LELKIPATIKA

Ha gyötörnek a rémálmok

Szerző:
Szabó Anna
Éjszakánként minden ember álmodik az alvás bizonyos szakaszaiban. Ez azonban nem mindig tudatosul, mert az agy sok álmot kitöröl vagy elfojt. Sajnos nemegyszer a rémálmok azok, amelyeket megőriz az emlékezet.

 

Az agy behúzza a vészféket


Az alvás első óráiban a legfrissebb élményeket dolgozzuk fel, melyek az elmúlt néhány napban történtek. A távolabbi múlt eseményei, a tudatalatti félelmek csak az alvás utolsó harmadában idéződnek fel. A legnyomasztóbb rémlátomások akkor kezdődnek, amikor odakint már dereng a hajnal. Azért a rossz álmokra emlékszünk, mert durván felriasztanak az alvásból. Az álomkutatással foglalkozó szakemberek az ébredést úgy értelmezik, mint a lélek vagy az agy által működésbe hozott vészféket, mely túl erős félelem esetén egyszerűen kikapcsolja a képeket. Az alvót látomásai során rendszerint üldözések és kilátástalan helyzetek teszik próbára. Gyakori, hogy olyan állatok erednek nyomába, melyektől undorodik, például patkányok, kígyók vagy pókok Az üldözők lehetnek képzelet szülte szörnyalakok Van, aki azt álmodja, hogy bezárták valahová, más attól retteg, hogy a mélybe rántja egy láthatatlan erő, esetleg megég, megfullad, vagy felfalja valami. A rémálom szenvedő alanya általában fegyvertelenül áll az életveszélyes fenyegetéssel szemben, melytől csak a felébredés szabadíthatja meg.


Az alváskutatók és a pszichológusok nagyjából azonosan vélekednek a rémálom eredetét, értelmét és célját illetően. Valamennyien egyetértenek abban, hogy elfojtott problémák és tudattalan félelmek hallatnak magukról ily módon. Egy angol pszichológusnő azt állítja, hogy az álmodót saját tudatalattija bünteti meg azért, mert lelkiismerete ellen vétett, tiltott vágyainak engedett, vagy valami borzalmas cselekedetet követett el. Más kutatók úgy vélik, hogy az álom afféle nagytakarítás, melynek során az agy rendezi, értékeli, és az emlékekkel egybeveti az új információkat, érzéseket és élményeket, majd jelentőségüknek megfelelően az emlékezetben elraktározza vagy törli őket.


Átírni az álmok nagykönyvét


A gyötrő álmot egy kellemetlen élmény vagy egy horrorfilm is kiválthatja, ám a háttérben rendszerint valamilyen megoldatlan probléma áll, melyet szeretnénk végre tisztázni. A döntő azonban a lelkiállapot. Aki rosszul érzi magát, az álmában gyakran él meg szorongatott, félelemmel teli helyzeteket.


Egy érdekes módszerrel azonban át lehet írni az álmok forgatókönyvét. Idézzük fel álmunkat, majd tetszés szerint változtassuk meg a dramaturgiát, és a következő napokban ellazult állapotban pergessük le az új változatot lelki szemeink előtt. Ezzel a módszerrel az érintettek nagy részének sikerült kellemes álommá változtatnia rettenetes látomását.

 

Fejtsd meg az álmaidat!

Az álmoknak mindig üzenete van számunkra, ezért fontos, hogy meg is fejtsük, vajon mit jelent, mit akar tőlünk...

Az Álombiblia segítségével megfejtheted álmaidat >>

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL