REJTÉLY-MISZTIKA

Kapu a túlvilágra?

Szerző:
Szabó Anna
Egyes elképzelések szerint az okkultista szeánszok alkalmával vagy az éjszaka kellős közepén látható alakot öltő szellemek és démonok a lakásban elhelyezett tükrök segítségével közlekednek a párhuzamos dimenziók között, és az emberi vitalitásból merítenek energiát a túlvilági élethez.

 

A természetfeletti tulajdonságokkal és különleges képességekkel felruházott tükröződő felületek évezredek óta állnak a mágusok, látnokok és boszorkányok szolgálatában. A tükröződő felszínről visszaverődő fénysugarak varázslatos hatására már az őskori emberek is félelemmel és tisztelettel tekintettek. A tükörben időről időre – egészen pontosan a belepillantáskor – felbukkanó „jelenéseket” túlvilági lényekkel azonosították, akik a tükör eltörése esetén kegyetlenül bosszút álltak a kár okozóján, hiszen ezzel elveszítették búvó-, illetve lakóhelyüket. A fáradságos munkával, többnyire csiszolt rézkorongból készült ősi tükröket általában a halottak mellé temették, mert a hiedelem szerint a tükrök szellemei a holtak lelkével együtt tértek vissza a túlvilágra.


A negatív energiák hatása


E titokzatos tárgy misztikus tulajdonságainak köszönhetően az egyébként érzékelhetetlen jelenségek is rendkívül életszerűen jelennek meg az avatott szemek előtt: a tükör bepillantást enged a múlt és a jövő eseményeibe, segít az elhunytakkal történő kapcsolatfelvételben, de – tulajdonosának szándékától eltérően – számos kellemetlen meglepetést is okozhat. A feng shui szerint a hálószobában elhelyezett tükör negatív energiát áraszt magából, ezért lámpaoltás előtt gondosan letakarják. Az évszázados hagyománynak megfelelően az összes tükröt hímzett kendővel vagy terítővel borítják le akkor is, ha az elhunyt családtagot a házban ravatalozzák fel. Ezzel akadályozzák meg, hogy a halott lelke „visszaforduljon” a túlvilágról, illetve megrémüljön azért, mert nem látja saját tükörképét.


Asztrális teremtmények


A természetfeletti jelenségeket tanulmányozó szakemberek egy része úgy véli, hogy a lakás különböző pontjain található tükrök átjáróként kapcsolják össze az egyes dimenziókat, így a túlvilágról érkező hívatlan vendégek akadálytalanul közlekedhetnek a párhuzamos létsíkok között. A parapszichológusok által „tükörlényeknek” nevezett szellemek valójában az emberi vitalitásból táplálkozó energiavámpírok, amelyek – elhatározásuknak megfelelően – pozitív vagy negatív energiát gerjesztenek a környezetükben. Az „alkalmi látogatók” elsősorban este tizenegy és hajnali egy óra között jelennek meg a hálószobában, amikor az életenergiával telített éter szinte teljesen elvékonyítja a két világot összekötő átjárót, és a szunnyadó test felett a tudat alatti agytevékenység veszi át az irányítást. A tükör segítségével materializálódó kísértetek jelenlétét tapasztalhatja, aki reggel érthetetlenül fáradtan és meggyötörten ébred, de az is előfordulhat, hogy át sem tudja aludni az éjszakát, mert úgy érzi, hogy láthatatlan szemek követik figyelemmel minden mozdulatát.


A parapszichológusok szerint a rejtélyes és félelmetes asztrális világ teremtményei által okozott lelki megrázkódtatás elsősorban a kisgyermekeket veszélyezteti, akik – a kifinomult hatodik érzéknek köszönhetően – sokkal védtelenebbek a párhuzamos dimenziókból érkező vendégekkel szemben. Ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy a gyerekszobában egyáltalán ne helyezzünk el tükröt, és ezzel az apró figyelmességgel is jelentősen megnehezíthetjük a barátságtalan látogatók rendkívül kellemetlen tevékenységét.

 

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!

 

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL