SZÓRAKOZÁS

Letehetetlen könyvek hűvös napokra

Szerző:
Szabó Anna
Bizony lassan elfelejthetjük a kiülős, szabadtéri programokat a levegőben toporgó ősznek köszönhetően. Észre sem veszed, és csak az ablak másik oldaláról figyeled a gyönyörű tájat! Ám ha mégis izgalmakra, élményekre vágysz, töltekezz fel a következő olvasnivalókból!


Trenka Csaba Gábor: Egyenlítői magyar Afrika

A Harmadik Birodalom a véres 1941–43-as oroszországi hadjárat során diadalt aratott, és egyúttal gyökeresen megváltoztatta a történelem menetét. Azonban ennek ára volt: a háború kimerítette Adolf Hitlert. A Führer 1947-ben békét kötött a szövetségesekkel, majd 1954-ben háttérbe vonult, s átadta a birodalom operatív irányítását. Hat évvel később, 1960-ban születik meg Lajtai Gábor. A bennszülöttek által később csak Ga’abi néven ismert fiú Hungarovillben, az Atlanti óceán partján látja meg a napvilágot. A tikkasztó klímájú város nemcsak Egyenlítői Magyar Afrika politikai és kereskedelmi központja, hanem a Magyar Gyarmati Hadsereg legfontosabb bázisa is. Miközben a kisgyerek Gábor a Hitler sugárúton és a Szálasi körúton nap mint nap ingázik a családi vállalkozásban működtetett Turáni Vendéglő és az iskola között, sorban gyűjti be az életét végérvényesen meghatározó élményeket – legyen szó a Himmler hadihajó elsüllyedéséről, a Magyar Szociálfasiszta Munkáspárt hatalmának megnyilvánulásairól, vagy éppen a nők vonzerejéről…

Trenka Csaba Gábor regénye 1991-ben jelent meg először és azóta már antikváriumokban sem lehet megszerezni. Az alternatív történelmi regény megérdemelten lett kultkönyv, és most némileg átdolgozva és bővítve vehetik kézbe egykori és jelenlegi olvasói.



Dennis Lehane: Megszentelt életek

A balesetben elhunyt anyját és haldokló apját gyászoló Desiree Stone-nak három hete veszett nyoma – és vele együtt eltűnt az első magánnyomozó is, akit Desiree apja felbérelt lánya felkutatására. Amikor aztán a haldokló milliárdos felfogadja a két bostoni magánnyomozót, Patrick Kenzie-t és Angela Gennarót, hogy folytassák a lánya keresését, a detektívpáros hamar rájön, hogy ezúttal semmi nem az, aminek látszik. Patrick és Angie végigjárják Boston szélfútta utcáit és Florida napsütötte tengerpartját, hogy megtaláljanak egy nőt és egy férfit, akik lehetnek szentek vagy bűnösök; akik áldozattá válhattak, vagy épp áldozatokat szedhettek; akik talán még élnek, talán már halottak. És minél inkább a dolgok mélyére ás a két nyomozó, minél sötétebb és rémisztőbb világba vezeti őket a féligazságok és korrupció ösvénye, annál bizonyosabbá válik, hogy ebben az ügyben bármely meggondolatlan lépésük az utolsó lehet.



Kondor Vilmos: Budapest romokban

1946. emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle bűnért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: bűnös módon szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon az eltűnt pénzek nyomába indul, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául. Az ostrom pusztításának nyomait még mindig magán viselő Budapestet bejárva Gordon a város legrettegettebb bűnözőivel, kivégzésükre váró elítéltekkel, cigarettacsempészekkel és fezőrökkel beszélget, bepillantást nyer a kommunista rendőrség és az Andrássy út 60. embertelen világába, míg végül ahhoz a kegyetlen és könyörtelen emberhez jut el, aki minden eszközt megragad ahhoz, hogy teljesítse a feladatot, amit rábíztak.

Kondor Vilmos 1954-ben született, tanulmányait Szegeden kezdte, majd a párizsi Sorbonne-on folyatta, ahonnan végül vegyészmérnöki diplomával tért haza. Jelenleg egy nyugat-magyarországi városban tanít matematikát és fizikát középiskolás diákoknak. Kondor Vilmos első regénye, a Budapest Noir 2008-ban jelent meg az Agave gondozásában, folytatása, a Bűnös Budapest 2010-ben, A budapesti kém pedig tavaly látott napvilágot. Gordon Zsigmond kalandjait már öt nyelven, tizenkét országban olvashatják a krimirajongók. Feleségével, két ikerlányával, valamint kutyáival és sólymával egy Sopron melletti kis faluban él.



Tim Davys: A halállista

Medve Eriknek mindene megvan: sikeres karrier a reklámszakmában, gyönyörű feleség, pazar otthon. Tudja, hogy milyen szerencsés, hiszen fiatalkorában, Galamb Miklós maffiafőnök alkalmazottjaként az élete drogokról és szerencsejátékokról szólt. Ám a múlt nincs olyan távol, mint azt Erik szeretné. Egy reggel ugyanis Galamb Miklós két gorillája társaságában becsönget hozzá, mert azt hallotta, hogy a neve szerepel a Halállistán. Erik feladata, hogy a nevét lehúzzák róla. Ha sikerrel jár, minden rendben. Ha nem, úgy imádott feleségét, Nyúl Emmát fogják széttépni. Erik összeszedi a régi csapatát – egy komplexusos varjút, egy gőgös kígyót és egy meleg antilopot –, hogy kiderítse, tényleg létezik-e a Halállista, és ha igen, hogyan lehet valaki nevét kihúzni róla…

A titokzatos svéd szerző, Tim Davys regénye alaposan felkavarta a krimi állóvizét, amikor tavalyelőtt megjelent Amerikában. Mollisan Town lakói ugyan plüssállatok, de a város Dashiell Hammett és Raymond Chandler világát idézi, a szereplők pedig a legkeményebb keményfiúk, a legvadítóbb nők és a legkegyetlenebb bűnözők ebben az üdítően friss, egyedi és feledhetetlen krimiben.



Dennis Lehane: Viharsziget

1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykor szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A rejtélyek és a megválaszolandó kérdések azonban egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozóknak? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott őrök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.



C. J. Sansom: Kard által

1537, Anglia. A gyökeres átalakulás, legnagyobb változások időszaka a szigetországban 1066 óta. VIII. Henrik az egyház legfőbb fejének nyilvánította magát, az ország pedig kegyetlen új törvényekre és manipulált perekre ébred. Thomas Cromwell különleges megbízottakat küld szét az országba, hogy vizsgálódjanak a kolostorokban. Ám a sussexi partvidéken, Scarnsea monostorában Cromwell megbízottját, Robin Singletont holtan találják: valaki levágta a fejét. A gyilkosságot szentségtörő események kísérik – feláldoznak egy fekete kakast a templom oltárán, és eltűnik Scarnsea kolostorának híres ereklyéje. Cromwell Matthew Shardlake-et, a jogászt küldi az árulás és a halál légkörébe, hogy kiderítse: kik állnak a sötét események mögött. Shardlake-et nyomozása arra kényszeríti, hogy mindent megkérdőjelezzen, amit megtud, sőt még és azt is, amiben igazán hisz…

C. J. Sansom angol regényíró 1952-ben született. A Birminghami Egyetemen történelemből először bölcsészdiplomát, majd PhD fokozatot szerzett. Később átképezte magát ügyvéddé, és egy ideig Sussexben praktizált, majd felhagyott munkájával, hogy csak az írással tudjon foglalkozni. Kard által című, 2003-ban megjelent nagy sikerű regénye indította el a Shardlake-sorozatot, aminek további kötetei (Dark Fire, Sovereign) közül az előbbi elnyerte a brit Crime Writers’ Association (CWA) 2005 legjobb történelmi krimijéért járó, Ellis Peters Historical Dagger díját. A Shardlake-sorozat legújabb része 2008 áprilisában jelenik meg Revelation címmel Nagy-Britanniában. A BBC már megrendelte a Kard által tévéadaptációját, amelyben a tervek szerint Shardlake szerepét Kenneth Branagh alakítja. 2006-ban jelent meg a spanyol polgárháború után, 1940-ben játszódó kémregénye Winter in Madrid címmel. Jelenleg Sussexben él.

Ennyi izgalmas olvasnivaló még mindig kevés volt?
Kattins az Agave Kiadó oldalára, itt >>


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL