KÖZÉRZET

Fogamzás természetes úton, tudományos módon

Szerző:
Szabó Anna
A gyermekvállalás ideje a modern nő életének egyik központi kérdése, amire mindenki egyéni választ ad saját értékrendje és életcélja szerint.

 

Van, aki inkább a karriert helyezi előtérbe, és van, aki a családnak rendeli alá életét. És vannak azok, akik hozzáállása a kérdéshez élethelyzetük szerint időnként változik. Egyik ilyen jellemző átmenet, amikor az addig a munkájának élő nő a gyermekvállalás mellett dönt: a szerencséseknek zökkenőmentes a váltás, a kevésbé szerencsések azonban nehezen esnek teherbe.

A sikertelenség hátterében sok ok húzódhat meg, melyek részben biológiai eredetűek, részben lelkiek. A karrierjét építő nő általában az átlagosnál később vállal gyermeket, abban a korban, amikor a teste már nem annyira fogamzóképes, mint korábban: statisztikák szerint, míg egy huszonöt éves nő tíz petesejtje közül nyolc genetikailag egészséges, 35 évesen már csak öt lesz az. A környezeti hatások sem elhanyagolhatók: a környezetszennyezés, a stressz, az életmódból fakadó káros tényezők mindannyiunkon nyomot hagynak, jelentősen befolyásolva egy olyan érzékeny rendszert, mint a női test.

Teljesítményorientált társadalmunk tovább ront a helyzeten, határidőkhöz vagyunk szokva, elvárásoknak igyekszünk megfelelni – nem csak munkánkban, de magánéletünkben is. Ha nem érkezik meg időben a baba, könnyen úgy érezzük, mintha nem sikerült volna egy teszten megfelelni, további stresszt okozva ezzel saját magunknak és tovább nehezítve a teherbeesést. Megdöbbentő adat, hogy a meddőség hátterében az esetek 40-70%-ában nincs kimutatható szervi ok.

Mit tehetsz, ha babát szeretnél, de a próbálkozásod eddig nem koronázta siker? Elsősorban légy türelmes, mivel - különösen 30 éves kor felett - olykor 12-18 hónapot is rá kell szánni a természetes úton történő teherbeesésre. De már ezen időszak alatt is minimális odafigyeléssel jelentősen növelheted a fogamzás valószínűségét, saját tested jelzéseit figyelemmel kísérve.

A közelmúltban indult el a TervezettBaba.hu weboldal, mely tudományos, orvosi algoritmus alapján, egyéni testi adatokból számítja ki a termékeny napok idejét – mindezt előre és nagy pontossággal, hogy időzített együttlétekkel a maximumra lehessen növelni a megtermékenyülés esélyét. A hangsúly az egyéni adatokon van, hiszen minden nő ciklusa - bár nagyon hasonlatos egymáshoz - igazából más és más. Az oldal rendszere egyéni adatokból dolgozik (szemben a sok más helyen használt népességi átlagértékekkel), így lehetséges nagypontosságú, személyre szabott előrejelzést adni az ovuláció és ezzel a termékeny napok idejére. A pontosság azért nagyon fontos, mert a petesejt élettartama mindössze 24 óra, így a peteérés napjának meghatározásakor már egy nap eltérés is döntő lehet.

Sokszor már ez a minimális erőfeszítés is elegendő a sikerhez, nem is beszélve arról, hogy az oldalon olyan emberekkel találkozhatsz, akik hasonló cipőben járnak, mint Te. Segít az átmeneti sikertelenség oldásában a közösség, illetve az oldal szakértőitől hiteles válaszokat kaphatsz, hogy mihamarabb a kezedben tarthasd a saját babád.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL