Ünnepek ovis-szemmel

Ünnep, ünnep hátán

Nem tudom, Panna mit gondol az ünnepekről, de, hogy az ő fejében is van káosz, az biztos. Azon vagyok, hogy rendet tegyek. Vagy segítsek, hogy ő rendet tegyen. Mert olyan kusza ez az ünnep dolog! Ünnep ugyebár a március 15.-e is, a karácsony is, de a születésnap is. Valóságos ünnep, ha a távol élő nagyszülők meglátogatnak, a szüreti napokon a város ünnepelt, Mama pedig ünnepli a nyugdíjba vonulását. Kisgyerek legyen a talpán, aki rendet tesz ebben az összevisszaságban! Nem csoda, ha a lányom időnként megjegyzi:

- Novemberben van a boldog szüreti napom. - S a kiigazításra, miszerint a szüreti nap a város ünnepe és olyankor színes ruhában felvonulnak a gyerekek, megkérdezi:
- A születésnapomon felvonulnak a gyerekek? - Nos, nem, legalábbis nem jellemző, ámbár egyszer talán ezt is elérjük. Minden kisgyerek nagy embernek készül… Mivel pedig a nemzeti ünnepeken az összes utca összes kandeláberét fellobogózzák, teljesen rendjén való, hogy Panna zászlót is kér a torta mellé a szülinapjára.
- De olyan tiszta pirosat, mint amilyet a Mama kislánykori fényképén láttam!
- Kislányom, olyat felénk már nem gyártanak, és ezt majd a nyolcadik osztályos történelem tanár nénid fogja elmagyarázni. Addig is itt egy tekercs krepp papír. – Lassan-lassan tisztul a kép. Vannak nemzeti ünnepek, amiken nem lehet összeöntős pudingot venni, hiszen nincs nyitva a sarki közért. Vannak városi ünnepek, amikor legalább háromféle ugráló várat lehet kipróbálni, és szabad keresztül-kasul járkálni a városban, mert az utcák fele le van zárva a forgalom elől. A családi ünnepeken anya sokat főz, és még többet mosogat, és bár minden felnőtt azt mondogatja, hogy „Itt most minden érted van, kicsikém!”, a gyerek az, akire a legkevesebb figyelem fordul. Mindezt már egy hároméves is megérti. De ki az a Mikulás?

Mikulás

Már két hete megírtuk a levelet a Mikulásnak. Panna nem kérdezte, mire való ez, de a felvetésemre, hogy írni kellene az öregnek, lelkes diktálásba fogott.

„Kedves Mikulás!
Panna vagyok. Három éves vagyok.
Hallottam rólad, hogy piros mellényben vagy, és hosszú szakállad van. Azt is tudom, hogy a jó gyerekeknek ajándékot hozol, a rosszaknak pedig virgácsbotot. Én is szeretnék kérni tőled valamit: piros masnit a hajamba. Megígérem, hogy jó leszek, szót fogadok apának és anyának.
Fontos tulajdonságom, hogy nagyon-nagyon szeretem a virágok illatát, megszagolom és leszedem őket. A szürke alkatrészeket is nagyon szeretem leszedni, hogy eltakarja az eső.
Alapvetően jó kislány vagyok, de néha rosszat is csinálok. Például kapálok anyához, meg lapátolok anyához.
Képzeld, már óvodás vagyok, csak még nem járok óvodába, de mire a születésnapom lesz, járni fogok. Szerintem boldog karácsonyom lesz, jöhet az ovi.
Szerintem az óvodában nagyon fűteni fognak rám, úgy gondolom. Várom már az ovit, jó lesz ott nekem, gondolom, vagy nem. Hallottam már róla, de örömmel nem kaptam meg azt a színes labdát. Nem tudok még egyedül öltözni, de anyával se nagyon.
Szia Mikulás! Kívánok neked egy kívánságcsillagot! Siess! Vigyázz magadra!
Panna”

Nem értettél pontosan mindent, Kedves Olvasó? Én sem, mentségemre legyen mondva, hogy csak a titkárnő voltam. A Mikulás pedig biztosan érti a lényeget, hiszen nála jobban senki sem beszél „gyerekül”. Olyan kapocs ez köztük, amit mezei felnőtt (értsd: nem a Mikulás udvarházához tartozó) már nem érez át. Gondoltam, gyorsan megörvendeztetem Pannát a hírrel, hogy nemsokára személyesen is találkozhat a piros ruhással.

- Megy ám majd a Mikulás az oviba is. Jó lesz?
- Nem! Neeeem! Nem, soha nem akarok találkozni a Mikulással!
- Rendben, kislányom. Majd kimentelek. – Mikulás napján tehát nem megyünk oviba, és ez elsősorban az óvónők érdeke. Nem kívánom nekik, hogy Panna találkozzon a nagyszakállúval.

Boldog születésnapot!

Boldog vagy, Kedves Olvasó? Remélem, igen, habár biztosra veszem, hogy tudsz mondani egy-két árnyékoló tényezőt. Így szoktuk ezt mi, felnőttek. „Boldog lennék én, csak…” – és itt következik a vélt, vagy valós sérelmek sora. Az anyagi gondok, a munkahelyi problémák, családi viszályok, a ruhánk, a frizuránk… Pedig ezt egyáltalán nem így kell. Úgy, ahogyan a gyerekek csinálják: „Boldog születésnapom lesz!” Más alternatíva pedig nincs is. Szülinapra Micimackó torta, mert így akarom és, mert megérdemlem. A legszebb, hogy a gyerekek önzetlenek.

- Apa, neked jó lesz Tigris torta? És neked egy Füles torta, anya? Megfelel?
- Meg, meg. De ugye tudod, hogy az én szülinapomig van még három hónap?
- Legyen inkább a jövő héten a te szülinapod! – Na, tessék! Ezt is apa „rontotta el”. Az ő szülinapja ugyanis tényleg egy hét eltéréssel van a gyerekétől. Most persze én vagyok a fekete bárány a gyerek szemében. Én, aki képes voltam februárban születni, kilógva ezzel a család őszi tagjai közül.
- Erről még sokat beszélünk majd. Tortát pedig nem kell enni minden héten.

Karácsony

Nagyon várom a karácsonyt. Vajon milyen lesz most, hogy egy okos és mindenre figyelő háromévessel élünk egy fedél alatt? Tavaly csak itt termett a fenyő a szobában, januárban pedig borzasztó melege lett, ezért egy nap elutazott Finnországba. Az ajándékot pont abban a három percben tették a fa alá az angyalok, amíg mi Pannával a fürdőszobában voltunk. Csengettek ugyan a kis csengőjükkel („Anya, itt felejtették az angyalok a csengőt?”), de mire beértünk, már hűlt helyük volt.

Idén is hasonlóképpen tervezem a legszebb ünnepet. Mézeskalácssütés, karácsonyi dalok, illatok, fények. És sok-sok szeretet. Talán nem is kell mást mondani az ünnepekről egy óvodásnak. Ünnep az, amikor szinte kézzelfogható a szeretet. Mindegy, hogy milyen napon áll a naptár.