Az ellopott Biblia

Több millió keresztény hívő napjainkban is meggyőződéssel vallja, hogy a világ keletkezéséről szóló első elbeszélések a Bibliában találhatók. Pedig ma már bizonyosan tudható, hogy az Ószövetség legrégibb részeit sem írhatták korábban a Krisztus előtti első évezrednél, miközben például a legtöbb sumer írásos emlék ennél az időponttól legalább ezer évvel korábban keletkezett. Ráadásul a sumer szövegek számos elbeszélése szinte szóról szóra megegyezik a bibliai legendákkal. A sumerok megírták a világ teremtésének történetét, a bűnbeesését, a vízözönét, de még a tízparancsolatét is, csak éppen nem a zsidók szemszögéből, hiszen Isten választott népe akkoriban még nem is létezett…

A zsidó és keresztény hagyományok szerint a világ teremtéséről Mózes első könyvéből értesülhetünk. Ezt tartják hiteles forrásnak, mivel ezt maga Isten sugalmazta Mózesnek, kiválasztott népe vezetőjének, a prófétának. De vajon bizonyítható a Biblia hitelessége, az, hogy a benne foglalt történeteket korábban egyetlen más nép mitológiája sem ismerte? Ellenkező esetben ugyanis tudható, hogy Isten első prófétái nem a zsidók közül kerültek ki; ami egyben azt is jelenti, hogy nem a zsidók voltak a kiválasztott nép, ők csak átvették valaki másnak a hagyományait, lemásolták egy másik nép mitológiáját (amire később is akadt példa az emberiség történelme során). Más szóval: mégsem a Biblia az isteni igazság egyedüli forrása.

Ma már tudjuk, hogy történelmi hitelesség szempontjából az Ószövetségben leírtak aligha állják meg helyüket. A legtöbb eseményt nem támasztják alá régészeti, történeti bizonyítékok, vagy ha mégis találtak nyomokat a tudósok, akkor azok a nyomok más korból és más néptől erednek. Ezt már a keresztény egyházak sem tudják tagadni. A Vatikán teológusa, Norbert Lachwin híres tanulmányában ismerte el, hogy az Ószövetség ideje előtt is éltek próféták, akik Isten üzenetét közvetítették az emberiségnek, és a hittudomány hibát követett el, amikor nem foglalkozott az Ábrahám előtti idők emberének Istennel való kapcsolatával. Ez a megállapítás nyílt bevallása annak, hogy a Bibliában leírtak egy jóval ősibb mitológián alapulnak; egy másik, talán már elpusztult civilizáció emlékeit mesélik újra. Erre utal az is, hogy az Ószövetség nem a zsidó vallás, hanem az egész világ története. A Biblia ugyanis a világ teremtésével kezdődik, elmeséli Ádám és Éva, valamint azok leszármazottainak történetét, az özönvizet, és csak ezután tér rá a pátriárkák, azaz a zsidók történetére. A kérdés az, hogy ha nem a zsidók szemszögéből, akkor kinek az emlékei alapján beszél az Írás az emberiség őstörténetéről?

Nos, a választ a Teremtés könyve rejti

Amikor arról ír, hogy az első pátriárka, Ábrahám Ur városában született Ábrám néven. Innen vándorolt el családjával Kánaán földjére, ahol megkötötte szövetségét Istennel, ezután pedig az ő ivadékaiból lettek Izrael gyermekei. A várost sokáig csupán mitikus helynek gondolták, míg 1854-ben egy J. E. Taylor nevű angol diplomata nem bukkant Dél-Mezopotámiában néhány agyaghengerre egy elhagyott dombon. A hengereken talált sumér nyelvű felirat egyértelműen tudatta, hogy azon a helyen állt egykor Úr-Nammu király városa.

Taylor felfedezése óta rengeteg ékírásos agyaghenger feliratát sikerült megfejteni, s ezekből kirajzolódott a gazdag sumér mitológia. Szerepel benne a Teremtés, Éva, az édenkertben élő asszony, aki megkóstolta a tiltott ételt, Emesh és Enten (Káin és Ábel eredetije), Utnapistim, a vízözön hajósa, aki hajójára vitt „egy-egy párral az élő fajokból, hogy magjuk ne vesszen”, a megszaporodott emberek nyelvének összezavarása, az isteni törvények átadása (ezeket őrizte meg Hammurápi híres törvénykönyve) és több olyan történet, amely a Biblia szerint ugyan a zsidókkal esett meg, de amelyeket sosem tudtak elfogadható bizonyítékokkal alátámasztani. Természetesen azért, mert ezek a sumer történelem és mitológia részei voltak; Ábrahám vitte magával őket Ur városából, ő mesélhette ezeket utódainak, akik generációk múlva már saját népük történeteként élték meg a sumer legendákat…