PASISZEMMEL

Számíthatsz rám...

Szerző:
Szabó Anna
„Te vagy az én támaszom” – súgta a nő a férfinak, és utóbbi megremegett ettől. Olyan komolyan hangzott. És felelősségteljesen. Márpedig ő nem akar bástya lenni, mikor ilyen viharos idők jönnek.

 

Kevés rosszabb érzés van a tehetetlenségnél. Pedig nincs olyan ember a földön, aki alkalmanként ne lenne kiszolgáltatva ennek. Talán sok pasi ezért fázik annyira a gyerekvállalástól is. Ott sír az a csöppség az éjszaka közepén, és nem tudom, mi baja, és így nem is tudok neki segíteni. Igaz, mi a biztosíték rá, hogy ha tudnám, mi fáj szegénykének, akkor enyhíthetném a panaszait? Mert ha arra riadok fel éjjel, hogy szívem Hölgye mellettem szipog a párnán, ismerjem bár szomorúsága vagy fájdalma kiváltó okát, lehet, hogy nem tudom őt újfent álomba szenderíteni. Ha persze egyáltalán akarom, és nem fordulok inkább duzzogva a másik oldalamra. Mi, férfiak – sajnos – nehezen viseljük, ha tartanunk kell a lelket egy nőben. Pedig talán ilyenkor derül ki, hogy ki a legény a talpán - és nem a konyhabútor összeszerelésekor.

Feleslegesnek érzem magam

Kinek ne számítana nagy kisiklásnak, ha elveszti az állását? Ám pozitívan nézve a történteket, még mindig mondhatjuk: majd a párom segít. Ez így is lehet, bár a kiszolgáltatottságot mindenki igyekszik nagyívben kerülni. Nekünk, hímeknek egyfelől legyezgetheti a hiúságunkat, ha a család megmentőjének szerepkörében tetszeleghetünk, ugyanakkor nem feltétlenül marad energiánk arra, hogy a kenyérkereset után még pszichológusként is praktizáljunk. Márpedig a tapasztalt bölények szerint ki kell rángatnunk nőnket az otthoni magány mocsarából, már csak azért is, mert ilyenkor túl sok idejük marad gondolkodni. Minden valószínűség szerint az állástalanná vált kedvesünket újra és újra meg kell győzni arról, hogy nem üres és céltalan az élete – és ebben semmi kegyes hazugság nincs! A kellő empátiával és türelemmel rendelkező egyedeink ilyenkor beláttatják Hölgyükkel, hogy nagyra értékelik a házimunka frontján végzett tevékenységüket, meg hát egy kis pihenés nem is jön rosszul nekik, mielőtt visszatáncolnak tűsarkú cipellőikben a munkaerőpiacra. Addig meg marad a hagyományos piac.

Lázcsillapító

Ahogy ez is, úgy minden egyéb megerősítés nagy toleranciát igényel a pasi részéről. Ez sokunknál hiányzik, és ha van is, lehet, hogy hamar elfogy. Tipikus sirám a fajtánktól, hogy neki már nincs kedve és ereje az asszony lelkét pátyolgatni, miután holtfáradtan hazaért a melóból. Pedig ha őszintén magunkba nézünk, tudhatnánk, hogy ki a fontosabb. Egész nap az irodában jópofizunk, aztán este otthon meg pokrócok vagyunk? Pedig a pokróc inkább arra való, hogy betakarjuk vele ágyba kényszerített szerelmünket. Bizony, ha beteg a nő, az sok férfi számára igen kemény próbatétel. Mivel a hősködés alapvető jellemvonásunk, ezért igen rosszul, mi több, értetlenül viseljük – mély tisztelet a kivételnek –, ha a mi kis drágánkat valami ledönti a lábáról (és azok nem mi vagyunk). Ilyenkor kapjátok meg az olyan mondatokat, mint a „nem igaz, hogy nem akar ez elmúlni” vagy a „lassan összeszedhetnéd magad”. Pedig nem szabadna ingerült tuskóként mutatkoznunk, és vannak is olyan egyedeink, akik gondoskodás terén egy anyatigrist is simán lefőznek – meg olyan teát, amilyet még a brit királynő sem ivott soha.

Elment…

A mondás szerint bajban ismerszik meg a barát, és mivel a kapcsolatban élők jó esetben egymás legjobb barátai is, így a férfi a gondok idején tulajdonképpen a szeretőn túli szerepekből is vizsgát tesz. Méghozzá nagyon nehezet. A kis drágád családjában bekövetkezett tragédia neked is törést okoz, hiszen ismered jól a családfa új hajtásait; de az igazán nagy feladat az, hogy miként segítsd szíved szerelmét abban, hogy túljusson ezen az időszakon. Még ha magunk ellen is beszélek: megdöbbentő és elkeserítő, hogy hány pasi bizonyul erre teljesen alkalmatlannak. Egyik lány ismerősömet, miközben édesanyja a halálos ágyán feküdt, a fickója azzal szembesítette, hogy nem tölt elég időt vele; mások azért panaszkodnak, mert ilyenkor a csajuk nem szexel velük, vagy éppen akkora a saját bánatuk – mondjuk megkarcolták a verdájukat -, hogy nem érnek rá foglalkozni a nőjük problémáival. Szerencsére fajtánk már többször bebizonyította, hogy nem mind szemét, aki férfi, és szép számmal akadnak olyan példányaink, akik valódi vigaszt és segítséget tudnak nyújtani a legnehezebb órákban is. És sokszor nem is kell semmi különöset csinálni. Szimplán elég csak, ha ott vagy.

Az önmagáért beszélő bizonyítvány

Elképzelhető, hogy az adott kapcsolat nem él túl egy ilyen periódust. Rengeteg múlik mindkét félen, és sok függ attól, hogy mennyire tudnak erősek maradni akkor, amikor a legtöbbünk inkább összecsuklana. Rengeteg férfi és nő bizonyította be, hogy kellő rátermettséget tud mutatni ilyenkor egy olyan területen, ahol korábban őt mindenki leírta. Ha pedig ennek az ellenkezőjét hozza, vagyis valódi támasz helyett durcás kisgyerek lesz, akkor talán jobb is, hogy felszínre került a valódi személyisége. Sőt, talán ebből tanul a leginkább – és ez is igaz Pasiszemmel. Az a férfi, aki egyszer pont akkor nem tudott igazán férfi lenni, amikor a társának erre kimondottan igénye lett volna, a felismerés után sokáig vonszolhatja magával a bűntudat terhét. Ezért aztán, amikor az élet újfent egy hasonló próbatétel elé állítja, már minden erejével azon lesz, hogy megmutassa: megváltozott. Egyébként is, ha igazán szereted azt a nőt, aki melletted van, teljesen természetes lesz a számodra, hogy fogod a kezét, amikor arra igazán szüksége van. Hölgyek, bármennyire is hihetetlen: a férfi is képes a jellemfejlődésre.

 


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL