SZÓRAKOZÁS

Falk Art Fórum: szombaton ismét a műtárgyaké a főszerep a Falk Miksa utcában

Szerző:
Szabó Anna
Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az egyre nagyobb ismertségnek örvendő Falk Art Fórum, az V. kerületi Falk Miksa utca és környékének egésznapos fesztiválja. A belépés az autóknak szigorúan tilos, a művészetek kedvelőinek azonban annál inkább javallott.

 

Infók

Falk Art Fórum
8. Antik és Modern
Művészeti Fesztivál

Budapest, V. kerület, Falk Miksa utca és környéke
14 órától 22 óráig
2010. április 24. szombat

2010. április 24-én, szombaton idén először változik a Falk Miksa utca egy egész napra sétálóutcává, hogy az ott, illetve a környékén található galériák, aukciósházak és antikvitások tucatnyi kiállítással és programmal kápráztassák el az immár több ezer főt számláló látogatósereget. A Falk Art Fórum a Belváros-Lipótváros Önkormányzatának kiemelt támogatásával kerül megrendezésre.

Április 24-én a Falk Art Fórumon immár nyolcadik alkalommal tárják szélesre kapuikat a Falk Miksa utca üzletei és galériái, melyek – ugyanúgy, mint eddig – számos kiállítással és programmal várják a közönséget egész nap. Különböző vallások művészi értékű relikviáiból rendez kiállítást a Moró Antik, „Falfelszabadító festmény kiárusítást" tart a Rocaille Galéria, a Magyar-Francia Galéria pedig a bővülő profilját jelző tárlatát, a huszadik századi modern magyar festők nőábrázolásait helyezi a középpontba. Érdemes ellátogatni a Joan és a Násfa galériákba is, ahol fiatal ékszertervezők egyedi alkotásait vonultatják fel. A nemrég megnyílt Hervé Gallery Celeb-Ritty elnevezésű tárlata meghökkentő képeivel tart görbe tükröt a közönség elé, míg a Goldbach Galéria Krizsán Zoltán festőművész üvegre felvitt festményeit mutatja be, mely megnyitó alkalmából felesége, a budapesti Operaház és a bécsi Staatsoper tagja, az operaénekesnő Keszei Bori lép fel.

A Haas Galéria folytatja a modern klasszikusokat bemutató sorozatát, ezzel egy időben pedig kis kamaratárlattal is megemlékezik Bene Géza születésének 110., halálának 50. évfordulójáról. Kelemen Károly művészete különleges színfolt a kortárs magyar képzőművészetben – az ő műveiből a MemoArt rendez kiállítást. A kortárs festészet kedvelőinek szól a Stoll'Art Galéria tárlata, a Makacs Mosoly, amely Győri Mártonnak az elmúlt években festett képeit mutatja be. A MissionArt, Régen és ma című izgalmas tárlata a szentendrei avantgarde meghatározó alakjainak, efZámbó Istvánnak, Wahorn Andrásnak, Bukta Imrének és feLugossy Lászlónak korai és mai műveit teszi egymás mellé. A Prestige Galéria Fajó János festőművész sokszorosított grafikáit új megközelítésben mutatja be, míg a Melange Galéria Paál Valéria Eszter képeit állítja ki a FAF-on, az Anni Domini galériában pedig Kakasy Kinga porcelánművész alkotásaival ismerkedhetünk meg.

A Wladis Galéria BILIkultúra névvel frivol témát választott ezúttal, az éjjeli edényt, vagy népszerű nevén a bilit, mely a mindennapi élet kísérő kelléke volt egykoron.

A hagyományokhoz hűen a nyolcadik FAF-on sem marad el a Konrád Miklós által tartott tárlatvezetés a bútorstílusokról: a BÁV Aukciósház a kőrúti műtárgy- és régiségboltjában egy előadás keretében ismerteti meg az érdeklődőkkel a bútorrestaurálás titkait, technikáit, szerszámait és eljárásait. Mezősi Eszter pedig ezúttal a Falk Miksa utca néhány érdekes épületét mutatja be az építészet rajongóinak, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa, Turok Margit pedig előadást tart a Nagyházi Galériában a műtárgykiviteli engedélyezés közelmúltban életbe lépett módosításáról.
Bár a Falk Miksa utca elsősorban a képzőművészetek territóriuma, a FAF nem képzelhető el koncertek, zenei programok nélkül. A mostani fesztiválon a hangsúly a komolyzenén lesz, s ezen belül is újszerű programmal találkozhat a közönség a járókelők közé vegyülő, dalra fakadó operaénekesek személyében. Négy fiatal operaénekes – Banai Sára, Szakács Ildikó, Labant Árpád Bence és Varga Donát – énekel majd meglepetés áriákat és duetteket a közönség között, vagy akár velük együtt. A FAF vendége lesz Isis Gáll, tíz éves belga-magyar hársfaművész-zeneszerző kislány is, aki várhatóan ámulatba ejti majd a közönséget. Mindemellett a fő támogató Concorde Csoport színpadán és néhány résztvevő galéria szervezésében többféle zenei stílus is megjelenik, így a többi között fellép a Váczi Eszter Quartett, a szintén jazzt játszó Aranyásók, de a segítséggel élő, tehetséges fiatalokból álló Nem adom fel! zenekar is.

Ahogy Tar Judit, a Falk Art Fórum egyik ötletgazdája és szervezője elmondta: „Ez már a nyolcadik alkalom, hogy megnyílik a Falk Miksa utca, de még mindig ugyanolyan izgalommal töltenek el az előkészületek. Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy már a kezdetektől mellénk állt Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója, akinek köszönhetően ma már a teljes Concorde Csoport támogat minket. A segítségük nemcsak a programok megvalósulása miatt lényeges, hanem azért is, mert bizalmuk a szervezés során minket is megerősít abban a hitünkben, hogy fontos, amit a FAF képvisel”.

A Falk Art Fórumon az érdeklődők anyagi helyzetüktől függetlenül találhatnak számukra érdekes tárlatokat vagy koncerteket. A szervezők a családosokra is figyeltek: a Concorde Pontban idén először délután három órától hatig egészséges és segítséggel élő gyerekek játszhatnak szakképzett művészetpedagógusok segítségével, hogy már kisebb korukban is megtapasztalhassák az alkotás örömét.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL