Tanulj meg a jelenben élni!

Ilyen esetekben általában azon törjük a fejünket, hogy mit fogunk csinálni, vagy éppen a múltbéli dolgokon rágódunk. Ahogy fentebb írtuk, ezért a gondolkodó énünk a felelős. A baj csak az, hogy az általa generált gondolatok túl gyakran terelik el a figyelmünket attól, amit az adott pillanatban teszünk. Előfordult már veled, hogy autóval mentél valahová, és mikor odaértél, észrevetted, hogy semmire nem emlékszel az útból? Vagy úgy gondoltad, tudod, hogy merre mész, de végül mégis rossz helyen kötöttél ki? Ennek az az oka, hogy nem az útra figyeltél, hanem gondolkodó éned valamilyen tevékenyégére (pl. ábrándozás, tervezés, aggodalom, problémamegoldás, emlékezés, stb.). Így telik el életünk jelentős része.

Megtörtént-e már veled, hogy megkérdezték: „Mit csináltál ma?” – és te nem tudtál választ adni, mert nem emlékeztél? Jártál már úgy, hogy eszegettél valamit, és észre sem vetted? Vagy elolvastál egy egész oldalt a könyvedből, és egy árva szó sem maradt meg belőle? Az ilyen esetekre mondjuk általában, hogy szórakozottak vagyunk, vagy elmerengtünk valamin, esetleg belefeledkeztünk a gondolatainkba – mindhárom kifejezés arra utal, hogy tudatunk termékeivel foglalkoztunk, ahelyett, hogy a pillanatnyi eseményekre figyeltünk volna. Ilyenkor a gondolkodó én eltereli a megfigyelő én figyelmét.

Az a bizonyos gondolkodó én

A gondolkodó én egy időgéphez hasonlít: vagy a jövőbe, vagy a múltba repít bennünket. Rengeteg időt töltünk azzal, hogy a jövőt tervezzük, a jövőről álmodozunk, vagy éppen rettegünk tőle. Ám még többet azzal, hogy a múlt eseményein tépelődünk. Ez rendkívül hasznos jelenség, a gond inkább az, hogy abban a kis időben, amikor a tudatunk mégis a jelenre koncentrál, általában kritikusan vagy elítélően teszi azt: harcol a valóság ellen, ahelyett, hogy elfogadná a tényeket. Ez az állandó agyi tevékenység rendkívül erős és zavaró tényező, hiszen gondolkodó énünk a nap jelentős részében azzal van elfoglalva, hogy elvonja a figyelmünket a teendőinktől. Mert minél inkább belefeledkezünk a gondolatainkba, annál kevésbé tudunk az adott tevékenységre koncentrálni.

Néha pontosan az a cél, hogy belefeledkezzünk a gondolatainkba, de túl gyakran fordul elő, hogy teljesen lényegtelen, az életünkhöz egyáltalán nem kapcsolódó gondolatok terelik el a figyelmünket. Ha pedig elmerülünk a gondolatainkban, és csak testileg vagyunk jelen valahol, akkor valójában már saját magunkhoz sem kapcsolódunk!

Mi is az a kapcsolódás?

A kapcsolódás az itt-és-most tudatos megélését jelenti, amikor az ember tökéletesen feloldódik a jelenben, és összhangba kerül a valósággal. Amikor a kapcsolódást gyakoroljuk, kivonjuk magunkat a múltból vagy a jövőből, és visszatérünk a jelenhez – az itt és mosthoz. Hogy ez miért fontos? Három fő oka van:

Kapcsolatot teremteni a jelennel azt jelenti: felébredni, megfigyelni mi történik, elmerülni és feloldódni a világban, és megbecsülni az élet minden pillanatát. A kapcsolódás gyakran spontán is bekövetkezik, kellemes és inspiráló helyzetekben. Sajnos azonban nem tart sokáig. Előbb vagy utóbb a gondolkodó én újra erőre kap, és történeteivel, ítéleteivel vagy kritikájával kiragad a pillanat élményéből.

Kapcsolódás és megfigyelő én

A kapcsolódás a megfigyelő én révén történik. A lényege, hogy teljes figyelmünkkel arra koncentráljunk, ami itt és most történik, és ne hagyjuk, hogy gondolkodó énünk elterelje a figyelmünket, vagy befolyásoljon. A megfigyelő én nem ítélkezik, nem küzd a valósággal és nem próbál ellenállni neki. Egyszerűen csak olyannak látja a dolgokat, amilyenek. Az ellenállás csak akkor következik be, ha azonosulunk az ítéleteinkkel, és elhisszük, hogy dolgok rosszak, tévesek, vagy igazságtalanok.

Gondolkodó énünk azt sugallja, hogy a dolgok nem olyanok, mint amilyennek lenniük kellene, hogy mi magunk sem vagyunk olyanok, mint kellene, hogy a valóság hamis, és a gondolataink igazak. Ezért a gondolkodó én gyakran olyan, mint egy sötét szemüveg, amely elhomályosítja a világról alkotott képünket, és elszakít minket a valóságtól. Ahelyett tehát, hogy segítene a konkrét valósághoz kapcsolódni, inkább eltávolít tőle, más térbe és időbe repít.

Jó hír, hogy mindeközben a megfigyelő én is jelen van, és bármikor a segítségünkre siet. Így kapcsolódhatunk az ember által érzékelhető világ végtelen dimenzióihoz. Elképesztő, de igaz: ha nyíltan és érdeklődően közelítünk valamilyen kellemetlen tapasztalathoz, gyakran kiderül, hogy a dolog nem is olyan rémisztő, mint hittük. Hasonlóképpen a leghétköznapibb és legmegszokottabb élmény is izgalmas, új fényben tűnhet fel, ha teljes mértékben, tudatosan kapcsolódunk hozzá. Ezt te magad is megtapasztalhatod a következő gyakorlat segítségével:

Mit vettél észre? Remélhetőleg két dolgot is: az egyik, hogy az érzetek valóságos kavalkádja vesz körül folyamatosan – csak éppen rendszerint nem veszed őket észre. A másik, hogy a gondolatok és érzések nagyon könnyen elterelik a figyelmet. Ha fejleszteni szeretnéd tudatosságodat, hogy kósza gondolataid és érzéseid ne zökkenthessenek ki olyan könnyedén a szemlélődésből, gyakorold naponta a következő feladatot.

És ne feledd: valahányszor úgy érzed, hogy az „időgép” magával ragadott, igyekezz vissza a jelenbe! Mert minél inkább a kellemetlenérzésekre és gondolatokra koncentrálunk, annál inkább elszakadunk a jelentől.