PASISZEMMEL

Hogy mondják azt külföldiül, hogy tetszel nekem?

Szerző:
Szabó Anna
A szerelem nem ismer határokat, az érzések és a vágy pedig nem kérnek útlevelet, így külhonban is számtalan lehetőség adódhat a kalandvágyó férfiak előtt. De vajon lenyomják-e a kinti lányok a hazaiakat?

 

„Venezuelába kéne menni!” – állítja Döme barátom. A híres mondással ellentétben nem azért, hogy pulykakakast vegyünk – egyébként sincsenek ismereteim a dél-amerikai háziszárnyas állomány minőségéről -, hanem mert állítólag ott élnek a földön a legszebb nők. Tehát ha pulykakakast nem is, pipit szívesen hoznánk onnan. De nem kell azért keresztülrepülni az óceánt, hogy szemrevaló Hölgyeken legeltessük a szemünket. Ehhez elég csak végigsétálni valamelyik magyar város utcáin, és máris tátva marad a férfiember szája. Ahogy Döme mondja: „Annyi jó nő, mint itt, Magyarországon, sehol sincs!”. Kijelentéséhez természetesen a kanbrigád valamennyi tagja hangos éljenzés kíséretében csatlakozott, de ahogy múltkor megvitattuk, hogy a pesti barátnő vagy a vidéki-e a jobb, úgy ezúttal a külföldi kontra magyar csajok téma került terítékre. Az ötletgazda nem én voltam, hanem Berci, aki egyben a leglelkesebb szószólónak is bizonyult. Nem is csoda: talán több határon túli leányzó fordult meg az ágyában, mint itthoni…

Holiday time!

Az idegenből az ölünkbe pottyant Hölgyikéknél először is tisztáznunk kellett, hogy komolyak-e a szándékaink velük, vagy csak átmenetileg kavarjuk fel az állóvizet egymás életében (gaz férfiakról lévén szó általában az utóbbi attitűd nyer). És ha már állóvíz, akkor Balaton, és a magyar tenger partján megannyi Heidi, azaz szöszi NDK-s turistalány. Sokunknak ez az első emléke, ha a külföldi csajozás kerül szóba, de itt még csak kóstolgattuk, hogy milyen kézzel-lábbal udvarolni. Aztán férfivá érve már nem csak nyaralni vonulnak ki a bikák a tengerpartra. „Ha az ember szingliként elmegy a haverjaival lábat áztatni az egyik távoli országba, ahol eléggé túlfűtött a hangulat, ott minden lehet” – mondta a világlátott hímek minden tapasztalatával Anti. „A mai fiatal csajok nagyon kaphatóak a szexre, könnyen ledőlnek náluk a falak. Volt példa arra, hogy egy helyi csaj felvitt a lakására, és utána nem láttam többet. Gondolom, rákövetkező nap már egy másik férfi volt nála”. Ám hiba lenne leszűkíteni a lehetőségeket, hiszen a nemzetközi kapcsolatokat nem csak a nyaralások alkalmával lehet ápolni.

Ha felszáll a köd Albionban…

…kiderül, hogy ott is találni szemrevaló ladyket. Pedig Anglia elsősorban nem a jó nők miatt minősül az ígéret földjének – nagyon nem… –, hanem inkább a jobb melók miatt. De előfordulhat, hogy pénzkeresés közben csinos brit lánykákra bukkanunk. Méghozzá nem is egyre. „Nekem több angol csajom is volt” – húzta ki magát büszkén a téma szakértője, Berci. „Azt kell mondjam, hogy a brit nők, bár valóban nem túl szépek, de jófejek, kellően vadak, ráadásul lehet velük bulizni is, mert isznak mint a gödény. Nem mellékesen pedig baromi jók az ágyban! Persze lehet, hogy nem mind ilyen, de akikkel én összefutottam, azokra illik ez a jellemzés. És kettő közülük kimondottan szép és csinos volt, messze a brit átlagon felül. Ja, és imádtam az akcentusukat!” – mesélte nagy lelkesen a hűvös angol szívek meghódítója. Anti cimboránk józan eszének is megártott a sok eső Nagy-Britanniában, az ő fejét ugyanis egy ír Hölgy csavarta el. Mint elmondta, a bimbódzó románc végül nem teljesült be, mivel inkább egy hazai tündérkét próbált meg leigázni. Rosszul tette, ugyanis az itthoni kiszemelt kosarat adott neki. De itt az újabb bizonyíték, hogy a magyar áru is versenyképes lehet a külföldi termékkel szemben.

Orosz rulett, svédcsavar és társnőik

Megöntözésre váró virágszálak azonban nem kizárólag a szigetországban teremnek, hanem a szélrózsa irányában bármerre. Egy gyönyörű szempár bárhol visszamosolyoghat a tettre kész férfira, legyen szó bármely égtájról. Ebben a fejezetben összegyűjtöttünk egy csokorravalót azokból a benyomásokból, amelyeket a különböző nációk lányairól szereztünk. Egyikünk egy darabig azért tartotta szerencsésnek magát, mert orosz barátnője volt, de nem sokkal később már inkább a szerencsétlenek közé sorolta magát. A „cárnő” ugyanis borzasztó féltékeny és követelődző volt, és remek érzéke volt ahhoz, hogy pokollá tegye barátunk életét. Lali rövid ideig egy svéd csaj mellett tengette életét, aki még egy speciális szexuális technikára is megtanította. A skandináv ágyspecialitás a „stockholmi ütvefúró” névre hallgatott. A módszer részleteit nem ismertük meg a haver beszámolójából, azt viszont igen, hogy barna hajjal és barna szemmel tuti befutó volt a szőke, kékszemű hercegeket már unó svéd lyánykák között. Továbbá azt is megtudtuk, hogy a puszi arrafelé nem dívik, inkább rögtön csókra váltanak Ingéék. Mit mondjak, kezd egyre szimpatikusabb hely lenni Svédország... Bercit annyira nem hatotta meg az élménybeszámoló, neki ugyanis egy cseh lánnyal alakult valami, de a távolság túl nagynak bizonyult. És még Amerika sem integetett vissza neki… „Jártam az USA-ban is, de ott nem volt szerencsém csajozni. Ám az feltűnt, hogy nincs túl sok jó nő a tengerentúlon. Inkább a 30-40-es korosztály mutatós, és náluk minden másodiknál a szilikoncici alapfelszereltségnek számít”. Ebből is látszik, hogy sokan nem véletlenül tartják az amerikai álmot egy felfújt lufinak…

Én lenni magyar, Te szeretni engem

A felsorolt példák összegzéséből végül arra a közös álláspontra jutottunk, hogy szívesen kezdünk ki külföldi csajokkal. Mint ahogy a nőknek is azonnal felcsillan a szemük, ha egy idegenből betoppant srác kerül a közelükbe. Hiába értettünk abban egyet, hogy a magyar lányok a legszebbek, határokon túli vetélytársnőik sokszor kedvesebbek, barátságosabbak, és kevésbé néznek le ránk magas lóról. Meg hát tényleg jók vagyunk náluk! Az egyik haver Dél-Afrikában alig lépett be az első útjába eső szórakozóhelyre, máris megrohanta egy dögös fekete amazon. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy az ottani lányok a jobb élet reményében vadásznak ennyire vehemensen: ha sikerül leakasztaniuk egy európai pasit, máris megpattanhatnak a rossz közbiztonságú, kevés lehetőséget rejtő országból. Úgy látszik, a nők a világ minden táján számítóak. És szépek. De az univerzum összes Hölgye közül a magyarok a legszebbek – ezt szeretnénk újra kihangsúlyozni. És hogy ők-e a leginkább számítóak? Az már egy másik történet lapjaira kívánkozik…

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL