SZÓRAKOZÁS

5 tehetséges színész csapnivaló filmekben

Szerző:
Szabó Anna
Évről évre felbukkannak csiszolatlan gyémántok a filmvásznon, akiknek többsége hamar el is tűnik a süllyesztőben. Ennek az egyik oka talán éppen az, hogy képtelen jól választani a szerepek között.


Könnyen megértjük, miért éri meg a nagy filmstúdióknak csapnivaló filmeket készíteni, hisz akárhonnan nézzük, van rájuk kereslet, megtérül az ára, busásan. Az ámerikai mozigyárban lassan minden más szempont eltűnik, de ez már más kérdés… Azonban kevesebb annál kiábrándítóbb dolog van, amikor egy tehetséges színész, aki már válogathatna a szerepek közül, ráadásul anyagi biztonsága is adott, mégis beszáll ebbe az ördögi körbe. Többek között érthetetlenül állunk az Ashton Kutcher és Katherine Heigl jegyezte Bérgyilkosék előtt. Gyanítottuk, hogy rettenetes lesz, de hogy még a szövegkönyvön sem ártott volna többet dolgozniuk, az is biztos.

Egy vagy két félrelépés színészkarrierenként még érthető, talán még szakmai fejlődésüknek is jót tesz, azonban tönkretenni magukat, már más kérdés, talán nem foglalkoztatja őket igazán a felejthetőség címkéje. De most inkább befejezem a nyavalygást, jöjjenek sorban a feketelistás tehetségek.

Ashton Kutcher

Bár nem vitatjuk sztárságát, ki ne tudná, hogy egy kivételével minden filmje rettenetes kritikát kapott, még a laikus nézők emlékezetében sem éppen színészi tehetsége miatt maradt meg. Ahogy sztársága és foglalkoztatottsága is kifürkészhetetlen, úgy az is, hogy ha valaki aktív részese egy olyan bravúros filmnek, mint a Pillangó-hatás – tegyük hozzá, szinte csak a vájtszeműek ismerik ezt az alkotást – miért ragad le a bugyuta, kliségyűjteményeknél.

 

 

Kate Hudson

Gondoltad volna, hogy az ezredfordulón őt tartották a legígéretesebb ifjú színésznőnek? Pedig a 2000-ben épphogy csak 21 éves színésznő szinte berobbant a köztudatba a Majdnem híres című filmben nyújtott alakításával, a legjobb mellékszereplő kategóriában Oscar-díjra jelölték. Azóta nemhogy rosszul választ a szerepajánlatok közül, de talán egy-két kivétellel – Válás francia módra, Kilenc – mindig mellényúlt. Emlékezzünk (vagy inkább ne) többek között „A spanom csaja”, „Én, a nő és plusz egy fő” című nagysikerű alkotásokra…



Katherine Heigl

Olyan ígéretesen indult a karrierje még valamikor a kilencvenes évek elején, amiről sok fiatal színésznő-jelölt csak álmodozhat. Aztán több klasszikus tv- és akció dús mozifilm után jött A Grace klinika, amivel végleg sztárrá vált. De talán ez vitte a romantikus vígjátékok útjára, amiről úgy tűnik, nem a közeljövőben szándékozik letérni.



Brendan Fraser

Brendan Fraserről mindig A Mókás Pasi jut eszünkbe. Talán a filmkészítőknek is mindig az ő neve ugrik be, ha kell valaki egy idióta szerepre. OK, értem én, hogy voltak közte igazán fogyasztható, poénos darabok is, de kérem szépen, hol van ez a kezdetektől? Ugyanis az Európában nevelkedett Brendan első főszerepét az Áldozat című filmben játszotta, mely egy ártatlanul bebörtönzött munkásfiúról szólt. Innen aztán egészen a Drágán add a rétedet című „kasszasikerig” sikerült letornásznia magát. 

 

Matthew McConaughey

Őt azért is hagytam a végére, mert újból felcsillantotta párszor a reményt, hogy sikerül visszatérnie az 1993-ban a Tökéletlen időkkel indított útra. Persze nem felejthetjük el, hogy igazi aranyfiúként ismerte, majd szerette meg a világ, sőt, afelől sincs kétségem, többen emlékeznek kidolgozott testére, mint filmjei többségére. Mit nekünk a Bolondok aranya, a Hullámok ördöge… szívesebben látjuk Az igazság ára vagy a Pénz beszél – vagy hasonló – alkotásokban.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL