SZÓRAKOZÁS

Augusztusi programajánló

Szerző:
Szabó Anna
Országszerte bővelkedünk a jobbnál jobb rendezvények várnak augusztusban, így nehéz volt a csemegézés. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy kihagyva nemzeti ünnepünket, egy csokorba szedjük a legérdekesebbeket.


VIII. Balatonalmádi Borfesztivál

Időpont: augusztus 05 – 21.
Helyszín: Balatonalmádiban a Wesselényi strand előtti rendezvénytér

A Balatonalmádi környékén élők legfontosabb megélhetési forrása a halászaton kívül a szőlőművelés volt már a római idők óta. A borfesztiválra látogató 12 magyar borvidék, és egy határon túli – erdélyi borász – kiváló termékeit kóstolhatja meg. „A fiatalság és az érleltség együttese adja a bor összhangját – mondják a borászok – s itt mindez megtalálható színes műsorokkal: népzene és moderntánc, humor és vidámság egyaránt szól minden korosztályhoz, melyhez kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánok!” – üzeni Keszey János, Balatonalmádi polgármestere.

 

 

IV. Ördögkatlan Fesztivál

Időpont: augusztus 02 – 07.
Helyszín: Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya

Az Ördögárokban elterülő három falu, Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya ad otthont az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő összművészeti fesztiválnak. Augusztus 03-án a Quimby előadását élvezheti a nagyérdemű, és ez még csak a kezdet…

 

Keszthely-Klassz Fesztivál és Mesterkurzus

Időpont: augusztus 05 – augusztus 13.
Helyszín: Keszthely, Fő tér

A 2011-ben első alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi komolyzenei programsorozatban olyan világsztár operaénekesek adnak koncertet a Balaton fővárosában, mint Sass Sylvia Thierry Pillonnal, vagy Rost Andrea , a Magyar Állami Operaház zongoraművészének, Harazdy Miklósnak a kíséretével. Igazi megle petésnek ígérkezik a Brazíliából érkező Eric Herrero tenorista, és Helen Gallo zongoraművész koncertje, akik Európában még nem jártak Franciaországnál és Olaszországnál keletebbre. A program színességét fokozzák Fassang László és Szabó Balázs orgonahangversenyei, valamint a Seventeen Big Band és Majsai Gábor közös, „kakukktojás” koncertje. 

 


Káposztás Ételek Gasztronómiai Fesztiválja

Időpont: augusztus 27 – augusztus 28.
Helyszín: Kaposfüred

Igazán nagymúltra tekinthet vissza Kaposfüred valóban egyedinek mondható fesztiválja. Az apropó nem feltétlenül a környék nagymennyiségű káposztatermésének köszönhető, sokkal inkább egy az 1800-as években élt plébánosnak. Mivel akkoriban Kaposfürednek nem volt saját plébánosa mindig vendég pap celebrálta a vasárnapi misét. A tiszteletest mindig más-más család látta vendégül, és mindenütt más-más káposztás étellel kínálták – húsos káposztával, töltött káposztával, székelykáposztával… stb. Pár hónap után a plébános a vasárnapi misén így dicsérte gasztronómiai fantáziájukat: „Káposzta, káposzta, jó füredi káposzta, de megunt téged a mester úr gyomra…” A szervezők ígérik, a két napon át tartó rendezvényen nem csak színes, de változatos produkciók is lesznek! Persze a káposztás ételek mellett!

 

Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

Időpont: augusztus 05 – 07.
Helyszín: Komárom, Monostori erőd

„Három nap őrület. Autók, buli, találkozó, koncertek.” – hirdetik a szervezők, és minden bizonnyal az elmúlt évek tapasztalatai mondatják velük ezt. Hiszen akárhonnan is számoljuk éppen pont 10. éve rendezik meg Magyarország legnagyobb amerikai autós rendezvényét.

 

Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál

Időpont: augusztus 27.
Helyszín: Siklós

Szintén 10. alkalommal kerül megrendezésre a siklósi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál. A kulináris élvezetek mellett koncertekkel várják az idelátogatókat, napjaink nagyon divatos, és garantáltan valami plusszal, csipetnyi x-faktorral rendelkező fellépők is színesítik majd a programot.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL