GYERMEK

Óvodába járunk

Szerző:
Szabó Anna
Egy hónapja koptatjuk rendszeresen az óvodához vezető járda aszfaltját. Szerencsés időszakban kezdtük: alig rázódtunk bele, máris következett a három hetes téli szünet. Így a gyerek idejekorán megtapasztalhatta, hogy minden rossznak vége szakad egyszer. Sőt: minden jónak is.

 

Összeomlás 1.


Erős, céltudatos, magabiztos anyaként viselkedtem. Nem borultam ki az óvodakezdés miatt, csak kb. két héttel előtte. Igen, volt egy komoly sírógörcsöm. Na és? Kinek nem? Nyilván sokaknak, de azzal nyugtattam magam, hogy ez így természetes. Mégiscsak a véremet, a testem egy darabját készülök kiengedni a karjaim közül, ismeretlen (ámbár 20-30 éve sikeresen a pályán teljesítő) óvónők közé. A lányom a kétségbeesésemből mit sem sejtett. Legalábbis úgy hittem. Mitől is féltem? Attól, hogy Panna rosszul tűri majd a hiányomat. Végigsírja a napokat, amitől az óvónők ingerültek lesznek („Ugyan, hiszen óvónők! Láttak már síró gyereket!”), ez megalapozza közöttük a rossz kapcsolatot, mely kitart három („Úristen, az én gyerekem négy évig fog oviba járni!”) évig, vagyis minden, minden elveszett. Aggódtam, mert az én kicsikém még tényleg nagyon kicsi. Felhúzza egyedül a nadrágot, de a pulóverrel nem boldogul. Ügyesen használja a zipzárt, de gombolni csak kifelé tud. Önállóan eszik, de aztán beleun, és hátat fordít az ételnek. Harisnya viselete, téli cipő felhúzása, egyedül alvás, önálló játék? Áhhh! Az utolsó itthon töltött napokban már biztosan tudtam, hogy ezt alaposan elhamarkodtam. Panna még legalább 3 évig alkalmatlan lesz az óvodai életre, hagyni is kellene talán, és csak iskolába íratni. Hiába, késő volt már visszakozni.


Bele a mélyvízbe!


Elérkezett az első óvodás reggel. Nem bíztam a véletlenre. Akkor már hetek óta ittam azt a bizonyos, jól bevált nyugtató teakeveréket, sőt beszereztem kétféle, gyógynövényekből készült szorongásoldó tablettát is, ezek azonban még türelmesen vártak a kipróbálásra. Ezen a reggelen bizonyosodtam meg arról, hogy félelmeimet egyáltalán nem sikerült eltitkolnom Panna elől. Mindent tudott, mindent értett, csak ügyesebben leplezte, mint én. „Anya, ott fogsz hagyni az oviban?” –kérdezte indulás előtt, mire benső énem a földre vetette magát, szívet tépő, vad zokogásban. A valós énem pedig fésülködés közben (nehogy már kócosan jelenjek meg rögtön az első napon!) foghegyről odavetette: „Természetesen ott foglak hagyni. Ez az óvoda lényege: a gyerekek ottmaradnak, míg a szülők dolgoznak.” Ekkor Panna valós énje vetette a földre magát, szívet tépő, vad zokogásban. Arra gondoltam, senki nem venné észre, ha nem mennénk. Ha itthon maradnánk, és élnénk tovább az életünket, ahogyan eddig is. Egy gyerek ide, vagy oda, nem számít az óvodának, én viszont belehalok, ha ezt minden reggel végig kell néznem. De felülkerekedett bennem a pedagógus, kézen fogtam reszkető, sivalkodó gyermekemet, és könyörtelenül elvonszoltam az óvodába. Hogy valójában melyikünk félt jobban, arra lenne egy tippem, de most inkább nem részletezném…


Összeomlás 2.


Az oviban mindenki Pannát várta, kicsit feleslegesnek is éreztem magam, de látnom kellett, hogyan boldogul. Az első délelőttöt helyi szokás szerint a csoportszobában töltöttem, szorosan a lányom mögött haladva. „Persze, anyuka, maradjon csak mellette, ha úgy érzi biztonságban magát!” – na, erről a mondatról ma sem tudom, rám vonatkozott-e, vagy a gyerekre, de igen, én úgy éreztem biztonságban magam. A lányom ismerkedett, játszott, festett, dalolt, verselt, önállóan a reggeliző asztalhoz ült, és megreggelizett, majd az udvari játékoknál nyomatékosan megkért: „Ne szólj hozzám!” Azt se tudtam, hova legyek bánatomban! Szép, szép, hogy a gyerek így beilleszkedett, de mi lesz ezután velem?! Ha ez egy népmese lenne, azt mondhatnám: nem volt többé se nappalom, se éjjelem. Elérkezett az ideje, hogy szép, sorban, majd kusza összevisszaságban kipróbáljam az elővételben beszerzett szorongásoldóimat. Mert rendben, hogy Panna nem, vagy csak alig sír az oviban, tény, hogy itthon boldogan beszél róla, biztató, hogy ott akar aludni, de mi van, ha mindez csak elfojtás? Talán nem veszek észre valami fontosat, ami miatt a gyerekem majd harminc év múlva érzelmi roncs lesz!


Valóban így történt: nem vettem észre valami fontosat. Azt, hogy mennyire eltúlzom az óvoda körüli félelmeimet, elbizonytalanítva ezzel a gyerekemet. A sokadik átvirrasztott éjszaka után (melyen egyébként a mentőket is feltárcsáztam, megérdeklődni, mire számíthatok, ha mindenféle szorongásoldókat zabáltam össze kontroll nélkül…) rájöttem a lényegre. A gyerekek olyannak látják az óvodát (és minden mást is), amilyennek a szülei sugallják azt. Ha én féltem őt, ő félni fog. Ha fájó szívvel hagyom ott, sírni fog utánam. Ha bizalmatlan vagyok az óvodai személyzettel, ő sem fogja biztonságban érezni magát.


Felépülés


Panna már az első napokat is hősnőiesen vészelte át, nekem mintegy három hét szükségeltetett, hogy „beszokjak” az oviba. Lassan oldódott a szorongás, alábbhagytak a rosszullétek, remekül aludtam nyugtató nélkül is. A téli szünet előtti utolsó napokban eddig ismeretlen, ám varázslatos érzés kerített hatalmába. Gyerek az óvodában, eszik, játszik és tanul, én pedig… Szabad vagyok! Szabad, korlátok és hátramozdító nélkül! Milyen kicsi ez a város! Egy óra alatt bejárható minden zuga, pedig nemrég még fél nap is kevés volt rá. Amit elteszek, az legalább délig a helyén is marad, és milyen érdekes! Egy óra bőven elég az ebéd elkészítéséhez.

Igazi élmény úgy járni-kelni, hogy tudom: a gyerekem mással ugyan, de jó helyen van, ahol jól érzi magát. A legnagyobb meglepetés mégis akkor ér minden nap, amikor hazajövünk az oviból. Az én akaratos, minden lében kanál lányom helyett egy szófogadó, rendet tartó, lecsillapodott kislány sertepertél körülöttem. Hív, hogy játsszunk, és – nahát! – nem érzem, hogy mindjárt szétdurran a fejem. Boldogan ülök le mellé, sokkal türelmesebb vagyok, mint azelőtt. Figyelem és csodálom őt, mennyit változott néhány hét alatt. Majd hallgatom: szaval. Téli vers, ismerem régről, de… Ezt nem én tanítottam neki! Már mások tanítják. Már nem tudok minden rezdüléséről, már lehetnek kicsi titkai. Különváltunk. Nagyon fájt, de nagyon élvezzük. Mindhárman.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL