SZEX, SZERELEM

Befelé nézz, kifelé sugározz!

Szerző:
Szabó Anna
Hogyan keressem az igazit?- merül fel a kérdés mindannyiunkban egyszer, kétszer vagy akár többször is életünk során. Tizenévesen és húszas éveink elején még nem aggódunk. Ha szerelmesek vagyunk és viszonozzák, nagyon boldognak érezzük magunkat, ha szerelmesek vagyunk, és nem viszonozzák, akkor pedig nagyon elkeseredettnek.

 

Ha egy kapcsolat véget ér, egy kicsit belehalunk és a jövő ezen a fronton megszűnik létezni. De ahogy telnek az évek és visszagondolunk ezekre az időkre, mosolygunk magunkon. Tapasztaltabbak, bölcsebbek leszünk, azt gondoljuk, ezen a téren nagy baj már nem érhet. Tudjuk, hogy a lila köd elmúlik, és igazán csak azután jönnek a próbatételek. Megfogalmazódnak bennünk azok az értékek, amiket fontosnak tartunk, amiket elengedhetetlennek érzünk ahhoz, hogy párkapcsolatunk igazán harmonikusan működjön. Mégis bármikor jöhet derült égből villámcsapás, ami mindent felborít, összezavar. Később már ezt is tudomásul vesszük, noha jobb esetben igyekszünk ellene tenni.

Kompromisszumok…


Egyre több kompromisszumot kötünk, egyre többet engedünk elvárásainkból és persze mindeközben tudatosan vagy anélkül keressük a nagy Ő-t, minél idősebbek leszünk, annál kétségbeesettebben. Mi lesz, ha sose találom meg, ha örökre egyedül maradok?- kérdezi egy szingli. Persze párkapcsolatban élő, vagy házas társainknak sem könnyebb a dolguk. Hosszú távon egy élhető viszonyt fenntartani komoly feladat. Miközben végtelen sok tanácsot, instrukciót kapunk, hogy hogyan cselekedjünk és hogyan ne, lehet, hogy megfeledkezünk valamiről. Ez a valami pedig mi magunk vagyunk, mert nálunk jobban senki sem tudhatja.


Rohanó világban élünk, a legjobbra törekszünk, a tökéletes párt keressük, és közben elfelejtünk önmagunkkal foglalkozni. A másikkal szembeni elvárásainkat zsigerből vágjuk, ha kérdezik. Na de MI milyenek vagyunk? Milyen elvárásaink vannak önmagunkkal szemben? Minél kevésbé vagyunk tisztában önmagunkkal, annál kevesebb esélyünk van hozzánk illő párt találni. Persze lehet élni egymás mellett évekig is anélkül, hogy igazán ismernénk akár saját, akár társunk vágyait, anélkül, hogy végiggondolnánk: vannak-e közös céljaink? Egy irányba haladunk-e mindketten?


Amikor valami nincs rendben…


Ne essünk kétségbe, ha megszólal vészcsengő: valami nem OK. De tartozunk magunknak annyival, hogy időt fordítunk belső világunkra, a másikra, a kapcsolatunkra. Nem félünk változtatni, lezárni, belekezdeni, ha a szívünk mélyén úgy érezzük: így kell cselekednünk. Kifogás nincs akkor sem, ha éppen egyedülállóak vagyunk. Ebben a helyzetben a csajos programok és pasivadászat közepette sem árt résen lenni. Nem szabad görcsösen keresni, sokan azt tanácsolják: járjunk nyitott szemmel, de ne lógjunk állandóan a párkereső oldalakon és a bulikban. Bár közhelynek tűnik, de van ebben valami. A szinglilét előnye, hogy több időt tudunk magunkra fordítani. Ezt tegyük is meg. Próbáljunk meg összhangba kerülni a világgal és persze magunkkal is. Ha emellett még nyitott szemmel is járunk, akkor előbb-utóbb lesz gyümölcse.


Általános recept nem létezik


A szerelem bárhol, bármikor ledönthet a lábunkról. Fittyet hány felállított szabályainkra és deklarált bölcsességeinkre. Néha amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan múlik is. Egy igazán jól működő kapcsolatban azonban újból és újból lángra lobbanhat. Egy igazán jól működő kapcsolatban pedig a párok egymással és nem egymás mellett élnek, nem fojtják meg a másikat, együtt, ugyanabba az irányba haladnak egy - adott esetben hosszú vagy még annál is hosszabb - ideig, és rengeteget tanulnak egymástól, egymásról, önmagukról, a világról. Lehet, hogy egy igazi van, lehet, hogy több, erre sincs recept. De ne csapjuk be magunkat, ne alkudjunk meg önmagunkkal. Akkor is higgyük el, ha régóta egyedül vagyunk: dolgunk, feladatunk van, most éppen egyedül, de ez változni fog.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL