Földön kívüli leszállópálya, vagy egy rejtélyes ősi város?

Teotihuacan romváros Mexikóban, a Mexikói-völgy északkeleti részében fekszik. Piramisain kívül a város még híres terjedelmes lakónegyedeiről, az úgynevezett "Holtak útjáról", és számtalan, jó állapotban fennmaradt színes falfestményeiről.

Teotihuacán jelentése, az „istenek városa”. Az egykoron itt élő népről nem sok adat áll a rendelkezésre. Sem a nyelvüket, sem a hovatartozásukat nem sikerült megfejteni. A város eredeti nevét sem tudjuk, Teotihuacán nevet már a később ide érkező aztékok adták a városnak. Mexikóban először várost ez az ismeretlen népcsoport épített. Nagy tekintélyre tettek szert, és kiterjedt kereskedelmet folytattak. Az V. században Teotihuacán Közép-Amerika legnagyobb városává nőtt.

A település rácsos alaprajzra épült, még a folyót is új csatornába vezették, hogy a széles utak párhuzamosságát ne zavarja meg. A lakóházak és a kézművesek épületei más-más negyedben helyezkedtek el, de nem váltak annyira külön a kultusz helyszínétől, mint más hasonló városokban. A vallási központ egy 2,3 kilométer hosszú, 40 méter széles útra, a Halottak útjára fűződik. A terep 30 métert emelkedik, ezt lépcsők hidalják át egyenlő szakaszonként. Az út végén áll a 42 méter magas Hold-piramis négylépcsős építménye. A délre néző oldalhoz egy alacsonyabb lépcsős emelvény kapcsolódik, mely talán oltár lehetett.

Az épület együttes legnagyobb építménye a Nap-piramis, szerkezete szinte pontos mása a Hold-piramisénak, csak 2,5-szer akkora. Egy monda szerint Teotihuacánban született a Nap és a Hold. A régészeti feltárások is azt bizonyítják, hogy a Nap és a Hold kitűntetett szerepet kapott a vallási gyakorlatban.

A harmadik nagyléptékű alkotás a Citadella a Halottak útjának kezdeténél. Nem erődítmény, hanem gazdagon díszített, reprezentatív templomegyüttes. Belső négyzetes udvarát széles, lépcsős sáncok veszik körül. A kisebb oltárépítmények vezetnek a tollas kígyóként ábrázolt isten, a Keccalkoatl templomához. Teraszos kiképzésű, eredetileg 21 méter magas, 6 lépcsős piramis. Szabályos rendben ismétlődő domborművek tagolják a felületet. A stilizált lángkoszorúból kibújó Keccalkoatl-maszkok meghökkentő, vicsorgó, nagy szemű sárkányfejek. Az esőisten arcai is feltűnnek az épület falain. Bizonyára a félelemkeltés volt a cél, amit a szemekben világító ásványgolyók behelyezésével értek el. A festéknyomok azt mutatják, hogy valaha egy színpompás épület lehetett.

Sok megválaszolatlan kérdés kapcsolódik Teotihuacánhoz. Sajnos az első, század eleji ásatások nagy kárt okoztak. Azt láthatjuk, hogy Tlalok esőistent tisztelték, az állatok közül pedig a jaguár kapott megkülönböztetett figyelmet. Az életmód a földművelés nyomait hagyta az utókorra. A lelőhelyeken gazdagon díszített narancsszínű kerámiatárgyakat találtak, értékes falfestmények kerültek elő, és bizonyosan fontos szerepe volt az obszidiánnak (vulkáni üveg, a legkeményebb kő a világon). E magas szintű kultúra hanyatlásáról a kutatók semmit sem tudnak. A nyomok azt mutatják, hogy a VIII. században a város lakói erőszak áldozatává váltak, a várost fel is gyújtották. Az isteneknek bemutatott emberáldozat kultuszát valószínűleg a később megjelent népcsoportok gyakorolták, talán a toltékok.