REJTÉLY-MISZTIKA

Hallucinációkeltés hangokkal

Szerző:
Szabó Anna
A legújabb kutatási eredmények szerint az inkák előtti dél-amerikai nép, az úgynevezett Chavín-kultúra félelmetes eszközöket vetett be annak érdekében, hogy bizonyítsa hatalmát.

 

A Chavín központban lezajlott ásatások azt igazolták, hogy a papság kitűnően használta fel saját céljaira az itt emelt templom egyedi akusztikai tulajdonságait, így elhitették az emberekkel, hogy a vallási vezetők az isteneket képviselik, sőt akár istenekké is válhatnak. Ez az erőteljes, elsősorban az érzelmekre és a pszichére ható manipulációjuk tette lehetővé, hogy ők legyenek e kultúra uralkodó osztályává.

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatója, Jonathan Abel és munkatársai a Chavín-társadalom után 1995 óta nyomozó John Rick régész invitálására érkeztek 2008-ban Chavín de Huántarba. Az itteni ásatások helyszíne az inkák előtti hatalmas kultúra legjelentősebb történelmi emléke. A térség Kr. e. 3000 körül népesült be, ám az óriási templomokat csak jóval később, Kr. e. 1300 és Kr. e. 600 között emelték. Ebben az érában az uralkodó kaszt nélküli, egyenlőséget hirdető társadalmak helyét átvették az államok és a birodalmak, amelyek élén egy tehetős kisebbség akarta megkaparintani az erőforrásokat és leigázni a népet.

Az akusztika csodája

A fennmaradt temetők igen jól tükrözik, milyen változások mentek végbe annak idején a Chavín kultúrában. A kezdetben általános elfogadott egyenlőségi eszme háttérbe szorult, és a nép a templomokat irányító papságot kezdte el tisztelni. A templomok építési technikája és az alattuk húzódó különös alagútrendszer lenyűgözte Ricket, és igen eredeti elmélet megalkotására sarkallta. Úgy véli, a papság teljes mértékben képes volt kiaknázni a templom fantasztikus akusztikai lehetőségeit, és így bármire képes volt rávenni az egyszerű emberek tömegét. Ennek ismeretében már nincs mit csodálkozni azon, hogy a papok hatalma elképesztő méreteket öltött, földre szállt istenekként kezelték őket.
Ricknek természetesen komoly bizonyítékokkal kellett előállnia, hogy ne váljon nevetség tárgyává, ezért fogott bele a Chavín-visszhang vizsgálatába, amelyhez szüksége volt Abel és kollegái segítségére. Abban reménykednek, hogy az alagút hangtani tulajdonságait tanulmányozva sikerül kideríteniük, mi ment végbe itt a régmúltban. Az általuk is alkalmazott módszert már a világ több pontján is tesztelték, és már Chavín de Huántarban is próbálkoztak hasonlóval. A régészek az 1970-es évtizedben rábukkantak egy meredeken lejtő csatornára, amely első ránézésre vízvezetéknek látszott. Miután közelebbről is szemügyre vették, rájöttek, hogy egy aprólékosan kidolgozott, teraszok szegélyezte, kővel fedett lépcsősor vezet hozzá.
A lépcső köveit olyan lazán helyezték el az építők, hogy az állandó vízáramlás gyorsan elmosta volna őket. Vajon mi volt ennek a csatornának a funkciója? A kutatók leöntöttek rajta pár vödörnyi vizet, és így sikerült meglelniük a rejtély nyitját. A rövid és igen sebes vízáramlás erőteljes és különös hanghatásokkal járt, amelyeket a csatorna alatt elhelyezkedő kamrákban lehetett a legkitűnőbben hallani.

A félelem alagútjai

Rick 2001-ben húsz igencsak hasonló hallókürtőt talált, amelyeket a szárnyas csiga (strombus) héjából építettek. A járatokban olyan Pazar díszítések voltak láthatóak, amik egyértelműen rituális célokra utaltak. A kamrák nagysága és a kamrákban keletkező hangokról készített felvételek alapján kijelenthető, hogy a kamrákban végzett szertartások egyáltalán nem voltak hétköznapiak: a templom együttes alatti folyosókat úgy építették ki, hogy a járatokból előtörő hangokat valósággal természetfeletti élménnyé alakítsák.
Az ember többnyire meglehetősen kicsi időbeli különbséggel képes meghatározni, honnan érkezik a hang. Visszhangos helyen, például egy lépcsőházban, a visszhangok kb. 15 ezredmásodperc alatt hatolnak el a fülünkig, ennyi időre van szüksége az agynak a hang érzékelésére. A Chavín kultúra által létrehozott folyosókon viszont ez a folyamat alig 10 ezredmásodpercre rövidül, tehát az agyunk sem a hangforrás irányát, sem a távolságát nem tudja megsaccolni. A hang energiája teljesen körülveszi, szinte elnyeli itt az embert. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kamrák rezonancia-frekvenciája azonos az emberi hang és a strombus hallójáratok frekvenciájával, továbbá mindkettőt felerősíti. A kamrákhoz vezető sötét, útvesztőszerű alagutak és az ide belépők által rituális célzattal fogyasztott hallucinogén szerek együtt hátborzongató hatást gyakorolhattak az alanyok pszichéjére. Rick ebből azt a következtetést vonta le, hogy a templomot és földalatti járatait valószínűleg arra használták, hogy megfélemlítsék és elbódítsák a népet.

Rick szerint igen nehéz meghatározni, mekkora szerepet játszik az akusztika ebben a különleges folyamatban. A hanggal remekül lehet befolyásolni az emberi viselkedést − gondoljunk csak arra, miképp reagálunk ha valaki üvöltözik velünk, vagy ha kellemes, andalító zenét hallgatunk. A régész úgy véli, a Chavín papok minimum egy évezreden át tökéletesítették módszerüket, és a hangokkal való játszadozás közben lassanként ők váltak az ókor legzseniálisabb hangmestereivé, nyugodtan tekinthetők afféle ősi hangmérnököknek.
Az elméletet azonban nem olyan könnyű bizonyítani, mivel az akusztika az eltelt igen hosszú idő során változott, és az, amit ma hallhatunk a rejtélyes alagutakban vagy a templomban, talán nem is hasonlít arra a hanghatásra, amivel az évezredekkel korábban élt embereknek kellett szembesülniük.
Mivel a templom falai régebben be voltak vakolva, a kutatók először is falat akarnak építeni, méghozzá ugyanolyan anyagokból, amilyenekre a kamrákban akadtak, és meg akarják vizsgálni a fal akusztikai tulajdonságait. Ez után a falat bevakolják, és még egyszer elvégzik ugyanazokat a méréseket. Ekkor már meg tudják állapítani, mekkora változást jelent a vakolás az akusztika szempontjából. A csapat tagjai azt remélik, a vizsgálatok igazolják majd a feltevésüket, miszerint a rendszert egyértelműen az irányérzék megzavarására alkották meg.
Rick biztos benne, hogy hamarosan minden idők egyik legfontosabb régészeti felfedezésével fognak előállni.


Lehet, hogy tévednek?

Ahogy az a forradalmian új felfedezések esetében általában lenni szokott, nem mindenki osztja Rick lelkesedését. Richard Burger, a Yale Egyetem antropológusa többször is kifejezésre juttatta aggályait. Szerinte az akusztikai kutakodás vakvágány, a szárnyas csigákból épített járatok kizárólag a szertartások kezdetének és végének jelzésére szolgáltak. Azt is megemlíti, hogy a sötét alagutakat a hagyományőrzők ma is a papok beavatására használják, és semmi másra. A régészek húsz évvel ezelőtt azt gondolták, hogy Chavín de Huántar egy afféle óriási érzékszerv lehetett, amely rezgett, ha vízzel árasztották el, és azt hangoztatták, hogy az ásatások során előbb-utóbb rábukkannak majd egy csatornára, ami összegyűjtötte a lezúduló vizet. Ez természetesen nem következett be, az elmélet megdőlt, és Burger szerint ugyanez a sors vár Rick hipotézisére is. A renegát régész viszont nem fogadja el Burger kritikáját; szerinte a kolumbiai és a Chavín-kultúra templomai között számos különbség van, és rengeteg jel utal arra, hogy a Chavín-papság rendszeresen élt a tudatmanipuláció akusztikai módszerével.




A maják módszere

David Lubman a maják akusztikai fejlettségét kutatja már hosszú évek óta. Úgy véli, a közép-amerikai Chichén Itzában a maja labdajátékokhoz létrehozott hatalmas pályát elképesztő pontossággal építették meg. Lubman behatóan tanulmányozta az udvar akusztikai tulajdonságait, és rájött, hogy az elrendezése lehetőséget adott arra a főpapoknak és a nemesi osztály tagjainak, hogy a hangjuk még suttogva is mindenki számára hallható legyen a környéken. A hanghatások egyben spirituális jelleggel is bírtak, így vonták be a közönséget a játékba.
A játékosok egyébként a maja krónikák tanúsága szerint minden alkalommal hallucinogén szerek hatása alatt mérkőztek meg egymással a pályán, ahol a könyökükkel és a mellkasukra kötözött ún. terelőlappal passzolgattak egymásnak egy igencsak kemény gumilabdát. A rendkívüli akusztika okán a labdák pattanása hihetetlen erővel visszhangzott, a falak minden puffanást négyszer vertek vissza, a halkuló visszhang pedig a csörgőkígyó hangjára emlékeztetett. A játékosok a drogoktól és ettől a hangorgiától transzba estek, vallásos élményekben részesültek. A maják szent könyvében, a Popol Vuh-ban az áll, hogy a labdajáték hangjával még az alvilág urát is fel lehet verni álmából. A sportesemények tétje mellesleg nem csekély volt: a vesztes csapat tagjai haszontalanná váltak, ezért aztán a meccs végén feláldozták őket az állandóan vért szomjazó isteneknek.

 

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL