LELKIPATIKA

Sok pénzre vágysz?

Szerző:
Szabó Anna
A jólét azt jelenti, hogy örülni tudunk annak, amink van. akkor élünk jólétben, ha azért szeretjük önmagunkat, akik vagyunk, és nem azért, amink van. Kezdjük tehát azzal, hogy köszönetet mondunk az Univerzumnak azért a sok csodálatos adottságért, amivel megajándékozott bennünket. Vajon meg tudod tenni?

 

Hogyan tudod bevonzani a jólétet?


Hogy ezt pontosan megértsd, először is nyitottabbá kell válnod, másodszor meg kell őrizned a tárgyilagosságodat, harmadszor pedig tudatosítanod kell magadban, hogy az Univerzum úgynevezett természeti törvények alapján működik. Semmi sem történik véletlenül! Te sem merő véletlenségből olvasod ezt a cikket, hanem készen állsz arra, hogy megismerd és elfogadd a nagy Egyetemes Isteni Törvényeket.

Az egyik alaptörvény így szól: „Minden mozgásban van. Semmi sem állandó.” Te is előrehaladsz az életedben, vagy hátrafelé lépkedsz. Azok a gondolatok, érzések és tettek, amelyek az életedet jellemzik, a magok, amelyeket elvetsz. A körülmények, feltételek és az élet történései a termés, ami az elvetett magokból kel ki. Máté evangéliumában ez áll: „Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik, de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van.” (Mt 13,12.) Ez első pillantásra nem tűnik túl igazságos kijelentésnek. Máté azt mondja, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Azok, akik igazságtalannak tartják ezt, úgy tekintenek a gazdagságra, mint valami mások által kiporciózott dologra. Ők durva igazságtalanságnak érzik Máté kijelentését. Ha viszont úgy tekintünk a jólétre, mint amit mi magunk vonzunk be az életünkbe, máris megváltozik a véleményünk, és az előbbi kijelentés nagyon is igazságosnak fog tűnni. A gazdagok a sikereikről gondolkodnak, és ezzel vonzzák a hasonló jellegű dolgokat. A szegények azonban csak a hiányérzetre és a korlátokra tudnak összpontosítani, így szinte törvényszerű, hogy ezekben lesz több részük.

A jólétet magunkhoz kell vonzanunk. Az üzleti partnerek, a lehetőségek, a megbízások, a pénz, a szeretet, a barátok és minden, amire csak vágyunk, nem merő véletlenségből, hanem törvényszerűen jelenik meg az életünkben. Vagy vonzzuk, vagy elriasztjuk a jót. A tudatunk határozza meg az eredményeinket! Az elmúlt évek során rengeteg kiválóság írt arról, hogyan kell meggazdagodni. A legátfogóbb mű talán Napoleon Hill Gondolkozz és gazdagodj című könyve. Ám érdemes elgondolkodni azon, hogy a könyv 15 fejezetéből egyik sem kapta azt a címet, hogy „Pénz”. Vajon miért nem említik ezek a könyvek a pénzt, ha azzal a céllal íródtak, hogy segítsenek az olvasónak elérni a jólét állapotát? Ugyanazért, amiért a gazdálkodó sem tér ki arra, amikor a földművelésről magyaráz a fiának, hogyan kell betakarítani a termést. A magvetésnek és az aratásnak is meg van a maga ideje, de a kettő nem egyszerre zajlik!


Jólét és tudatosság


Alaposan gondolkodj el azon, amit most mondok. Az a papírdarab, amit beleteszel a pénztárcádba, nem pénz. Csak papír és tinta. A pénzt jelképezi, de önmagában nem pénz. A pénz fogalom. A pénzkeresetnek semmi köze a papírhoz, annál több köze van viszont a tudatossághoz. Ha pénzre vágysz, életed minden területén próbálj jólétet teremteni, majd tanulmányozd át, tedd magadévá és kövesd a magvetés törvényeit, hogy bőséges termés legyen a jutalmad.


Ha meg akarsz oldani egy problémát, először a probléma gyökerét kell megkeresned. A szegénység gyökere a szegénységtudatosság. A szegénységtudatosság hatására az ember mindenütt hiányt és korlátokat lát, hall, érez és tapint. Amikor egy gazdag embernek anyagi problémái támadnak, ami nem is olyan szokatlan dolog, ő nagy bölcsen a probléma gyökerét kezdi keresni. Korrigálja a gondolkodását, és már indul is tovább. Figyeld csak meg, miről beszélgetnek a szegénységtudatos emberek. Hiányérzetről, korlátokról és nehézségekről. Csak erről tudnak beszélni, mert csak erre tudnak gondolni. Azért gondolnak csak erre, mert szegénységtudatban élnek, és hagyják, hogy az adott körülmények befolyásolják a gondolkodásukat.

Az emberi fejlődés során sokat tapasztalt leggyakoribb hiba: hagyjuk, hogy az adott körülmények befolyásolják a gondolkodásunkat. Valószínűleg téged is erre neveltek. A jelen eredményei múltbeli gondolkodásunk megtestesülései. Ha a jelen eredményeire összpontosítasz, a múltbeli gondolataid tökéletes másait támasztod fel a fejedben.


Kezded már érteni, hogy az emberek többsége miért mindig ugyanazokat az eredményeket tudja felmutatni? Mert mindig ugyanaz a film forog a fejükben. Az embereknek meg kell tanulniuk, hogy ne mindig ugyanazokat a gombokat nyomogassák… Ezt tanulhatod meg te is következő cikkünkből.


Bob Proctor és Michelle Blood
Válj pénzmágnessé
(Édesvíz Kiadó)


Mindenki azt kívánja, bárcsak ismerné azt a Mindenható Erőt, amellyel elég kapcsolatot teremtenie, és az élete nemcsak gazdagabbá, hanem egyenesen lélegzetelállítóvá válik… Most itt a lehetőség, hogy mindez valóra váljon!

Ez a könyv azoknak szól, akik nemcsak sikert és tisztes megélhetést remélnek a spirituális alapelvektől, hanem szeretnék alaposabban megismerni lelkük valódi természetét és célját. A szerzők rendkívül érzékletesen, mindenki számára érthetően mutatják be a sikerrel és a tudatossággal kapcsolatos örök spirituális igazságokat, s így minden olvasó számára megnyílik a fejlődés lehetősége. Szándékuk szerint a könyv elolvasásával mindenki fel tudja majd mérni saját tudatossági szintjét, és meg fogja érteni, milyen távlatok vannak még előtte, milyen hosszú utat tud megtenni fejlődése során. A lehetőségek valóban határtalanok.

Ez a varázslatos könyv jóval túlmutat A Titok tanításain, és csodalámpásként vezet el ahhoz, amit keresel! Olvasd el, és tudd meg, hogyan válhatsz Pénzmágnessé, és növeld tudatod spirituális erejét a korlátlan tudatosság tengerében lubickolva.


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL