Komolytalan szándékaink komoly jelei

Hölgyeim, hajlamosak vagytok elaltatni magatokat. Hosszú évek óta egy barátotok van, peace van meg nyugalom, szépen telnek a napok egymás után – csak közben nem történik semmi. Márpedig tudomásom szerint nektek nagyon fontos, hogy hosszútávra is tervezhessetek a párotokkal. Ennek ellenére sokan nem veszitek észre, ha egy helyben toporog a magánéletetek. És kinek jó ez? Hát persze, hogy a pasitoknak, akinek ennél kényelmesebb sora nem is lehetne. Azt pedig leshetitek, hogy ő lépjen annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon. A másik probléma, hogy abba az ábrándba is képesek vagytok fülig belezuhanni, hogy egy férfi komolytalan szándékai néhány hét, esetleg hónap alatt kiderülnek. Ha évek óta tart már a románc, akkor ott minden rendben van. Hát nincs. Ne vegyétek zokon, de mi ilyenkor összkomfortosan hátradőlünk a fotelban, és a haverokkal egymás között csak azt mondjuk: „legalább van valakim”. Pedig nem kell ám atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy a napnál is világosabb legyen: a pasitoknak esze ágában sincs belőletek nagy Ő-t csinálni. Szóval mielőtt könnyes tekintettel már esküvőről, meg közös otthonról ábrándoztok, előbb szenteljetek néhány percet annak, hogy elolvassátok a következő sorokat.

Különülünk

Nézzetek körül a környezetetekben, és lefogadom, hogy három másodpercen belül találtok egy olyan párt a baráti társaságotokban, akik időtlen idők óta gyűrik már egymást, mégis ott tartanak, mint mikor összejöttek. Ilyenkor két kérdéssel teljesen jól ki lehet ugratni a nyulat a bokorból. Először is faggasd a csajt arról, hogy mikor lesz házasság, amire Ő lesütött szemekkel majd azt motyogja, hogy a „barátomat kérdezzétek”. Tudat alatt tehát érzi, hogy azért nem minden teljesen oké. Aztán a srácot lehet sarokba szorítania egy „És mikor költöztök össze?” magaslabdával. Figyeljétek meg Drágáim, hogy egy felkészült bika ilyenkor egész sor indokot képes felsorolni: nem megfelelőek a körülmények, túl messze lenne a munkahelyétől, ha a lányhoz menne, nála viszont nincs hely két embernek, meg egyébként is, most belevágni a lakás-bizniszbe kész öngyilkosság lenne. Az albérlet ablakon kidobott pénz, szóval saját lakás kéne, de az ugye meg rengeteg pénzbe kerül. Látjátok, minden különösebb megerőltetés nélkül rögtön felsoroltam jó néhány lehetséges ellenérvet. De mind közül a legtutibb az utolsó: a pénzzel jól lehet takarózni. Főleg akkor, ha kevés van belőle.

Szívem, ne tágítsd a kereteket…

Az anyagiak kezelése általában a férfi dolga, és többnyire mi értünk hozzá jobban (bár általában főleg ahhoz, hogyan verjük el…). Bankszámlánk szigorúan titkos és misztikus egyenlegét pedig féltve őrizzük, és a nőnk elől úgy rejtegetjük, hogy arra még Harry Potter és a gyűrűkereső hobbitok együttes erővel sem találnának rá. Mivel kedvesünknek a legfinomabb fogalma sincs arról, hogy mennyi bankó pihen a széfünkben, ezért mindig találhatunk valamilyen egyéb okot, ami meghiúsítja azt, hogy komolyabb tőkét invesztáljunk a kapcsolatunkba. „Basszus, pedig már annyira szeretnék én is összeköltözni, de hát most újítottam fel a lakást, ami elvitt egy csomó pénzt”, de ütős még falkatársaim szájából a „Kicsim, először legyen meg az autó, aztán majd beszélhetünk a hogyan továbbról”. Ugyanakkor van egy őszintébb verzió is, ami ugyan nem túl elegáns, de legalább egyenes. Egyszerűen arra kell a money, hogy éljek és szórakozzak. Végre leváltam a szülői pénztárcáról, majd hülye leszek rögtön két emberre költeni azt, amit egyedül is elszórhatok. De majd utána, baby, komolyan, csak most még vár engem az…

Újra felfedezett játszótér

Hölgyeim! Ha jót akartok magatoknak – meg jövőt a kapcsolatotoknak –, akkor nem mentek ki külföldre három hónapos ösztöndíjra, meg hajóra felszolgálni és fedélzetet súrolni, mert mire visszatértek onnan, nem ismertek rá arra a pasira, akit itt hagytatok. Szegény pára annyira nekikeseredett, hogy Ti leléptek, hogy nagy bánatában már majdnem valami nagyobb, közös lépésre szánta el magát. Aztán mégsem így lett, és amíg Ti sok ezer kilométerre tört angolsággal faggatjátok a turistákat arról, hogy kérnek-e esernyőt az italukba, a fickótok itthon újra rábukkan a haverjaira, a bárokra; no meg arra, hogy nem is olyan rossz ez az életforma. És miután betoppantok egy „Megjöttem!” kíséretében, a kandúrotokba befészkelte magát a kisördög, akinek már nem nagyon akaródzik leszokni az éjszakák édes ízéről. Nektek meg marad a panaszkodás, hogy a pasitok sosem fog megkomolyodni, és miközben a sorozatokat bújjátok a tévé előtt, Ő éppen újabb kört rendel a haverokkal. Persze nem állítom, hogy ez majd mindig így marad – hiszen megtalálhatja egy olyan munka, ami komoly életmódváltást követel.

Nem tudok ennyifele szakadni!

Egy egész embert kívánó meló meg újabb indok lehet arra, hogy miért is kellene még várni a közös tervekkel. Estékbe nyúló munkaórák, vidéki csapatépítések, külföldi továbbképzések – melyik dicső kannak jut még ereje és ideje emellett egy komoly kapcsolatra? Vagy ha jutna is, a biztos kifogás már ott lapul a zsebében, közvetlenül az okostelefon mellett. Eme fajta sajátossága még az, hogy a leginkább elhiteti a nővel, hogy ő aztán mennyire elkötelezett lenne az elköteleződés iránt, csak hát ennyi munkával a háta mögött nem akarja a nőt belerángatni egy olyan viszonyba, amiben az nem lenne boldog. Vagyis széttárja a karját, és azt mondja: bocs, Cicus, engem csak részmunkaidőben kaphatsz meg. És mit tesz a nő? Vár és epekedik. Hogy egyszer majd másként lesz. Talán egyszer bekövetkezik ez. A férfiak is képesek a fejlődésre. Jöhet például az a nő, aki mellett minden munka, autó és buli elhomályosul. Csak Őt meg kell találni. Ami nem sikerül mindegyikünknek elsőre. Addig meg maradnak a komolytalanul komolynak látszó kapcsolatok – akár nyolc éven át is. Mert legalább addig is van valakink.