FÉSZEK

Fürdőkád kontra zuhanyzó

Szerző:
Szabó Anna
Ki ne ismerne olyan embert, aki úgy alakította ki otthonát, hogy a fürdőkád mellett döntött, majd évek múlva rájött, hogy felesleges volt, mert az előnyeit időhiány miatt nem tudta kihasználni. De bizony a fordított felállás is előfordulhat, így csak előnyödre válhat, ha tisztában vagy a lehetőségeiddel.


Természetesen az, hogy a fürdőbe kádat vagy zuhanyzót választasz, nagyban függ – anyagi lehetőségeiden felül – napi életritmusodtól. Egyáltalán nem mindegy, hogy akár egy vagy több órát is rászánhatsz a fürdőzés rítusára, vagy sitty-sutty kell elintézned a tisztálkodást, mert későn estél haza, netalán a család többi tagja épp rád vár. Azonban bármelyik megoldás is kerüljön szóba, bizonyos szempontokat mindenképpen figyelembe kell venni a fürdőszoba ki- vagy átalakításakor.

Kádnyi öröm

Kevesen vennének ágyat anélkül, hogy ki ne próbálnák előtte, ám a fürdőkádat sokan úgy vásárolják, hogy bele sem kerülnek – márpedig a kényelmet nem szabad a véletlenre bízni. Ha kádat megyünk vásárolni a bemutatóterembe, könnyen levehető cipő legyen rajtunk, és ne átalljuk megkérdezni, hogy kipróbálhatjuk-e vásárlás előtt. A kádban ülve nyújtózzunk ki, fogjuk meg a csapot, és nézzük meg a szerelvények helyzetét. A kádak – akárcsak az emberek – különböző méretűek és formájúak. A szabványos négyszögletes kád vízkihasználása gazdaságos, és a fürdőző ki tud benne nyújtózni – egy kis helyiségben pedig lehet, hogy nincs is más választási lehetőség. A fürdőszoba mérete behatárolhatja ugyan a lehetőségeinket, de azért számos alternatíván érdemes elgondolkozni.

Az alacsony vagy éppen magas testalkatúak olyan, nem szabványos kádat keressenek, ami jobban megfelel igényeiknek. Az átlagosnál rövidebb vagy csúcsos kialakítású kádak a jobb helykihasználást célozzák meg, de alacsonyabb felhasználóknak is ideálisak, akik szeretik, ha kinyújtózva elérik a kád végét. A sarokkádak felülete nagyobb, viszont rövidebbek a szokásos kádaknál, így több hely marad a fal mellett egy mosdónak vagy egy zuhanyfülkének. Jól működhetnek az esetlen alaprajzú helyiségekben, és vizuálisan korrigálhatják a hosszú, keskeny tereket. A sarokkádak ideálisak a többszemélyes fürdőzéshez. Több víz kell azonban hozzájuk, és lassabban is telnek meg, mint szabványos társaik.

A hagyományos, magasított szélű fürdőszobákat bárhol jól elhelyezhetjük a helyiségben. Az elegáns, magasított design a fürdőzőt kissé felegyenesedett helyzetben tartja, ami tökéletes azoknak, akik szeretnek a kádban olvasgatni. A kád kialakítása mintegy körülöleli a fürdőző hátát és vállát, ezért érdemes olyan akrilmodellt vásárolni, ami meleg érintésű a bőrnek.

A pezsgőfürdőkben pumpa van, mely a vízhez levegőt kever, és fürdés közben masszírozó örvényeket kelt. Egyes típusokhoz hangulatfény is tartozik, ami meg tudja változtatni a helyiség színét aszerint, hogy pihenésre vagy feltöltődésre van szükségünk.

Alapok és választások a zuhanyzónál

Egy forró, erőteljes zuhany felfrissít és megerősít, míg egy langyosan csöpögő csak mindennapos bosszúságot okoz. Ha zuhanyzónk ez utóbbi kategóriába esik, képzeljük el a tökéletes zuhanyt, mielőtt ellátogatunk a bemutatóterembe. Azt szeretjük, ha felülről zubog ránk a víz, vagy ha inkább ferdén spriccel, hogy arcunk és hajunk száraz maradjon? Egyes gyártók készítenek olyan luxustermékeket is, mely egyszerre több sugárral masszíroz zuhanyozás közben.

Ha gyakran zuhanyozunk, érdemes lehet beállítani egy zuhanyfülkét. Ha szűk a hely, lehet, hogy hasznosabb egy kisebb kádat venni, vagy esetleg egy ritkábban használt elemtől, pl. bidétől teljesen megválni.

A zuhanyfülkében maradjon elég hely a könyökünknek is. A szokásos méretű zuhanytálca mindössze 80cm oldalszélességű, így nem sok hely marad lehajolni a leesett szappanért. A nagyobb kabinokban van beépített szék is, ami különösen hasznos lehet idősebbek vagy betegek számára.

Amikor a kiegészítőkőn gondolkodunk, képzeljük el magunkat zuhanyozás közben. Van hová letenni a szappant és a sampont? Ha végeztünk, könnyen elérjük a meleg törülközőt? Van elég fény, hogy lássuk is, amit csinálunk? Van elég hely, hogy ne tapadjon ránk a zuhanyfüggöny?

Nem minden zuhany kompatibilis minden bojlerrel, ezért tisztában kell lenni a vízvezeték-rendszerünkkel, mielőtt zuhanyt vásárolunk. A bojler fajtája és helye befolyásolja a víznyomás erősségét és folyamatosságát, és meghatározza, milyen típusú zuhanyt érdemes választanunk.

A zuhany kiválasztása
Az eladók segíthetik választásunkat a tanácsaikkal, de érdemes vásárlás előtt átgondolni az elképzeléseinket.
• Elektromos zuhany. Az elektromos zuhany a csőben melegíti a folyóvizet, így sosem fogy ki a meleg víz, viszont a víznyomás nem biztos, hogy túl erős lesz. Minél magasabb hőmérsékletet állítunk be, annál gyengébb lesz a nyomás.
• Extra erős zuhany. A beépített pumpa garantálja a különösen erős víznyomást. A nyomás és a hőmérséklet könnyen beállítható, de hamarabb elfogyasztja a meleg vizet, mint a többi zuhany.
• Keverőcsapos zuhany. A meglevő meleg és hideg vizet keveri, és az elektromos zuhanynál általában nagyobb nyomást produkál. Nem használ olyan sok meleget, mint a pumpás zuhany, de a gyenge vízsugarat nem tudja felerősíteni. A nyomáserősség és a hőmérséklet függ attól, hogy a lakásban éppen máshol is hasznának-e vízcsapot.
• Termosztátos zuhany. A termosztáttal ellátott keverőcsapos zuhany érzékeli a hőmérséklet változásait, és ennek megfelelően állítja be a hideg-meleg víz arányát.
• Kombinált zuhany/csaptelep. Ennél a megoldásnál a kézben tartott zuhanyrózsa ugyanazt a vizet használja, mint a kád csapja; a víz irányát egy karral lehet megváltoztatni. Jól lehet vele hajat mosni fürdés közben.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL