ÁLLATI CUKISÁGOK

Skuló fázik

Szerző:
Szabó Anna
Nagy a baj akkor, ha egy védencünknek már nem csak a külső hidegek, hanem a szívében dúló téllel is meg kell küzdenie: Skuló pedig fázik. Elvonul, s bár örül annak, ha minket láthat, de a lelkesedése a tél beálltával alábbhagyott.

 

Számára ez csak az idő múlását, s közben a saját sorsát jelképezi. Megint egy tél, amit nem gazdás kutyaként tölthet el. Öregen. Hiába is igyekszik elhitetni mindenkivel, hogy ő még egy lendületes, agilis eb, felette is eljárt az idő.


Igaz, akkor sem volt éppen tinédzser, amikor a gondozásunkba került a váci gyepmesteri telepről. Morcos-harcos, elszánt fekete sereg volt egyszemélyben. Küzdött ellenünk és valószínűleg a saját démonjaival. Nem sok kutyánál merül fel az altatás gondolata, de miután nem lehetett megérinteni, a kennelből kivenni, ez is eszünkbe jutott. Valahogy aztán mégsem adtuk fel, bátorkodtunk bátrakká válni, és ő megérezte az elszántságunkat. Talán.

Mostanra már sokat finomodott, de azért vannak a mai napig „morgós” napjai. Ilyenkor békén kell hagyni, egy idő után magától nyit, és újra kerek a világ.

Rendkívüli mértékben labdabolond, a meleg időszakban a pancsolás is kedvenc elfoglaltságai közé tartozik. Valaha kenneltiszta volt, de ezt a tudását mostanában nem gyakorolja, viszont lakásban biztosan újra rátalálna a rendre. Szépen sétál pórázon, más kutyákkal a viszonya közömbösnek mondható, autóban jól utazik, szeret is kocsikázni. A kozmetikáért viszont nem rajong.


A szemét élete végéig csepegtetni kell, mert nem termel elég könnyet, de ez nem ró különösebben nagy anyagi terhet a leendő gazdára.

Skuló bőven benne van a tíz évben, ivartalanított, chipezett, oltott, rendszeresen parazitamentesített cocker spániel kan. 2007 óta várja az igazit, aki nem akar eljönni. Talán mi vagyunk túl óvatosak, talán tényleg így van megírva az ő sorsa… De szeretnénk neki legalább átmenetileg meleg otthont keresni, legalább a téli hónapokra.


Ha valakinél van egy meleg szobasarok vagy egy fűtött előszoba, ahol egy Skuló nem zavarna, s aki tudna és szeretne neki egy esélyt adni, hogy ne érezze, hogy ezen a télen talán már feladhatja a kennelben, a hidegben, jelentkezzen az info@futrinkautca.hu e-mail címen.

Skuló szívében dúl a tél, de tudjuk, hogy valakinél ott van a tavasz esélye. Talán éppen te vagy az?

 

Amennyiben szeretnél érdeklődni Skuló felől, netán szeretnél igazi gazdija lenni, akkor írj az info@futrinkautca.hu e-mail címre, vagy pedig hívd a 06/30/284-1278-as telefonszámon.

Ám nagyon nagy segítség lenne az is, ha támogatnád a Futrinka Egyesület munkáját!

Bankszámlaszám:
Futrinka Egyesület
10404089-49575251-57561000 (K&H bank)

Köszönjük!

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL