LELKIPATIKA

A szeretet törvénye

Szerző:
Szabó Anna
Ha több a negatív dolog az életedben, mint a pozitív, akkor valami nagyon nincs rendben, te pedig tisztában vagy ezzel. Látod magad körül a boldog és elégedett embereket, és valami azt súgja, hogy mindezt te is megérdemelnéd. És igazad van: valóban olyan életet érdemelsz, ami túlcsordul a jótól.

 

Gondolkozz el egy pillanatra, mi lenne a világból szeretet nélkül. Először is, nem léteznél – szeretet nélkül meg sem születhettél volna, ahogyan nem születhetett volna meg senki a családodból vagy a barátaid közül. Sőt, egyetlen emberi lény sem élne a Földön. Ha a szeretet ereje kialudna, az egész emberi faj fogyásnak indulna, és végül kihalna.


A szeretet a hajtóerő


Minden, ami lenni szeretnél, amit tenni szeretnél, vagy el szeretnél érni, a szeretetből táplálkozik. Szeretet nélkül nem lenne pozitív erő, ami arra ösztönözne, hogy reggel felkelj, dolgozz, játssz, táncolj, beszélj, tanulj, zenét hallgass vagy bármi mást tegyél. Olyan lennél, akár egy kőszobor. A szeretet pozitív ereje inspirál, hogy mozogj, ez tölt el vággyal, hogy legyél, vagy bármit elérj. A szeretet pozitív ereje képes bármilyen jót létrehozni, gyarapítja a jó dolgokat, és megváltoztathat bármilyen negatív dolgot az életedben. Hatalmad van az egészséged, a vagyonod, a karriered, a kapcsolataid és az egész életed összes területe felett. Ez a hatalom – a szeretet pedig benned rejlik!


De ha hatalmad van az életed felett, ez a hatalom pedig benned rejlik, akkor miért nem csodálatos az életed? Miért nem nagyszerű minden egyes területe? Miért nincs meg mindened, amire vágysz? Miért nem sikerül mindent elérned, amit szeretnél? Miért nem csordul túl a lelked az örömtől minden egyes napon? A válasz: mert választanod kell. Választanod kell, hogy szeretsz és a pozitív erőt táplálod – vagy nem. És akár tudatosul benned, akár nem, életed minden egyes napján, életed minden egyes pillanatában meghozod ezt a döntést. Kivétel nélkül, minden alkalommal, amikor valami jót tapasztaltál, szerettél és a pozitív erőt tápláltad. És minden alkalommal, amikor valami olyasmit tapasztaltál, ami nem jó, nem szerettél, az eredmény pedig csupa negatívum lett. A szeretet forrása minden jó dolognak az életedben, a szeretet hiánya pedig minden negatív dologé, minden fájdalomé és szenvedésé.

A lényeg tehát az, hogy megismerd az egyetlen és egyedüli erőt, ami minden jó dolgok forrása ebben a világban, és arra használhatod, hogy megváltoztasd az egész életedet. De ehhez először is meg kell értened, pontosan miképpen működik a szeretet.


A szeretet törvénye


A világegyetemet természeti törvények irányítják. Azért tudunk gépekkel repülni, mert a légiközlekedés velük összhangban működik. Nem a fizika törvényei változtak meg annak érdekében, hogy repülhessünk, hanem mi találtuk meg a módját, miként dolgozhatunk velük összhangban. Ahogyan a fizika törvényei meghatározzák a légi közlekedést, az elektromosságot és a gravitációt, a szeretetnek is van irányító törvénye. Ahhoz, hogy a szeretet pozitív erejét tápláld és megváltoztasd az életedet, ezt a törvényt kell megértened, ami egyben a világegyetem leghatalmasabb törvénye – a vonzás törvényét.

A vonzás törvénye az, ami a világegyetem összes csillagát a helyén tartja, és ami felépít minden egyes atomot és molekulát, a legnagyobbtól egészen a legkisebbig. A természetben mindenhol a vonzás erejét megtapasztalhatod, a méheket csalogató virágtól kezdve a magon át, amely tápanyagot szív fel a talajból, minden egyes élőlényig, ami vonzódik a saját fajához. A vonzás ereje tartja össze tested sejtjeit, az anyagokat, amelyekből a házad épült, a bútort, amin ülsz, ez tartja az autódat az úton és a vizet a poharadban. Minden tárgyat, amit használsz, a vonzás törvénye tart egyben!
És bizony, a vonzás ereje húzza az egyik embert a másikhoz. Arra ösztönöz bennünket, hogy a városokat, nemzeteket, csoportokat, klubokat és szövetségeket alapítsunk, közös érdekeink szerint. Vonzanak a kedvenc dolgaid és helyeid, és a vonzás működését tapasztalod akkor is, amikor valami a barátaid és a szeretteid felé húz.


A szeretet vonzereje


Di mi is valójában a vonzás ereje? A vonzás ereje a szeretet ereje! A vonzás tehát egyenlő a szeretettel. Amikor azt érzed, hogy vonzódsz kedvenc ételedhez, szeretetet érzel iránta – ha nem létezne a vonzás, nem éreznél semmit, minden étel ugyanolyan lenne számodra. Nem tudnád, mit szeretsz és mit nem, mert nem vonzódnál semmihez. A vonzás ereje révén érzed a szeretetet!

A vonzás törvénye tehát egyenlő a szeretet törvényével, ez az a mindenható törvény, ami mindent összefog és a helyén tart. Általánosságban a vonzás törvénye úgy működik, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Egyszerűen megfogalmazva ez a te életedben a következőt jelenti: amit kifelé adsz, azt kapod vissza. Bármit is adsz tehát önmagadból az életben, ugyanazt kapod vissza. A vonzás törvényének értelmében pontosan azt vonzod magadhoz, amit te adsz.

Az adás cselekedetének hatása létrehozza a kapás ellentétes irányú hatását, és amit kapsz, mindig egyenlő mértékű lesz azzal, amit adtál. Bármit is adsz magadból az életben, vissza kell térnie hozzád. Ez az univerzum matematikája és fizikája.


Adj valami pozitívat, és pozitív dolgot kapsz vissza – adj negatívat, és negatív dolgot kapsz vissza. Sugározz pozitivitást, és olyan életet kapsz cserébe, ami tele van pozitív dolgokkal. Sugározz negativitást, és olyan életet kapsz cserébe, ami negatív dolgokkal van tele. Hogyan sugározhatsz pozitivitást vagy negativitást? A gondolataid és az érzéseid által! Minden embert, körülményt és eseményt, akikből, és amikből életed pillanatai összeállnak, az általad kibocsátott gondolatok és érzések vonzanak hozzád. Az élet nem egyszerűen megtörténik veled – minden egyes dolgot annak megfelelően kapsz, amit te adtál!


Te teremted meg az életedet, gondolataiddal és érzéseiddel. Bármit gondolsz, vagy érzel, az teremt meg mindent, ami történik veled, és amit az életben megtapasztalsz. Ha azt gondolod és érzed, hogy „ma nehéz és stresszes napom van”, csupa olyan embert, körülményt és eseményt fogsz magadhoz vonzani, akik, és amelyek nehézzé és stresszessé teszik a napodat. De ha azt gondolod és érzed, hogy „az élet igazán jó hozzám”, csupa olyan embert, körülményt és eseményt vonzol, akik, és amelyek igazán széppé teszik életedet.


Mágnes vagy


A vonzás törvénye csalhatatlan: az életben mindent az alapján hoz el számodra, amit te magad adsz. Te vonzod magadhoz az anyagiakra, az egészségedre, a kapcsolataidra és a munkádra vonatkozó körülményeket. Amilyen biztos, hogy gondolkozol és érzel, olyan bizonyos az is, hogy a vonzás törvénye reagál a gondolataidra és az érzéseidre. Sugározz tehát pozitív gondolatokat és érzéseket, és az egész életedet megváltoztathatod!


Pozitív és negatív gondolatok


Gondolataidhoz egyaránt hozzátartoznak azok a szavak, amiket a fejedben megfogalmazol, és amiket hangosan kimondasz. Amikor azt mondod valakinek, „milyen gyönyörű napunk van”, először a fejedben születik meg a gondolat, és csak utána öntöd szavakba. Gondolataidból lesznek a tetteid is. Amikor reggel kikászálódsz az ágyból, először a fejedben születik meg a felkelés gondolata. Nem cselekedhetsz anélkül, hogy tettedet ne előzné meg egy gondolat. Ez azt jelenti, hogy a gondolataid milyensége határozza meg, hogy szavaid és tetteid pozitívak vagy negatívak lesznek. De honnan tudhatod, hogy a gondolataid pozitívak vagy negatívak? A gondolataid csak akkor pozitívak, ha arról szólnak, amit akarsz, és amit szeretsz! A negatív gondolatok pedig mindig azzal kapcsolatosak, amit nem akarsz, és amit nem szeretsz. Ennyire egyszerű az egész.


A legtöbb ember sajnos többet gondol olyasmire és gyakrabban beszél olyan dolgokról, amiket nem szeret. Több negativitást sugároznak magukból, mint szeretetet, ezáltal pedig akaratlanul is megfosztják magukat minden jótól az életben. Szeretet nélkül képtelenség jó életet élni. Azok az emberek, akiknek nagyszerű az életük, többet gondolnak arra, amit szeretnek, és gyakrabban beszélnek róla, mint arról, amit nem szeretnek! Akik viszont folyamatosan küszködnek, az esetek többségében arra gondolnak, amit nem szeretnek!


Csak arról beszélj, amit szeretsz!


Amikor az anyagi, a kapcsolati vagy az egészségügyi problémáidat sorolod, vagy arról panaszkodsz, nem arról beszélsz, amit szeretsz. Nagyon sok bosszantó apróság történik velünk nap mint nap, és ha hozzászoksz, hogy arról beszélj, amit nem szeretsz, minden apró bosszúság még több küszködést és nehézséget hoz majd az életedbe. Tehát mindig a napi jó hírekről beszélj! Mert ahhoz, hogy elérd, amit szeretnél, csakis arról kell beszélned, amit szeretsz. Ha papagáj módjára ismételgeted a negatív dolgokat, és folyton azt sorolod, hogy mi mindent nem szeretsz, szó szerint ketrecbe zárod magad, mintha valóban papagáj lennél. Minden egyes alkalommal, amikor arról beszélsz, amit nem szeretsz, egy újabb ráccsal bővíted a kalitka falát, ami elzár téged minden jótól. Ha jó életet szeretnél, tört össze a téged fogva tartó kalitka rácsait – szeress, és csak arról beszélj, amit szeretsz, mert a szeretet szabaddá tesz! Vagyis: érezned kell a szeretetet, ha táplálni akarod az erőt!

Rhonda Byrne – Az erő
(Édesvíz Kiadó)


A Titok a vonzás törvényéről szólt. Rhonda Byrne most feltárja az univerzum legfőbb hatalmát... AZ ERŐT. Könyve a világegyetem leghatalmasabb erejéről szól – az Erőről, amellyel mindent megszerezhetsz. Bármit megteremthetsz, bármit megváltoztathatsz, csupán egyetlen dologra van szükséged... AZ ERŐRE.

 



Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL