan elfogadni nem mert – életforma, amennyiben valóra válik, az illető sokkal boldogabb lesz, mint annak előtte. Még akkor is, ha az esetleg státuszcsökkenéssel, vagy egyéb hátrányokkal jár.


Fogadd el álombéli önmagad!


Próbálj meg közelíteni álombéli önmagadhoz az életben is. ezzel ugyanis lelki összhangot teremthetsz viselkedésed és valódi szándékaid között, ami aztán hamarosan meglátszik tested változásaiban is. Ráncaid kisimulnak, arcod mosolygósra fordul, magyarul megszépülsz.

7 kulcs saját álmaid elemzéséhez


Következő tippjeink segíthetnek neked jobban megérteni álmaidat.

1.) Az álmokat sosem fogjuk tudni teljesen megérteni. Minden apró részlet magában hordozza az üzenet lehetőségét, amit dekódolnunk kellene. Mindig magában hordozza az álom a rejtélyt, és sosem tudod teljesen megfejteni.
2.) Ne kezdj extrém mélységekig álmokat elemezni! Míg némelyik egy adott helyzetre reagál, addig másoknak különös üzenetük van.
3.) Amikor felébredsz, írd le egyből az álmodat. De vigyázz arra, hogy az egészen apró részleteket ne jegyezd le, mert azokat még véletlenül kiegészítheted, színezheted. Inkább próbálj meg az álmodáskor megélt érzésekre, a benyomásokra koncentrálni.
4.) Próbáld meg elszigetelni az álmod domináns részeid. Emeld ki, mi az a szimbólum, kép, jelenet, ami zavart okozott a lelkedben. Majd mérlegeld a jelentését: mire akarja felhívni a tudatalattim a figyelmemet? Vajon a múlttal, a jövővel vagy egyfajta ajándékkal kapcsolatos?
5.) És csak a fentiek után kezd el boncolgatni a részleteket, de most is csak módjával! Gondolj arra, kik voltak a mellékszereplők, a díszlet, a domináns színek… stb. Ezek közül is kikerülhetnek az elemzéshez vezető fontos dolgok.
6.) Ne vonj le gyors következtetéseket. A szimbólumok és a jelentések a helyzetektől függően változhatnak. Az álmok nyelve ráadásul mindig egyéni, személyfüggő. Nincsenek szigorúan bevésett szabályok, egy jó specialista mindig számol az egyén személyes tapasztalataival.
7.) Az álmoskönyv hasznos segítőtárs lehet. DE. Ne várd el, hogy egy könyv minden kérdésedre választ ad. Csak olyan példányt érdemes beszerezned, ami civilizáción és korokon keresztül magyarázza meg a szimbólumokat.


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL