SZÉPSÉG

Szépségtippek a moziból - Légy Te is szexi díva!

Szerző:
Szabó Anna
Hollywood nagy előszeretettel tekeri vissza az idő kerekét, hogy a múlt egy idealizált világába csöppenhessünk és elmerülhessünk annak stílusában.


Így történt ez az elmúlt egy évtizedben is számtalan alkalommal, mi pedig most ezekből válogattuk össze nektek a legnagyobb klasszikusokat. Jó mazsolázgatást!

1920-as évek

Ebben az évtizedben egyértelműen a rövid haj volt a nyerő. A leginkább pedig a bubi, melyet, akár Kleopátrának is tulajdoníthatjuk, de talán helyesebb, ha a ’20-as évek meghatározó színésznő-ikonját Louise Brooks nevét kötjük hozzá. Igaz, egy New Yorki fodrász már az 1900-as évek elején kitalálta ezt a fazont, de igazán Louise-nak, a kor hedonista, démoni nőalakjának köszönheti népszerűségét, aki önmaga volt a megtestesült ellentmondás.

Catherine Zeta-Jones a Chicago-ban, amikor a világ a jazz, a bubifrizura és necchálós ruhák körül forgott.

Mia Farrow a Nagy Gatsby-ben Fitzgerald Daisy Buchananját, avagy a végzet asszonyát alakítja, ahol olyannyira ragyogó, amennyire a szíve homályos és kegyetlen.

Audrey Tautou a tökéletesen boltíves szemöldökök és a kifogástalan frizurák, na meg persze a tervezők fénykorát bemutató Coco Chanel című film főszerepében.

 

1930-as évek

Mit tagadjuk, a harmincas években élők nemzedékére a mélabú erősen rányomta bélyegét. Túl az első világháborún, még mindig várva a nagy változásokra, köztük a női jogokra, nem beszélve a pénzügyi válság állandó létbizonytalanságáról. A „gyengébbik nem” megmutatta erejét, vörös rúzst használtak az ajkukon és –pirosító helyett- az arcukon is, lágy hullámos tincsekkel keretezték arcukat…

Faye Dunaway a Bonny és Clyde-ban. A depresszió sohasem tűnt még ennyire elbűvölőnek, mint akkor.

Cate Blanchette az Aviátorban. Ekkor lopja el Katharine Hepburntől a sportosan elegáns stílust.

Kiera Knightly a Vágy és vezeklésben. Smaragdzöld ruhájában és göndör fürtjeivel.

Marion Cotillard a közellenségekben. A göndör hajfürtjei rendkívül szexik. De a barátja már nem annyira.

 

1940-es évek

A vörös rúzs tartotta magát és csatlakozott hozzá ugyanebben a színben a körömlakk is, viszont előtérbe került a válltömés, és a keskeny csípő. A nők nem öltözködtek és nem sminkelték magukat hivalkodóan - tekintettel a történelmi eseményekre.

Diane Kruger a Becstelen Brigantykban. Egy szó: válltömés. És még kettő: piros rúzs.

Juliette Binoche az Angol betegben. A háború köde nem homályosíthatja el szépségét.

Cher a Tea Mussolinivel című filmben. Sugárzó, élettel teli egyénisége tökéletes ellentéte a fagyos Lady Hesternek.

 

1950-es évek

A ruha- és hajviselet egyaránt visszafogott, már-már ártatlan volt. A tisztaság divatba jött, mely természetesen a filmvászonról is visszaköszönt. Gömbölyű idomaival, szépségpöttyével Marylin Monroe volt az egyik nagy kedvenc, de felejthetetlen Elizabeth Taylor vagy Audrey Hepburn precízen megformált szemöldöke is.

Kate Winslet a Szabadság útjaiban. Amikor az ötvenes évek otthonaiba és megjelenésünkbe beköltöztek a pasztelszínek.

Gwyneth Paltrow a Tehetséges Mr. Ripley-ben. Gazdag, megrontott és persze cicababa. Mi más is lehetne.

Cybill Shepherd Az utolsó mozielőadásban. A középiskolás szirén, ártatlan iskolás lány kinézettel.

Julianne Moore a Távol a Menyországtól című filmben. Annak ellenére, hogy a házassága darabokra hullik szét, tökéletesen egyben tartja magát.

 

1960-as évek

Nem tudnánk egy hírességet sem kiemelni a régi időkből, de gyakorlatilag, ha megnéztél egy hatvanas évekbeli amerikai filmet, akkor alig akadt olyan képkocka, amin, ha nő szerepelt ne tűnt volna fel a hippistílus. Ez alól persze csak a tisztes feleségekről szólók a kivételek. A kétezres években Sienna Miller elevenítette fel ezt frizurát, de az övéről messziről látszik, hogy ápolt, hisz magas fényű, enyhe hullámokkal tarkítva. Képünkön Robin Wright (jobb oldalon) képviseli ezt a stílust. A tisztes feleségek körében pedig a jó megjelenés egyet jelentett a tupírral, a tussal megrajzolt macskaszemekkel és a sárgás-barackos rúzzsal.

Beyoncé Knowles a Cadillac Records - Csillogó fekete lemezekben. A meggyötört parókája olyan merész, akár a hangja.

Julianne Moore a A Single Manben. Sárgásvörös rúzs és a sötétfekete szemceruza tökéletesen felidézi a hatvanas évek glamour hangulatát.

Robin Wright a Forrest Gump-ban. A virágok gyermeke, mintha kölcsönkérték volna a Hairből, igazi pacisfista külsővel.

 

1970-es évek

Igazi forradalom kezdődött a sminkvilágban! Világos színek a szemhéjon, főként selyembe és opálba vonva azt. Elsősorban a kék, a lila és a zöld dívik. Végre megjelenik a pirosító púder mai formája valamint a szájfény. Sőt, ebben az időben kezdtek el hódítani a csillámporok!

Heather Graham a Boogie Nights című filmben. Mint egy rolleres lány, forró nadrágban.

Kate Hudson hosszú, göndör fürtjeivel a Majdnem híres-ben, mint egy vérbeli rock gruppi.

Sharon Stone a Casino-ban. Fagyos ajkak, így lehetne a legegyszerűbben definiálni a vegasi hangulatot.

 

1980-as évek

A nyolcvanas évek egyértelműen a drága ízlésű nőkről szólt, gondolj csak Madonna „Material Girljére”. Képviselői igazi, rivaldafényben élő dámák, azonban ez a rivalda lehet a lesifotósok fényképezőgépe, de a diszkógömb szikrázása is… Szétáradó, dekadens stílus ez, mely a nő szolgálatára hivatott, hogy az teljes pompájában a nyilvánosságot élvezhesse. Gondolj csak a kanárisárga szemsminkre, az fagyos ajkakra, és a kék minden árnyalatára. Persze ez az időszak nem mellőzte a hangsúlyos szemsmink mellett a hangsúlyos ajkakat sem.

Julia Roberts in Charlie Wilson háborúja. Nyolcvanas évek, Texas, és kegyetlenség.

Drew Barrymore a Hajrá Bliss!-ben. Gyönyörű és vagány.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL