PASISZEMMEL

Függetlenek vagy éretlenek: nekem Ti kelletek?

Szerző:
Szabó Anna
Vonzóbb-e egy anyatigris vérű amazon, mint egy bárányka tekintetű, szelíd kis angyal? Behódolt akarok-e lenni vagy behódoltató? Én irányítok vagy engem irányítanak? Nagy kérdések ezek Pasiszemmel…

 

Az élet választások sorozata. A boltban is elmélyülten vakargatjuk az állunkat, hogy kiflivel vagy zsemlével kenyerezzük le korgó gyomrunkat; de sokszor a távirányítót nyomkodva is nehéz a döntés, hogy spanyol vagy inkább angol bajnokit nézzünk meg. Egyesek szerint általában olyan keresztutakhoz érkezünk, ahol két rossz közül kell letenni a voksunkat a kevésbé rossz mellett. Én meg azt mondom, van olyan, amikor két jó közül kell választani. Megannyi férfi jár így, amikor két nő között őrlődve előbb-utóbb döntenie kell, hogy melyik hercegnőt viszi tartósabban táncba. Persze a legjobb lenne mindkét kisasszonyt megtartani, de ez velük szemben nem lenne túl szép, igen nagy lenne a lebukás veszélye, meg aztán a pasiknak is van lelkivilága, amelynek romantikus kis öblöcskéjében mi is az egyetlen igazival szeretnénk csónakázni. De ki legyen az? Ez a kérdés gyötörte egyik ismerősömet is. Nevét fedje jótékony homály, hiszen valószínű, hogy jelöltjei is Női Portál függők, ezért Határozatlan Henrikként vonul be ezekre az oldalakra. Hősünknek egyaránt tetszik egy határozott, a véleményének hangot adó, az egyedülléttől sem kétségbe eső Hölgy – nevezzük Független Fanninak -, és egy hatalmas kék szemeivel a világra rácsodálkozó, kicsit naiv, de amúgy kimondottan dögös és kedves lány is – Ő Éretlen Évi. Pasiszemmel megmondjuk Henriknek, hogy melyik csajjal járna a legjobban.

Ki lesz a főnök?

Először is nem árt azt végiggondolni férfiaggyal (igen, képzeljétek, nekünk olyan is van!), hogy a két típus közül melyik mellett várhat ránk domináns szerep. Adott esetben és helyszínen – mondjuk a hálószobában – szívesen átadjuk a domina stafétát, de itt most komolyabb dolgokról van szó. Mert nem hancúr-cicát, hanem tartós-társat keresünk. Amennyiben Henrik olyan „leteszem – ott marad” kategóriájú fickó lenne, akkor mindenképpen Független Fanni farvizeire kellene eveznie, ugyanis a Hölgy biztos kézzel elkormányozná kis hajójukat. Ellenben sanszos, hogy Éretlenke oldalán egyikük sem tudna épkézláb döntéseket hozni, és kapcsolatuk kimerülne abban, hogy szerelmesen egymást nézik, amíg ebbe bele nem unnak. Ha azonban Henrik talpig férfi, aki szeret maga határozni a sorsa felől, abban az esetben talán jobb, ha nem Fannival kezd, mert ott veszekedés követne veszekedést. Viszont Évi mellett nyugodtan basáskodhatna, és kedvére kiélhetné uralkodó énjét, ami annyi fajtársunkban ott rejtőzik. És mennyien teret is engednek neki – sajnos.

Ki mellett lesz szabadságom?

Henrik joggal mondhatja, hogy egy forduló után nem lett okosabb, de Pasitársadalmunk egyébként is azon a véleményen van, hogy az ilyen felelősségteljes döntéseket nem szabad elkapkodni. Menjünk csak szépen tovább. Csalóka lehet például, hogy szereplőnkre melyik tünemény Hölgyemény mellett vár több függetlenség. A jelző már sokat sejtet, és valóban: úgy gondoljuk, ezen a téren Fanni lehet a nyerő. Mindez azért becsapós, mert azt hihetnénk, hogy Éretlen Évivel bármit megtehetünk, jól idomítható, így vele teljes szabadságot élvezhetünk. Amelyik kankoma azonban így okoskodik, az megnézheti magát. Az Évi stílusú csajok ugyanis sokkal ragaszkodóbbak. Számukra a teljes univerzumot mi jelentjük, és hiányunkban még a levegővétel is problémát okoz nekik. Bezzeg Fanni! Ő aztán megy, amerre akar, nem kéri ki sem a jóváhagyásunkat, sem a véleményünket, és tőlünk sem várja el, hogy a szoknyája mellett kuksoljunk. Ám ami az egyik oldalról nézve előny, az más szemszögből hátrány lehet…

Ki mellett leszek én férfi?

Nem véletlenül kardoskodtak annyit pasi őseink a lovagi címekért. Azzal ugyanis – jobb helyeken – együtt járt a nők védelmezése, oltalmazása és tisztelete is. Talán erre a XXI. századi ladyk már nem annyira szorulnak rá, ellenben bennünk megmaradt ez az ösztön. És ez Független Fanni oldalán nem tud belőlünk kitörni. Mert hát elismerésre méltó a női határozottság és céltudatosság, de csak akkor, ha ez alkalmanként törékenységgel és lánysággal társul. Egy sziklás hegy is akkor szép igazán, ha a kövek között pajkosan ott szaladgál egy picike patak… Fanni mellett elbizonytalanodunk, és nem tudjuk, hogyan legyünk igazán férfiak. Sőt, időnként úgy érezzük: egy ilyen nőnek nincs is szüksége ránk. Ezzel szemben Évi hozzánk rohan elsőként, és miközben a karjainkba zárjuk, a fülébe súghatjuk, hogy „Ne félj, Kicsim, minden rendbe jön”. Ez az élmény és érzés pedig nemcsak a női-, hanem a férfi léleknek is nagyon kell. Úgy néz ki, Évi tehát kiegyenlítette az előző bekezdésben összeszedett hátrányát.

Kivel tervezhetek hosszú távon?

Henrik, olyanokat tudsz kérdezni! Mintha a párkeresősdiben bármire is garanciát lehetne kapni. Ezt egyetlen Pasi sem tudja biztosítani neked. De nem gondolod, hogy éppen ettől lesz ez az egész izgalmas? Hogy kivel tervezhetsz hosszútávon? Az rengeteg mindentől, többek között tőled is függ! Ha képes vagy arra, hogy kellő távolságtartással szeress, akkor Fanni mellett is boldog lehetsz. Nem kell ahhoz sülve-főve együtt lennetek, hogy működjön a kapcsolatotok. Ki tudja, talán pont így nem fogy el a lendület, és az együtt töltött órák értékesebbé válnak. Ám ettől még Évit sem szabad leírnod. Ha arra vágysz, hogy valaki (majdnem) mindig melletted legyen, valóban felnézzen rád, és Te bizonyulj az élete középpontjának, akkor ezzel a csajjal is sok öröm állhat előtted. Egyébként meg ne legyél már ekkora lúzer, hogy egy internetes oldalról akarod megtanulni, hogyan kell a nőkkel bánni. Igazán kedves tőled, hogy Hölgyek ezrei mellett Te is végigolvastad ezeket a sorokat, még talán tanultál is belőle – amúgy jól kiadtuk az álláspontunkat az „ellenfélnek”… -, de most már elég legyen az elméleti ismerkedésből! Irány a pálya, és dönts! Tudod, a nők is olyanok, hogy meghallgatnak 1001 véleményt, és utána úgyis a saját fejük után mennek. Mitől lennénk mi jobbak?

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL