MÁGIA

Gyújts ma gyertyát azért, hogy minden vágyad megvalósuljon tavasszal – Imbolc varázslat

Szerző:
Szabó Anna
Az ősi kelta, illetve ír ünnepet az Imbolc-ot február elsején tartják. Imbolc a tél végét és a tavasz jövetelét jelképezi. Ezen a napon megtisztulással, újjászületéssel és termékenységgel kapcsolatos mágiákat végeznek, illetve megalapozzák vágyaik megvalósulását. Ha szeretnéd, hogy tavasszal a te vágyaid is teljesüljenek, gyújts gyertyát és kövesd a cikkben található lépéseket!

Imbolc a megtisztulás, megújulás ideje. Ilyenkor előszeretettel raknak tüzeket, gyújtanak gyertyákat, hogy elűzzék a sötétséget, a negatív erőket, és persze a telet, egyúttal pedig bevonzzák a fényt, a pozitív energiákat, a tavaszt. Nagyon hatásos a ma elvégzett termékenységi, gyógyítási vagy éppen kívánságvarázslat, mint amilyen ez is.
Egy kis érdekesség, hogy a kelták és írek Brighid istennőt ünneplik ezen a napon, míg a keresztények Szent Brigittát, akiről azt tartották, hogy ezen az éjszakán a vidéket járja, megáldva minden embert és jószágot, akikhez betér. Ezért felajánlásokat hagytak neki süteményből és vajból.

Kellékek

2 fehér gyertya

Áldozati kellékek: Magvak, tej, méz, vaj, sütemény, kenyér, mák (opcionális)

Brighid keresztje vagy kép róla (opcionális)

Jázmin, tömjén vagy mirha füstölő

Fémtálka

Két kis cetli

A varázslat menete

Helyezz mindent az oltárodra, a füstölőt, a gyertyákat, a tálat, a cetliket és az opcionálisan megválasztott kellékeket.

Az egyik cetlire írd fel, mitől szeretnél megszabadulni, mit engednél el.

A másikra a vágyaidat írd fel, hogy mi valósuljon meg tavasszal.

Miután meghúztad a védőkört, relaxálj és vizualizáld a vágyaidat. A felkészülést követően így szólj: „Köszöntöm az Istennőt, áldott legyen neve, amiért fényt és életet hozott nekünk.”

Most fogd a kezedbe a papírt, amin az szerepel, mit szeretnél elengedni és égesd el e szavakkal: „Lejárt a sötétség ideje, távozzatok árnyak és démonok, sietve szóródjatok szét és vigyétek magatokkal ezeket is, mert nem tartok rájuk igényt!”

Égesd el a cetlit, majd a hamvakat tedd félre egy zsebkendőbe.

Vedd a kezedbe a másik cetlit és ugyancsak égesd el, miközben azt mondod: „Mosolyogj rám Tavasz Anya, és ahogy te megerősödsz, úgy kerülök közelebb napról-napra vágyaim megvalósulásához.”

Ezt is miután elégetted, tedd félre a hamvakat.

Végül így kell szólnod: „Brighid, fogadd szerény ajándékomat, és ha kedvedre van, úgy térj be hozzám, vidd magaddal őket és hagyd itt áldásodat, hogy bármerre is járjak, szerencse kísérjen utamon.”

Amit lehet, azt hagyj éjszakára az oltárodon, amit nem, azt tégy félre másnapra. Az első kis hamucsomagot tedd ki a házad elé, vagy ha nincs rá mód, akkor az ablakpárkányodra és reggel az legyen az első dolgod, hogy szélnek ereszted őket. A másik hamucsomagocskát oszd ketté, amiknek a kívánságaidhoz van köze, tedd éjjelre a cipőd minkét felébe.

Másnap pedig úgy indulj útra, hogy a cipődben hagyod őket egy teljes napra.

Este elfogyaszthatod a megmaradt áldozati étkeket az oltárodról vagy pedig el is áshatod, és akkor tedd hozzájuk a kívánságaiddal kapcsolatos hamucsomagocskádat, amiket mindenképpen el kell földelni. Így lesz teljes a rituálé.
 

mágia varázslat
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL