PASISZEMMEL

Minden nő mindenre rávehető?

Szerző:
Szabó Anna
Adott esetben például az ingem vasalására vagy a hűtő leolvasztására is. De jó férfiként ezen a héten nem erre gondolok. Hanem a szexre. Mi másra. És Pasiszemmel úgy tűnik, hogy a kérdésre igen a válasz. Vagy mégse?


Ha a női „nem” egyenlő az „igen”-nel, akkor sok problémánk nem lehet. Igaz, két „nem” között is van különbség. A két nem, vagyis férfi és nő között is ott kezdődnek a gondok, hogy mindkettő mást akar. Még az ágyban is. Az jó dolog, ha egy bizonyos szintig létezik az összhang, de eltévedhet a kéz – és főleg a szándék – olyan területekre, ahol a csaj azt mondhatja: „ácsi!”. Mégis, egy férfi számára nincs is talán annál nagyobb elégtétel, mikor hetek kitartó munkájával eléri, hogy az „Ácsi!”-ból végül az lesz, hogy a Hölgyike magától vezeti a megfelelő helyre nagy szőrös mancsunkat. Elméletem szerint (szinte) minden nő (szinte) mindenre rávehető, ám a sikerhez vezető pucér úton nem árt figyelemmel kísérni a szex-kresztáblákat. Ahogy a nők ügyes fondorlattal képesek úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy a férfi azt érzi, ő akarja oltár elé vezetni; úgy a lepedő gyűrögetésekor fordított a szereposztás: a mi feladatunk az, hogy elhitessük a nővel, hogy Ő tényleg szeretné azt, amit igazából mi akarunk. Azt ezúttal sem vállaltam, hogy egyedül osszam nektek az észt, így kikértem néhány cimbora véleményét is a témában. Ezúttal sem kellett bennük csalódnom, de erről már meséljenek ők.

Ne hamarkodd el!

Sok esetben már fejben hibázunk. Ahogy egy esetleges randi kimenetelét megpróbáljuk előre lejátszani, úgy adunk a kiszemelt csajnak mindenféle extra tulajdonságokat, mielőtt még meztelenül bemasíroznánk a hálószobába. Következtetéseket vonunk le az öltözködéséből, a stílusából, mindabból, amit eddig megtudtunk róla, és ezek alapján már akkor eldöntjük, hogy apácák nevelték-e vagy feslett erkölcsű boszorkányok, mielőtt egy ujjal is hozzáértünk volna. A döbbenet aztán akkor ér minket, amikor az általunk vadmacskának vélt Hölgyről kiderül, hogy igazából félénk cicuska. Persze, ekkor sincs még veszve minden. Talán az egész csak időzítés kérdése? „Ha mindenre nem is vehető rá egy nő, sok mindenhez megengedőbben áll hozzá egy bizonyos idő eltelte után” – csomagolta ki nézőpontját az orrunk előtt Bence barátom. „Az egyébként szerintem is eléggé lelombozó tud lenni, ha valaki azzal nyit, hogy márpedig ő ezt vagy azt nem hajlandó megtenni. Izgalmas a határokat feszegetni. A végén meg még az is kiderülhet, hogy eddig minden ex-faszija rosszul teljesített, és a csaj csak ezért hitte azt, hogy nem szereti azt a bizonyos dolgot”. Meg kell hagyni, remek felvetés! De ha béna volt az elődünk, majd mi megmutatjuk, hogy másként is lehet.

Használd fel ellenem!

Ami a nőknek sajnos egyáltalán nem nagy erénye, vagyis a türelem – ezzel ne vitatkozzatok, mert így van -, azt nekünk érdemes néha gyakorolni, mert a végén elnyerhetjük érte a jutalmunkat. Mondjuk olyan vágyak képében, amelyekről nem is hittük volna, hogy a partnerünk valaha teljesíti őket. Hiszen az elején ezt még Ő maga mondta! A megbecsülésetek kimutatásának ez is egy jó módja: néha jutalomként speciális kényeztetést kapunk. „Nekem volt olyan, aki kijelentette, hogy nem szereti szájjal csinálni, csak ha nagyon közel áll hozzá a szerszám tulajdonosa. Hát, végül mégis csinálta, szóval nagyon megkedvelhetett” – vigyorgott Bence. „Egy másik meg a popsis örömöket utasított el kerek-perec, de szerencsére később megenyhült. Sőt, időről időre egyfajta jutalmazásként vetette be hancúr közben. Én meg hülye lettem volna nem élni a felajánlással.” Hölgyeim, meg kell hagyni, ügyesek vagytok. Tudjátok, hogyan kell fenntartani az izgalmakat. Mert ha mindent megkapnánk első szóra, még képesek lennénk azt hinni, hogy miénk a világ. De Ti a földön tartotok minket – meg az ágyatokban.

Bírj magaddal, vagy hagyd, hogy kitörjön!

Jó sok évvel ezelőtt a Guns N’ Roses is megénekelte, hogy „csak egy kis türelem” kell, és Berci haverom osztja is az amerikai rockerek álláspontját. „Szerintem egy idő után minden csaj rávehető majdnem mindenre. Oké, egy kapcsolat hajnalán nem kell rögtön fojtogatni és erőltetni a hátsó behatolást. Persze a lányok szeretik azt mutatni, hogy nem annyira nimfománok, de egy idő után szépen előjön mindegyikük romlottabb énje. Nekem is volt olyan csajom, aki az elején kijelentette, hogy nála bizony anál sohasem lesz. Én erre mondtam neki, hogy oké, simán megvagyok nélküle. Aztán láss csodát: pár hónap múltán már Ő vetette fel, hogy próbáljuk ki; mi több, néhány héttel később pedig már külön kérte, hogy oda is tegyem be neki”. Ez a jelenség egyébként megfigyelhető nálatok már az ismerkedési szakaszban is. Ha kimutatjuk, hogy mennyire bejöttök nekünk, akkor ránk se bagóztok, ha viszont mi teszünk magasról rátok, akkor jól nevelt kutyusként loholtok utánunk. Tényleg mindig az kell, amiről úgy hisszük, nem lehet a miénk?

Ezt azért már én sem!

Mielőtt végképp azt feltételeznétek, hogy minden férfi mocskos szörnyeteg, akik semmitől sem riadnak vissza, gyorsan kijelenteném: mindenre azért mi sem vagyunk rávehetők! „Én bizonyos dolgokat sosem csinálnék” – szögezte le Berci. „Normális keretek között szinte mindenben benne vagyok, de sosem kérném, hogy mondjuk, a csaj vizeljen le engem, és női fehérneműt sem vennék fel”. Bingó! Igen, Drágáim, nektek is lehetnek olyan meghökkentő kéréseitek, amitől rögtön lelohad a harci kedvünk, és a kis kígyó ijedten visszakúszik a barlangjába. Persze itt is nagyon sok múlik azon, hogy ki kivel akad össze. Hiszen a társaságunkból volt olyan, aki ennél a pontnál megjegyezte: Ő bizony húzott már fel női alsóneműt a Hölgy óhaját teljesítve, és orbitálisan nagy szeretkezés lett belőle. Másnak meg azzal nincs gondja, ha a csaj ujja elkalandozik a hátsója tájékán, de van, akinél ez egyáltalán nem pálya. Igazából klassz játék ez. Felfedezed és megismered a másikat, és rábukkansz a rejtett képességeire. Talán még Ő sem tudja, hogy benne van, de egy igazi férfi képes kihozni belőle. A szexben mindent szabad. Na, jó, majdnem mindent. És különben is: ha valamire nemmel feleltek, még mindig köthetünk számunkra előnyös üzletet. A hűtőt tényleg le kell olvasztania valakinek…

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL